A Fidesz részéről a Mi Hazánk felé az utóbbi hetekben mutatott nyitás elsősorban rövid távú, választástaktikai lépésként értelmezhető, amely a szavazóbázis bővítését, illetve a Mi Hazánk egyes jelöltjeinek visszaléptetését célozza. Ezzel a kormánypárt azt kockáztatja, hogy gyengének látszik: 16 év kétharmad után taktikázni, egyezkedni kényszerül, és még az sem kizárt, hogy a következő ciklusban egy kisebb párt támogatására szorul. A Mi Hazánk számára a Fidesszel való együttműködés kérdése inkább stratégiai csapda, mint lehetőség: rövid távú nyereségért cserébe nem csak a hosszú távú pozícióit kockáztatná, de a kormánypárt ölelése könnyen halálos is lehet. Éppen ezért racionálisabbnak tűnik, hogy Toroczkai László tartsa a távolságot, önálló politikai profilt és teret építsen, és legfeljebb kívülről támogasson egy kisebbségi kormányt. A „koalíciós” diskurzus ugyanakkor már önmagában is a politikai erőviszonyok átalakulását jelzi.

Kampánylogika és a választás utáni mozgástér

A választási kampányok alapvető logikája, hogy minden párt a szavazatmaximalizálásra törekszik egészen a választás napjáig. A választás utáni együttműködésekre, koalíciós forgatókönyvekre tett nyilatkozatok rendszerint óvatosak, mert könnyen kontraproduktívak lehetnek, amennyiben elidegenítenek potenciális szavazókat. Ebből is következik, hogy a kampányban elhangzó kijelentések jelentős része a választás után átértelmezhető, módosítható.

Ám nem hagyható figyelmen kívül a választás utáni helyzetre való készülés sem. A pártoknak kerülniük kell, hogy olyan mértékben zárják el magukat a potenciális partnerektől, ami kormányalakítási szempontból mozgásképtelenné teszi őket. Ez az egyensúly jellemzően inkább implicit, mint nyílt kommunikációban jelenik meg.

A Fidesz helyzetének változása és az alkalmazkodó stratégia

A Fidesz politikai működésének egyik alapvető jellemzője volt az elmúlt két évtizedben, hogy nem tematizálta nyilvánosan saját kampánystratégiáját vagy politikai nehézségeit. A párt domináns pozíciója 2006 óta nem kérdőjeleződött meg, csupán győzelmének léptéke volt kérdéses. Ehhez képest érdemi változást jelez, hogy vezető fideszes politikusok nyíltan beszélnek arról, mely célcsoportokat kell meggyőzniük, vagy épp arról, hogy más pártokkal kell együttműködniük. Ez arra utal, hogy a Fidesz már nem tekinti magát evidens győztesnek.

Orbán Viktor eközben hárommilliós szavazatszámot tűzött ki célként, ami azt jelenti, a párt saját korábbi csúcsteljesítményét tekinti minimumnak, ehhez azonban nincs elegendő tartalék a hagyományosan fideszes szavazóbázisán belül. Ezért logikus a Fidesz részéről a Mi Hazánk szavazóinak megszólítása. Kutatások szerint e választói csoport jelentős része ideológiailag közelebb áll a Fideszhez, és egy hipotetikus helyzetben többségük a kormánypártot választaná a TISZÁ-val szemben, különösen, ha a Mi Hazánk jelöltjei egyes választókerületekben visszalépnének a Fidesz javára. Ebben az összefüggésben értelmezendők Orbán Balázs és Lázár János kijelentései. Míg Orbán explicit módon a Mi Hazánk szavazóinak meggyőzéséről beszélt, addig Lázár a „szuverenitáspárti” tábor (Fidesz és Mi Hazánk) hasonlóságát hangsúlyozta. Ez utóbbi inkább a választók felé irányuló jelzésként értelmezhető: a két tábor közötti ideológiai távolság csökkentését szolgálva és ezzel megkönnyítve az átszavazást. Ugyanakkor a nyilvános megszólalások mellett nyilvánvalóan van a Fidesznek nem nyilvános ajánlata is a Mi Hazánk vagy annak egyes jelöltjei részére. Ezt nyilatkozataiban Toroczkai László sem tagadta, jelezte ugyanis, hogy nem tudja garantálni, hogy a Mi Hazánk minden egyes jelöltje állva marad, annak ellenére sem, hogy a pártvezetés egyértelműen nem támogatja a visszalépést egyetlen jelöltjük esetében sem. Magyarán a pártelnök nyilvánosan elutasítja ugyan a visszalépést a Fidesz javára, de nyitva hagyja annak lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy a Mi Hazánk vezetése vagy nem ura a saját jelöltjeinek, vagy mégis zajlottak egy háttérmegállapodás előkészületei a Fidesszel. Ahogy az utolsó pillanatig titkolt megállapodása volt 1998-ban Orbán Viktornak a Torgyán József vezette Kisgazdapárttal, amely az akkor még kétfordulós választás második fordulója előtt két nappal végül 82 helyen lépett vissza a később ennek köszönhetően győztes Fidesz javára.

A nyilvános együttműködési utalások ugyanakkor jelentős politikai kockázatokat is hordoznak a Fidesz számára. Egyrészt felértékelik a Mi Hazánkot, szinte egyenrangú, de legalábbis szükséges partnerként megjelenítve egy olyan párt mellett, amely 16 éve kétharmaddal kormányoz, és egymagát tartja a nemzet képviselőjének. Ez a Fidesz gyengeségének érzetét keltheti, és azt sugallhatja, hogy önálló kormányzásra már nem lesz képes. Másrészt kommunikációs muníciót adott Magyar Péter számára, aki egy esetleges Fidesz–Mi Hazánk együttműködést mobilizációs eszközként használhat a szélsőjobboldali pártot elutasító szavazók körében. A Fidesz saját szavazótáborában is töréseket okozhat, ugyanis a Mi Hazánk radikálisabb pozíciói – különösen a cigányellenes retorikája – elidegeníthetnek mérsékeltebb vagy roma szavazókat. Márpedig utóbbiak megszervezésébe nagy energiákat fektet a kormánypárt.

Április 1-jén Toroczkai végül kijelentette, hogy egyik jelöltjük sem fognak visszalépni, és ezt mindannyian írásba is adták. Nagyjából ekkor léphetett életbe a Fidesz B terve: a szélsőjobboldali szcéna szimbolikus, ismert alakjaival kampányt indítottak annak érdekében, hogy a Mi Hazánk szavazói osszák meg szavazataikat, és helyben a Fidesz jelöltjére voksoljanak.

A választás utáni helyzetre vonatkozóan érdemes megjegyezni, még egy esetleges relatív többség esetén sem a formális koalíció lenne a Fidesz elsődleges érdeke, a politikai gyakorlat inkább az informális többségépítés (leszalámizás, egyéni alkuk) irányába mutatna. Egy koalíciós kényszerhelyzet a párt számára politikai értelemben kvázi vereséggel érne fel.

A Mi Hazánk stratégiai dilemmái

A Mi Hazánk elsődleges célja a parlamentbe jutás, másodlagos célja pedig egy olyan pozíció elérése, amelyben érdemi befolyást gyakorolhat a politikai folyamatokra. Ezért pozicionálja magát a párt a „harmadik útként”, egyaránt elhatárolva magát a Fidesztől és a TISZA Párttól. Ezért a nyílt együttműködésről szóló diskurzus számukra sem előnyös a kampány során. Ennyiben beszélhetünk Lázár János halálos öleléséről a Mi Hazánk felé tett gesztusok kapcsán. Ugyanakkor középtávon sem feltétlenül érdeke a Mi Hazánknak egy esetleges koalíció. Egy ilyen együttműködés aláásná a „rendszeren kívüliség” imázsát, kiemelt témákban kényszerülne kompromisszumokra, valamint kitetté válna a Fidesz hatalompolitikai technikáinak. A történelmi példák – mint a Független Kisgazdapárt vagy a Magyar Demokrata Fórum sorsa – intő jelként szolgálhatnak, hogy a Fidesz koalíciós partnerei a minden autonómiától megfosztott KDNP kivételével a politikai süllyesztőben végzik. Hiába biztosíthatna egy koalíció rövid távon pozíciókat és közvetlen befolyást a Mi Hazánknak, a hosszabb távú kockázatok – identitásvesztés, szavazói bizalom eróziója, politikai kiszolgáltatottság – ezt könnyen zárójelbe tehetik. Ezzel szemben a kívülmaradás lehetővé teszi, hogy a párt megőrizze protest jellegét, egyszerre kritizálja a két nagy tömböt, profitáljon azok esetleges gyengüléséből. Ebben a logikában a Mi Hazánk középtávon akár a jobboldal domináns szereplőjévé is válhat, ha a politikai versenytársak meggyengülnek.