PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Trollkutatás

A Kreml trollhadserege sosem alszik

Szó szerint megegyező kommentek bukkannak fel a legkülönbözőbb Facebook-posztok sokasága alatt, így olyan felhasználókhoz is eljut a Kreml dezinformációja, akiknek soha nem jutna eszébe a háborúról bármit is elolvasni. Ez a több műszakban kopi-pésztelő trollok munkájának az eredménye. A Political Capital és partnereinek már a 2022. májusi kutatása sikeresen igazolta a V4-országokban jelen lévő és potenciálisan koordinált „online trollhálózatok” létezését. Friss kutatásunk pedig Németországban, Olaszországban, Romániában és Magyarországon azonosította a háború legitimációját szolgáló, ún. „repetitív kommentek” által megvalósított online inautentikus viselkedési mintázatokat és koordinált kommunikációs stratégiákat.

Metodológia

A kutatás az ún. repetitív kommenteket azonosította a Facebook kommentszekcióiban. A nem valódi viselkedést olyan kommunikációs magatartásként definiáltuk, amelynek során valódi felhasználók online profilok alkalmazásával igyekeztek provokálni, zavart kelteni. Kutatóink a SentiOne online monitoring platform segítségével összegyűjtötték a Facebookon 2022. február 25. és július 31. között a vizsgált országokban közzétett, releváns hozzászólások adatbázisait. Ezután programozott szövegbányászati eszközökkel azonosították a repetitív kommenteket, azaz a legalább öt szó hosszúságú, legalább kétszázszor ismétlődő szövegrészeket. A repetitív kommenteket kvalitatív és kvantitatív módon egyaránt vizsgáltuk a nem hiteles felhasználói profilok, dezinformációs narratívák és stratégiák elemzése érdekében.

A tanulmány legfontosabb megállapításai

  • Az első, 2022. májusi kutatáshoz képest az újabb kutatási szakaszban megvizsgáltuk, hogy folytatódott-e az előzőleg azonosított háborúpárti narratívák terjedése, vagy teljesen új irányt vett az online diskurzus. Vizsgálódásunk kiderítette, hogy nincs új a nap alatt: az oroszbarát trollok folyamatosan ugyanazt a 3-4 narratívát terjesztették a háború igazolásához, amelyek elsősorban február 24. és 28. között (a háború első napjaiban) terjedtek a legintenzívebben.
  • A háborút négy fő narratíva igazolta, ezek szerint (1) „Ukrajna mint állam nem létezik”, (2) „Ukrajna genocídiumot követett el” az ukrajnai kisebbségek ellen, (3) „Ukrajnát egy színtársulat vezeti”, (4) „a NATO egy katonai bázist akart létrehozni a Fekete-tengerhez közel”.
    • Bár Ukrajna függetlenségét Oroszország már 1991 augusztusában elismerte, négy hónappal később pedig az ukrán nép népszavazáson döntött mellette, az első narratíva azt ecsetelte, hogy Ukrajnának valójában nincsenek határai, és mivel Oroszország a Szovjetunió jogutódja, azt tesz a volt szovjet tagköztársaságok területén, amit akar. A narratíva legaktívabb terjesztőinek posztolási mintázatában szinte semmiféle időbeli átfedés nincs. Ez nem lehet véletlen, egyértelműen nem organikus aktivitásra utal, azaz nagyon valószínű, hogy az illető trollok egymást követő „műszakokban” végezték a kommentelést. Emellett a narratívát terjesztő Facebook-profilok egy része eleve hamisnak tűnik a felváltva használt profilnevek, stock-képek, eltérő nyelvek vagy posztolási magatartás következtében.
    • A második narratíva szerint Ukrajna a területén élő kisebbségek ellen, főképpen az orosz vagy oroszajkú lakosság ellen, genocídiumot hajtott végre, amely indokolja és legitimálja Oroszországnak a kisebbség(ek) védelmében való katonai fellépését.
    • A harmadik narratíva központi állítása szerint Ukrajnát nem valódi kormány, hanem egy elsősorban amerikai állampolgárokból álló „színtársulat” vezeti. Ez a narratíva a többinél „frissebb”, csak március 8-án jelent meg, a vizsgált időszakban legalább 460 alkalommal másolták be a facebookos kommentszekciókba. A narratíva valószínűleg közvetlenül a Kremlhez, a Kreml által működtetett „trollfarmokhoz” köthető, mivel a repetitív kommentek globális mintázatot mutattak: a narratívát egyaránt terjesztették profilok Indiában, Afrikában vagy Dél-Amerikában – jóval túlmutatva a vizsgált négy ország nyelvi és földrajzi határain.
    • A NATO-bázisról szóló narratíva először február 25-én bukkant fel Magyarországon, és körülbelül egy hét után szinte teljesen el is tűnt. Összességében így is legalább 1107 kommentben olvashatták a megtévesztő állításokat a magyar Facebook-felhasználók. A manipulatív állítások legaktívabb terjesztői ismét „egymást váltották” időben, azaz nem dolgoztak a szöveg népszerűsítésén egyszerre, ami ismét nagyobb kommunikációs koordinációra utal.
  • A magyarországi inautentikus online viselkedésről megállapíthatjuk, hogy a narratívák többsége nem Magyarországról ered. A két legelterjedtebb narratíva („Ukrajna nem létezik”, „ukrán színtársulat”) külföldi befolyásolási kampányokhoz kapcsolódott, illetve az egyik narratíva eredete egy oroszbarát ukrán oligarcha egyik szervezetéhez köthető. A magyar médiatérre leginkább jellemző, a „genocídiumról” szóló narratíva ezen felül egyértelműen egy oroszországi dezinformációs kampányt adoptált a magyar médiatérre. A magyarországi inautentikus üzenetek terjesztésében pedig egyaránt szerepet játszanak mind oroszbarát oldalak, személyek, mind hamis vagy feltört profilokból álló trollok.

A teljes tanulmány angol nyelven itt elérhető.

Abban segítünk, hogy a hírek és álhírek özönében is tisztán lásd a lényeget. Támogass minket! https://www.politicalcapital.hu/tamogatas.php

Megosztás