1. Miután 2010-ben a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többséget szerezve megnyerte az országgyűlési választást, olyan új politikai rendszert hozott létre, amelyben mára Orbán Viktor miniszterelnök hatalmát lényegében semmi sem korlátozza. A hétköznapi értelmezésekkel szemben tehát a mai magyar politikai rendszer nem a kormánypárt ideológiája miatt nem tartozik a liberális demokráciák körébe, hanem azért, mert a végrehajtó hatalomnak nincs korlátja. Az erre szolgáló intézmények csak formailag léteznek, de tényleges féket, ellensúlyt nem jelentenek.
2. Az Orbán-rezsimről számos politikatudományi rendszerdefiníció született az elmúlt 15 évben. Ezek eltérő megnevezésekkel, illetve más-más szempontok szerint írják le a rendszert. Abban azonban egységesek, hogy a politikai berendezkedés legfőbb célja, hogy hosszú távon leválthatatlanná tegye a hatalmon lévőket.
3. Rendszerének koncepcióját Orbán Viktor már 2010 előtt, a 2009. szeptember 5-én elhangzott kötcsei beszédben nyíltan vázolta: egyik fő üzenete az volt, hogy Magyarországon a következő 15-20 évben „egy nagy kormányzó párt lehet”. Ennek érdekében már akkor egy többlépcsős menetrendet hirdetett meg: eszerint először a politikai hatalmi pozíciókat, illetve intézményrendszert, majd a gazdasági-pénzügyi pozíciókat, végül pedig a kulturális pozíciókat kell elfoglalni.
4. A rezsim mindennapi működését a rendszerszintű korrupció garantálja. Erre egyrészt azért van szükség, mert a rendszer fenntartása elképzelhetetlenül magas összegeket emészt fel, másrészt azért, mert a gazdasági-politikai hátország lojalitása így őrizhető meg.
5. A világban számos, az Orbán-rezsimhez hasonló autoriter jellegű rezsim működik, az Európai Unióban azonban egyedi Magyarország politikai berendezkedése. Az Orbán-kormány és az uniós intézmények egyre erősebb konfliktusát ezért nem jogtechnikai viták, összeesküvések vagy személyes politikai konfliktusok okozzák, hanem az, hogy a két rendszer összeegyeztethetetlen. A magyar politikai rendszer mára nem felel meg azoknak az uniós értékeknek és elveknek, amelyeket elfogadva részévé vált az Európai Uniónak. Az Orbán-rezsim ezért már évek óta nem is próbál a nyugati típusú demokráciák felé orientálódni, hanem inkább autoriter rendszerekkel és rendszerellenes, szélsőjobboldali pártokkal épít kapcsolatot.
6. A kormány ellensúlyát jelentő független intézményeket kiüresítő, a jogállamot leépítő, a szabad és egyenlő feltételeken nyugvó politikai versengést egyre inkább korlátozó Orbán-rezsim kialakítását elsősorban egy intézményes sajátosság tette lehetővé: az, hogy az 1989-1990-ben kialakított alkotmányos berendezkedés bármit felülírhatóvá tett kétharmados parlamenti többséggel. Ilyen közjogi lehetőség egyetlen más rendszerváltó országban sem volt.
7. A kortárs autokráciák többségéhez hasonlóan az Orbán-rezsimre is jellemző, hogy legitimitása nem annyira erőszakra, hanem inkább hatalomtechnikára, jogi és adminisztratív eszközökre, valamint a választók befolyásolására, manipulációjára vagy akár megfélemlítésére és fenyegetésére támaszkodik.
8. Az Orbán-rezsim egyik legfőbb hatalomtechnikai eszköze az intézmények folyamatos testreszabása. A hatalmon lévők az intézmények elfoglalásával, illetve kiüresítésével, valamint a játékszabályok folyamatos változtatásával mindig az éppen aktuális érdekeikhez igazítják a politikai intézményrendszert. Ennek ugyanúgy része az Alkotmánybíróságot, a bírói kart vagy a választási rendszert érintő jogszabályok folyamatos módosítgatása.
9. Szintén fontos eszköz a gazdasági helyzet pozitív percepciójának fenntartása. A 2010-es évek kedvező gazdasági konjunktúrájának köszönhetően a társadalom széles rétegei érzékelték úgy, hogy a helyzetük javult, hogy egyről a kettőre jutottak. Az Orbán-rezsim jelenleg tapasztalható gyengülésének egyik fő oka éppen az, hogy 2022 ősze óta nem sikerül fenntartani a pozitív gazdasági várakozásokat.
10. A gazdasági eszközökön túl az Orbán-rezsim azzal is próbálja fenntartani támogatottságát, hogy politikailag széles társadalmi csoportokat integrál. A hatalom képes volt kialakítani az elmúlt 15 évben egy olyan helyi szintig lenyúló társadalmi rendszert, amelyben a táborhoz tartozók megtalálják azt a kapcsolati hálót, amely alátámasztja, megerősíti a saját társadalmi pozíciójukat.
11. Az Orbán-rezsim kiemelt technikája az ellenségképek gyártása is. Tankönyvszerű, ahogy a kormány a romló gazdasági időszakokban felerősíti a mesterségesen generált ellenségek elleni heves kampányát. A cél ezzel kettős: egyrészt bűnbakokat kínálni a választóknak a gazdasági helyzet miatt, másrészt például a „külföldről finanszírozott” címkével megbélyegezni a független újságírókat, civileket és ellenzéki politikusokat, hogy ellehetetlenítsék a politikaialternatíva-képzést. Ez az, ami az utóbbi egy évben, Magyar Péterrel és a TISZA Párttal szemben már jóval kevésbé működik hatékonyan.
12. Az ellenségképek gyártását főként a propaganda és a médiakontroll teszi lehetővé. A nyilvánosság dominálása ezért nagyon fontos az Orbán-rezsim számára. A média feletti kontroll kialakítása már 2010-ben, az első kétharmados választási győzelem után azonnal megkezdődött, ami újabb és újabb területfoglalásokkal vált egyre nyomasztóbbá. A rádiók, televíziók, politikai napilapok, helyi lapok piacát szinte teljes egészében leuralta a kormányzati propaganda, az online médiumok terén is óriási volt az expanzió, az utóbbi néhány évben pedig a közösségi médiában is jelentős területeket foglaltak, európai összevetésben is kimagasló összegek ráfordításával.
13. A kormányzati eszköztár része a dezinformáció terjesztése is. Egyedülálló az Európai Unióban, hogy ennek egyik fő csatornája az állami média. Az információk eltorzításával, a fontos hírek elfedésével, valamint a hatalom érdekeit szolgáló uralkodó narratívák megalkotásával befolyásolják a választók gondolkodását.
14. Az Orbán-rezsim az információs autokráciákhoz hasonlóan egyre fejlettebb technológiát használ a polgárok megfigyelésére, és ezzel párhuzamosan olyan viszonyokat és eljárásokat alakítanak ki, amelyek fizikai erőszak alkalmazása nélkül sokakat megfélemlíthetnek vagy lejárathatnak.
15. Mindezen eszközök ellenére könnyen lehet, hogy a 2009-es kötcsei beszédben meghatározott 15-20 év valóban az Orbán-rezsim szavatossági idejének bizonyul, és a rendszer nem tartható fenn tovább. Az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-rezsim nem pusztán korlátlanná tette a hatalmát, hanem a politika intézményes világán túli tereket is leuralta. Hatékonyan befolyásolta, hogy a hazai politika színpadán ki milyen szerepet játszhat, miről beszélhet és miről nem, de még azt is, hogy kiről mit gondoljon a közönség. Az elmúlt egy-másfél évben ez az, ami megváltozott. Volt már a rezsimnek belső válsága (mint 2015-ben, a Simicska-botrány idején), volt már olyan, hogy a Fidesznél népszerűbb volt az ellenzék (2021 őszén), de olyan még nem volt az elmúlt 15 évben, hogy a kormánypárt ilyen tartósan elveszítette volna a politika uralásának képességét.

Kiemelt kép: EPA/LASZLO BELICZAY HUNGARY OUT +++(c) dpa – Bildfunk+++