Miután nyilvánosságra került, hogy a 10331 szavazókör közül legfeljebb 3852-ben lesz MSZP-s és / vagy LMP-s pártdelegált, érezhetően felerősödött a csalástól való félelem. Nem alaptalanul.

Azért van okunk már bő negyed évszázada bízni a választási eljárásban, azon belül is a szavazatszámláló bizottságok munkájában, mert a teljes folyamat az ellenérdekelt felek egymás kölcsönös ellenőrzésére épül. Magyarul, semmi sem történhet a szavazatszámláló bizottságokban anélkül, hogy a mindenkori kormánypárti és ellenzéki pártdelegáltak ne tudnának róla. Ha a bizottságban le is szavazzák őket, még mindig nyújthatnak be kifogásokat, pártjaik pedig a nyilvánosságon keresztül adhatnak nyomatékot követeléseiknek.

Ezt a garanciát nem biztosítja most az ellenzék a meglévő és potenciális választói számára. A Jobbik eleve igyekszik agyonhallgatni, hogy egyáltalán népszavazás lesz Magyarországon, a balközép pártok pedig vélhetően későn eszméltek, vagy ami még súlyosabb, összesített erővel is csak ennyi embert tudnak delegálni.

Félreértés ne essék, rengeteg probléma van a 2010 után megalkotott választási jogszabályi környezettel, a kormány értelmetlen kérdésének népszavazásra bocsátásával, a közpénzből kampányra költött milliárdokkal. A szavazatszámláló bizottságok működésének logikája azonban nem változott érdemben a Fidesz hatalomra kerülése után; már az 1990-2010 közötti húsz év bármelyik időszakában is okkal vetődhettek volna fel aggályok a választás tisztaságával kapcsolatban, ha több mint 6000 szavazókör nélkülözni lett volna kénytelen az ellenzéki pártdelegáltakat. Ezért az anomáliáért tehát aligha a kormányoldal hibáztatható.

Tény, hogy népszavazás esetén csak a frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak a szavazatszámláló bizottságokba, de annak nem lett volna akadálya, hogy (csak a parlamenti pártokat említve) a DK, az Együtt, a PM és az MLP tagjai, aktivistái, MSZP-s delegáltként regisztráljanak, mégsem tették (vagy legalábbis kevesen). Mindez többet elmond ezeknek a pártoknak az állapotáról, mint a közvélemény-kutatásokban mért támogatottsági adataik.

Valószínűleg jól tudják ezt maguk is. Ezért csinálnak inkább bűnbakot a Nemzeti Választási Iroda útmutatójából, ami nem  tesz mást, mint illusztrálja az egyértelmű törvényt annak érdekében, hogy a bizottságok parttalan vitáit segítse – már ha ellenzéki delegáltak híján egyáltalán lesznek ilyenek.

Mindennek hatására sokakban felmerült, hogy már a népszavazás bojkottja sem biztonságos megoldás, hiszen könnyen előfordulhat, hogy távollétében bárki helyett aláírhatják a névjegyzéket, és érvényes „nem” szavazatokat dobnak az urnába a nevükben. Függetlenül a félelem racionalitásától, egy Facebookon terjedő ötlet, ha a megelőzésre nem is, az utólagos kontrollra alkalmas lehet:

Mivel a névjegyzékeket kilencven napig őrzik, a népszavazást követően a helyi választási irodánál (praktikusan az önkormányzatnál) kérvényezhető a névjegyzékbe való betekintés. Így ha más nem is, azt ellenőrizheti a választástól távol maradó állampolgár, hogy aláírták-e helyette a névjegyzéket vagy sem. Utánanéztünk, és a saját adatai megtekintéséhez valóban joga van bármely választópolgárnak, még ha nem is a választási eljárási, hanem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény jogosít fel erre. Tömegek aligha veszik majd a fáradságot, de akár még elrettentő ereje is lehetne az akciónak, ha volna olyan politikai erő, amelyik az élére áll. A delegálási adatok alapján azonban nem úgy tűnik, hogy van ilyen.