Belföldön jelentősen kétmillió alá csúszhatott a Fideszt ténylegesen támogatók száma, az őszinte szembenézésnek pedig eddig nem sok jele van a párt vezetésében. Amit eddig láttunk, az legfeljebb arra elegendő, hogy Orbán Viktor pozíciója továbbra is megkérdőjelezhetetlen maradjon. Ha az útelágazódáson ezt az utat választják, annak gyurcsányosodás lehet a vége.

Ahogy a választás utáni elemzésünkben írtuk, az Orbán-rezsim politikai berendezkedése, mint minden információs autokrácia, a társadalmi többség folyamatos felmutatásán alapult. Ha ez olyannyira elkopik, hogy az elégedetlenség már nem fedhető el, még egy ilyen rendszer is kártyavárként omolhat össze. A választás napja óta lényegében ez zajlik, és Orbán láthatóan nehezen kezeli.

A leköszönő miniszterelnök a választás estéjén még arról beszélt, hogy a vereség ellenére 2,5 millió választó kitartott a Fidesz mellett. Ezt később 2,3 millióra módosította, majd a végeredmény ismeretében visszatért a 2,5 millióhoz. A Fidesz kommunikációja többnyire ezt a számot veszi alapul, de ha tovább boncolgatjuk az eredményt, látható, hogy a kétes hitelességű levélszavazatok nélkül a hazai szavazatok száma csak 2.175.671 (36,33%), ami 633.567-tel kevesebb, mint a négy évvel ezelőtt begyűjtött belföldi szavazatok száma. A Fidesz tehát nagyon jelentős szavazatveszteséget könyvelte el, és nem csak azért vesztett, mert ezúttal az ellenzéke egy irányba mozdult.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Fidesz 2,17 milliós belföldi szavazatszáma nagy számban rejthet olyan választókat, akik az állampártként működött Fidesz iránti lojalitásból voksoltak, vagy – a szavazatvásárlás elleni sikeres fellépés ellenére – a jól ismert ösztönzőkön, illetve kényszereken alapuló eszközökkel mozgósították. Azoknak a belföldi szavazóknak a száma tehát, akik ténylegesen elkötelezettek lehettek a Fidesz iránt, bizonyosan 2 millió alatt van, a kérdés csak az, mennyivel.

Ezt a bázist már koptatja is a választás utáni győzteshez húzás, a Fidesz propagandagépezetének összeomlása, az elindult kibeszélés, és az elmúlt 16 évről várhatóan sorra napvilágot látó ügyek romboló hatása. Egy másfél évtized után megbukott kormánypártot eleve nagy kihívás aktivitásra, újjászerveződésre bírni, főleg úgy, hogy szavazóinak „derékhada” – Orbán által is bevallottan – idős, alacsony státuszú, illetve alacsony képzettségű választó. Ezekre a társadalmi csoportokra kevésbé jellemző a politikai szerveződés, rájuk építve aligha elképzelhető a tábor felfrissítése, bővítése. Ahogy arra Bódi Mátyás felhívta a figyelmet, a jelenlegi demográfiai eloszlás alapján az várható, hogy a Fidesz tábora 2030-ra mintegy 300 ezer fővel kisebb lesz, mint a TISZÁ-é. Ezt a természetes fogyást a fiatalabb korosztályokból pedig egyelőre képtelen pótolni a párt. Már a kampányban is ez volt a Fidesz egyik legfőbb problémája, közvélemény-kutatások és a párt politikusai is jelezték, hogy a Fidesz-tábor aktivitása elmaradt az ellenzéki szavazók lelkesedésétől. A súlyos vereség utáni apátiában a kemény magon túl még nehezebb lesz a Fidesz szavazóit összerántani és aktivizálni.

Nem lehetetlen persze a tábor aktivizálása és bővítése, de ehhez az elmúlt 16 évvel való őszinte szembenézésre, és valódi szervezeti és személyi megújulásra lenne szükség. Ehhez képest eddig annyi látszik, hogy a párt és a kapcsolódó intézmények különböző fórumokon értékelik a kampányt, miközben a Fidesz néhány politikusa az eddig elutasított független médiát járva (pl. Ferencz Orsolya, Pócs János, Cser-Palkovics András) úgy nevezi Orbán Viktort felelősnek, hogy azt nem mondják meg, mégis miben áll a pártelnök felelőssége, az esetleges távozásának pedig a lehetőségét sem vetik fel. Legfeljebb óvatos kritikák fogalmazódnak meg a Fideszre „rátelepedett” emberek vállalhatatlan életmódjáról, a „luxizásról”, a párt körül kialakuló korrupt rétegről, de arról szó sem esik, hogy ez az elmúlt 16 évnek nem a velejárója, hanem a veleje volt.

Ennek a felelősségvállalás nélküli felelőskeresésnek a csúcspontja a Patrióta YouTube-csatornáján elhelyezett, beszélgetős formában előadott Orbán-beszéd, amelyben a távozó kormányfő többek között kijelentette, hogy „soha nem tűrtem meg semmilyen korrupciót”. A kormányzásával kapcsolatban pedig egyetlen hibát tudott megnevezni: hogy nem építették meg időben Paks2-t. Ha ez nem lenne elég, Orbán a választási kampányt úgy értékelte, hogy a Fidesz ajánlata a stabilitás volt, azért, hogy a kormány meg tudja védeni az országot a veszélyektől, míg az ellenzék a változtatás ígéretével kampányolt, és végül ez volt sikeresebb. A háborús pszichózis túltolt gerjesztéséről, a lejárató kampányokról, a Fideszre visszaütő dezinformációs tartalmakról, Ukrajna főellenségnek való kikiáltásáról viszont egyáltalán nem volt szó. Utóbbi egyébként egy nap alatt teljesen kikopott a Fidesz politikusainak szókészletéből, a választás előtt még mindenhol ukrán kémeket láttak, a választás után már egyet sem. Ez a kommunikációs irány csak a Fidesz-közeli propaganda egy részében maradt meg, ott is csak sporadikusan.

Annak, hogy a Fideszben még nincs előrehaladott állapotban a szembenézés, világos jele, hogy az önkritikusnak szánt megnyilvánulásokban is következetesen „nemzeti oldalként” hivatkoznak saját magukra. Ez az öndefiníció mindig is hamis volt, de kisebbségi pozícióból végképp disszonáns; ezzel a szóhasználattal, ahelyett, hogy bevonzanák, csak még inkább elidegenítik maguktól a nemzet számos olyan választói csoportját, akik most a TISZÁ-nak szavaztak bizalmat, de már közép távon elképzelhető, hogy új politikai képviselet után néznének.

Jelenleg a távozó kormánypártnak és holdudvarának – például a teljesen hiteltelenné vált megafonos véleményformálóknak – a válságkommunikációja négy rétegben rakódik egymásra.

1. Tényleges felelősségvállalás és az elmúlt másfél évtizeddel való szembenézés nélkül igyekeznek feldolgozni, kibeszélni a vereséget, hogy levezessék a tábor csalódottságát.
2. A megmaradt szavazók számára fenntartják azokat az üzeneteket, amelyek már a kampányban sem működtek. Igyekeznek bizonyítani, hogy Magyar Péter és a TISZA külföldi érdekeket szolgál, megszorításokat tervez, vagy leépíti az Orbán-rendszer „vívmányait”.
3. Egy váratlan fordulattal a korábban elutasított és lesajnált jogállami normákat hangoztatva védik az Orbán-rendszer által kiüresített „független” intézmények élére kinevezett Fidesz-közeli pártkatonákat.
4. Orbán Viktort Főnix-madárhoz hasonlítva igyekeznek megfogalmazni azt a reményt, hogy az ő vezetésével újra vissza lehet térni a hatalomba. Miközben figyelmen kívül hagyják, hogy a Fidesz és személyesen Orbán is gyökeresen más helyzetben van, mint 2002-ben vagy 2006-ban.

A válságkommunikáció egésze tehát elsősorban Orbán Viktor pozíciójának megmentéséről szól. Ha mindez a párton és a táboron belül sikeres lesz, akkor a Fidesz elnöke elérheti azt a célját, hogy pártja újjászervezésének ő legyen az irányítója. Más szóval: kiderülhet, hogy Orbán nélkül tényleg nincs Fidesz.

Éppen ez az, ami főnyeremény lehet Magyar Péter és a TISZA, valamint az ellenzéki oldalon a Mi Hazánk számára. A társadalom túlnyomó többsége által elutasított Orbán Viktor ugyanis hasonló pályát futhat be, mint az egyre szűkülő hatalmát sokáig elengedni képtelen Gyurcsány Ferenc. Mindez az egykori MSZP, illetve DK sorsára juttathatja a Fideszt.