Orbán Viktort jobban foglalkoztatja a nemzetközi politika, mint a hazai. A magyar miniszterelnök hatékonyan nagyítja fel a saját politikai jelentőségét, de valójában nem irányítja a nemzetközi eseményeket, inkább csak sodródik velük. Ezen nem változtat a lengyel elnökválasztás az ő szája íze szerint alakult eredménye sem.

• Az amerikai Republikánus pártot leuraló MAGA-mozgalmat és a többségében Kreml-barát európai szélsőjobboldal egy részét felvonultató budapesti CPAC (Conservative Political Action Conference) rendezvény volt a múlt hét egyik kiemelkedő eseménye. A házigazda szerepében Orbán Viktor arról beszélt, hogy Donald Trump elnökségének első száz napja alatt leleplezte a „globális liberális hálózatot”, köztük fedett ügynököket, árnyékintézményeket, pénzmosógépezeteket, és hogy politikusokat pénzeltek idegen országokban, így Magyarországon is. Orbán ezzel egyrészt tovább erősítette azt az összeesküvés-elméletet, miszerint a hazai politikai ellenfelei idegen érdekeket képviselő ügynökök volnának, másrészt önmaga jelentőségét felnagyítva, a CPAC által reprezentált nemzetközi hálózat egyik vezéreként ismét meghirdette Brüsszel elfoglalásának tervét. Ehhez szerinte az kell, hogy a „szuverenista” vagy „patrióta” pártok választási sikereket érjenek el a saját országaikban, így a hétvégén Lengyelországban, az ősszel Csehországban, jövő tavasszal Magyarországon, 2027-ben pedig Franciaországban.
• Orbán nemzetközi terveinek megvalósulására azonban továbbra is kevés az esély. Még ha mindenhol győznének is az euroszkeptikus politikai erők, valójában a nemzetállamok hangzatos védelmén és a nemzetközi migráció teljes elutasításán túl kevés dologban értenek egyet. Egymástól eltérőek a gazdasági és geopolitikai érdekeik, változó a demokratikus intézményekhez való hozzáállásuk, és különböző módon viszonyulnak Oroszországhoz, illetve az Amerikai Egyesült Államokhoz.
• Az amerikai kapcsolatrendszert tekintve Trump eddigi elnöksége valójában csalódás az Orbán-kormánynak és a hozzá hasonló európai vezetőknek. A CPAC elvbarátságot és kultúrharcos jelszavakat hirdető üzenetei ellenére továbbra sem látszik, hogy Európa és benne Magyarország mit profitálhat az új amerikai külpolitikából. Sőt, a Trump-adminisztráció gazdasági törekvései látványosan nem vágnak egybe az orbáni elképzelésekkel: Magyarország például továbbra is rászorul a kínai beruházásokra, amelyeket az amerikai diplomácia nyíltan kritizál.
• Az Európai Unióban sem látszik, hogy közeledne az orbánista fordulat. Ha ugyanis képesek is volnának tartós szövetséget alkotni az Orbán-fémjelezte Patrióta, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) frakciók – amire egyelőre nem látszik reális esély –, akkor sem rendelkeznének több mandátummal az Európai Parlamentben, mint az Európai Néppárt. Az Európai Tanácsban pedig Orbánnak eddig egyetlen szövetségese sincs ebből a körből, és ezen a lengyel elnökválasztás eredménye sem tud változtatni, hiszen Lengyelországból nem az államfő, hanem a miniszterelnök, az élesen Orbán-ellenes Donald Tusk a Tanács tagja.
• Karol Nawrocki győzelme rövid távon annyiban kedvező a magyar kormányfőnek, hogy nemzetközi szinten kevésbé fog felerősödni az a várakozás, hogy jövőre ő is bukni fog Magyarországon. A Jog és Igazságosság jelöltjének szűk győzelme közép távon azonban változást okozhat európai szinten is, a lengyel belpolitikára gyakorolt hatása miatt: instabilabbá teheti és akár meg is béníthatja a lengyel kormányt, visszafogva belpolitikai reformígéreteit és európai vezető szerepét.