PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

NATO

Ördög a részletekben – A NATO madridi csúcstalálkozójának legfontosabb döntéseiről

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének június végi madridi csúcstalálkozója kapcsán a hazai sajtó nagy részét sokkal inkább az állam- és kormányfők étlapján szereplő orosz hússaláta hozta izgalomba, nem pedig az, hogy mekkora jelentősége volt az eseménynek hazánk biztonsága szempontjából. Igaz, összefoglalni sem könnyű a csúcstalálkozó eredményeit, hát még megérteni a döntések mögött meghúzódó kompromisszumokat. Pedig vendégszerzőnk, TÁLAS PÉTER, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője szerint a szövetség ereje és egy-egy csúcstalálkozó fontossága éppen ebben rejlik.

A madridi csúccsal kapcsolatban általában három „történelmi” döntésre hivatkozik a sajtó:

  1. az Oroszországot „a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetésként” azonosító új stratégiai koncepcióra,
  2. a NATO keleti szárnyának katonai megerősítésére, egy előretolt állandó amerikai parancsnoki elem felállítására,
  3. a szövetség Svédországgal és Finnországgal való bővítésére, s általában a nyitott ajtók politikája melletti kiállásra.

Kérdés persze, hogy ezek valóban történelminek tekinthető döntések-e. A válasz, mint mindig, most is a részletekben rejlik. De nézzük sorban!

Oroszország és az új stratégiai koncepció

A szövetség az új, a védelmet és az elrettentést megerősítő koncepcióval egy olyan 2010-ben elfogadott stratégiát cserélt le, amely a válságkezelést, az Oroszországgal és másokkal való partnerség bővítését, a kooperatív biztonság erősítését és a leszerelést hangsúlyozta. Az akkor kiegyensúlyozottnak hitt biztonsági környezetet hamar felülírta a valóság: 2011-ben jött az arab tavasz, a Krím 2014-es annexiója és kelet-ukrajnai szeparatizmus orosz támogatása. Mivel azonban a NATO-tagállamokban hosszú ideig nem volt meg a politikai akarat a stratégiai koncepció aktualizálására – ez csak Marcon elnök 2019. novemberi „a NATO agyhalott” kijelentését követően, még inkább pedig a „tíz bölcs” által 2020 novemberére elkészített NATO 2030: United for a New Era jelentés után változott meg –, aligha mondhatjuk gyorsnak vagy történelminek a tagállamok közötti egyetértés 2022-es létrejöttét.

Nem is beszélve arról, hogy az Oroszországgal kapcsolatos véleménykülönbségek még az Ukrajna elleni 2022. február 24-ei orosz agresszió sokkja ellenére is érzékelhetők maradtak. Miközben ugyanis a baltiak és a lengyelek az 1997-es NATO-Oroszország egyezmény teljes sutba dobását és jelentős állandó katonai jelenlét biztosítását követelték a keleti végeken, a többség csak addig volt hajlandó el­menni, hogy a csúcstalálkozó dokumentumai ne nevesítsék sem az egyezményt, sem a NATO-Oroszország Tanácsot. Ekkor még úgy kellett túllépni az abban foglalt nyugati ígéreteken (pl. fegyverek vagy katonák te­lepítése az új tagállamok területére), hogy azért tartsák fenn az oroszokkal való politikai együttműködés kereteit is. Ez lett tehát a közös nevező azok között, akik szerint, ha Oroszország ellenségnek tekinti a NATO-t, akkor a szövetség is végre ennek megfelelően viselkedhetne, illetve azok között, akikben sem az orosz-ukrán háború, sem a madridi együttlét nem tudta megtörni a reményt, hogy lehet még visszatérés a Moszkvával való barátkozáshoz.

Előretolt védelem keleten

Hasonló kompromisszum született a csúcson a szövetség keleti szárnyának katonai megerősítéséről is. Igaz ugyan, hogy a 2016-ban létrehozott előretolt megerősített jelenlétet a madridi csúcs magasabb szintre, előretolt védelemre változtatta, a tagállamok a korábban zászlóalj méretű erőket pedig dandárszintre (egyenként 3-5 ezer főre) kívánják emelni, a NATO Reagáló Erők (NRF) 40 ezer főről 300 ezerre való növelését azonban trükkösen fogják megoldani. Ezeknek a katonáknak ugyanis csak a töredékét vezénylik ténylegesen a keleti szárny területére, csupán fegyvereiket és lőszereiket tárolják majd itt, miközben a szövetség itteni tagállamainak védelmére saját hazájukban készülnek majd fel.

Fennmarad a szövetség alapvetően rotációs jellegű jelenléte is térségünkben, mert paradox módon ez felel meg az Oroszországról egyébként eltérően vé­lekedő NATO-tagállamoknak. Vagyis azok is egyetértenek vele, akik szerint Oroszország alap­ve­tően gyenge ahhoz, hogy sikerrel támadjon meg egy NATO-tagállamot, miként megfelel azoknak is, akik szerint viszont nem szabad provokálni az orosz vezetést, vagy akik szerint egyszerűen e területen is fenn kell tartani a szövetség reagálásának rugalmasságát. Nem is beszélve persze azokról, akiket nem igazán hoz­ izgalomba Oroszország magatartása, csak egyszerűen túl költségesnek tartják az állandó jelenlétet.

Mondhatnánk persze, hogy de mégis csak létrejön az amerikai 5. hadtest előretolt állandó parancsnoki eleme Poznanban (kb. 200 fő), s ez egyértelműen minőségi változás a korábbiakhoz képest. A probléma ezzel az, hogy bár a parancsnoki elem létrejöttét Joe Biden amerikai elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mellett jelentette be, de ez az amerikai vezetés saját döntése, nem pedig az észak-atlanti szövetségé. S ezt akkor fontos látnunk, ha tudjuk, hogy a Madridban elfogadott előretolt védelemnek és az elrettentés megerősítésének részét képezi az Európában állomásozó amerikai erők növelése is.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint 20 ezer katona érkezett a kontinensre, ismét meghaladva a 100 ezer fős összlétszámot, sőt, fokozták az amerikai haditengerészet és légierő jelenlétet is. A 2022-es 3,8 milliárd dollár értékű keret után a 2023-as amerikai védelmi költségvetésben 4,2 milliárd dollárt terveznek előirányozni a katonai jelenlétet finanszírozó Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative – EDI) számára. Teszi ezt Washington úgy, hogy az Egyesült Államok továbbra is Kínát tekinti fő kihívásnak, s egyébként nem akarja tartósan növelni jelenlétét Európában.

Az északi bővülés

A madridi csúcs döntései közül a legtartósabb változást előidéző lépésnek Finnország és Svédország meghívását és csatlakozását tekinthetjük. Már persze, ha az utóbbi valóban megvalósul, s különösen, ha olyan ütemben zajlik le, mint eddig (május 18-án adták be a jelentkezést, a csúcson, június 29-én kapták meg a meghívót, július 5-én pedig aláírták a csatlakozási jegyzőkönyveket). Csatlakozásuk nem csak a geopolitikai változások, a balti országok és a szövetség észak-keleti területei védelmének megerősödése miatt lesz kulcsfontoságú, hanem a két korábban tradicionálisan semleges skandináv ország fenyegetés- és biztonságpercepciójának gyors és radikális változása miatt is. Ez ugyanis igen jól jelképezi az európai és a transzatlanti biztonsági környezetnek az orosz-ukrán háború eredményeként bekövetkezett változását, illetve e változás hatásainak mélységét is.

Ráadásul a szövetség a csúcstalálkozót megelőzően tető alá hozott háromoldalú megállapodással sikeresen menedzselte a finn és svéd meghívással kapcsolatban felmerült török vétó kérdését is, e területen is demonstrálva a szövet­ség Oroszországgal szembeni egységét. Sőt, meggyőződésünk szerint ennél is többet. Egyrészt azt, hogy látványosan szembeszáll az orosz vezetés fenyegetéseivel és biztonsági követeléseivel. Másrészt, hogy a belátható jövőre nézve (Vlagyimir Putyin távozásáig legalábbis) az európai biztonsági architektúrát Oroszországgal szemben fogja kiépíteni, ennek minden politikai és katonai konzekvenciájával. S ha ehhez következetesen ragaszkodni fog a szövetség valamennyi tagállama, akkor valóban azt mondhatjuk majd, hogy a madridi csúcstalálkozó egy történelmi fordulat kezdete volt.

Bio

Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (SVKI) vezetője.

 

A Political Capital a NATO Public Diplomacy Division támogatásával megvalósuló projektjében a NATO hazánk biztonságpolitikájában betöltött szerepét és a NATO új stratégiai koncepciójának Magyarországra gyakorolt hatásait elemzi. A projekt keretében nyilvános vitát kezdeményeztünk, amely során a téma neves magyar szakértőinek vendégcikkeit publikáljuk.

A projekt keretében készült további cikkek, egyéb tartalmak itt elérhetők.

Megosztás