A választások közeledte és a Közös Ország Mozgalom választási reformot célzó kezdeményezése szolgáltatja az apropót, hogy az ellenzéki pártok közzé tegyék választásirendszer-koncepciójukat. A Momentum tegnap nyilvánosságra hozott, részletekbe menő választásireform-javaslatát értékeljük elsőként, amely legalább annyi kérdést generál, mint amennyire választ ad.

Parlamenti létszám, arányosítás, a rendszer bonyolultsága

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

2010 előtt a „kisebbparlamentezés” uralta a választási reform álvitáját. Akkoriban még két nagynak mondott párt volt Magyarországon, amelyek választási vitája kimerült abban, hogy melyikük tud kisebb számot mondani a parlament létszámára vonatkozóan (hamar 200 körül állt nyugvópontra az inga, de létezett javaslat 199 és 198 fős parlamentre is). Hogy egyáltalán miért van szükség választási reformra, ritkán bírtak más indokot mondani, mint a túl magas létszámú parlamentet; a régi rendszer legfőbb hibáját – hogy még a politológia szakon végzett hallgatók többsége sem érti, hogyan működik – véletlenül sem említették.

Üdítő, hogy a Momentum javaslatában megjelenik a hírhedten bonyolult választási rendszer egyszerűsítési szándéka, ugyanakkor némileg csalódást keltő, hogy a javaslat nem képes kilépni a „kisebbparlamentezés” csapdájából.

Utóbbit persze nem tárgyalja nyíltan az anyag, de azzal, hogy más opciót meg sem említve, 70 egyéni kerületi mellett 129 listás mandátummal számol, látszik, hogy ők is beleragadtak ebbe a 199 fős dobozba. A félreértések elkerülése végett: senki nem állítja, hogy nagyobb létszámú parlamentre volna szükség, azt viszont igen, hogy hiba a létszám kőbe vésésével indítani egy vadonatúj választási szisztéma kidolgozását. Ennek egyáltalán nem lényegtelen mellékhatásai látszanak a Momentum javaslatán is: mivel úgy szeretné arányosítani a rendszert, hogy közben megtartaná a 199 fős létszámot és a vegyes jelleget, megfeledkezik arról, hogy 70 egyéni körzettel aligha megvalósítható az az ambíció, hogy „a helyi reprezentáció és az arányosabb mandátumelosztás is érvényesül”, továbbá, hogy „nem távolítjuk el a politikusokat a szavazóktól, megmaradhat és megerősödhet a kapocs az egyéni képviselők és a választópolgárok között”. Ez már a mai átlagosan 75 ezres kerületekben is csak hellyel-közzel érzékelhető, de 115 ezer választópolgárt felölelő monstrumkörzetekben végképp illúzióvá válik. Ehelyett célravezetőbb első lépésként azt kitalálni, hogy mi volna a párt szerint helyes arány a rendszer kormányzati stabilitást biztosító és a választói akaratot leképező képessége között, ezután megnézni, hány egyéni kerület alakítható ki úgy, hogy az még ténylegesen biztosíthatja az egyéni képviseletet, majd ez kiadna egy parlamenti létszámot – valahol 200 és 300 között, de bizonyosan a régi, 386 alatt. (Már ha egyáltalán biztos az, hogy továbbra is szükség van egyéni kerületekre; ha ezt nem vennénk axiómának, akár 150 fős is lehetne a parlament.)

Ami a rendszer bonyolultságát, érthetőségét illeti, a „győzteskompenzáció” eltörlése kétségkívül sokat segít, de a javaslat nem részletezi a pontos mandátumkiosztási mechanizmust. Így csak feltételezhetjük, hogy az alkotók úgy okoskodtak, kizárólag a vesztes egyéni jelöltekre (első fordulóban?) leadott szavazatokat adnák hozzá pártjuk listás szavazataihoz. Bár a részletekre szintén nem térnek ki, feltételezhető, hogy a külhoni szavazatok pontosan úgy hasznosulnának, mint a magyarországi lakcímmel rendelkezők voksai. Ez volna tehát a másik egyszerűsítő tényező, de egy vegyes rendszer, amelyben kompenzációs mechanizmus működik, a legtöbb választó számára sosem lesz átlátható.

Annak a követelménynek is bajosan felel meg a javaslat, hogy „a választás eredményei könnyen (ki)értékelhetőek legyenek, vagyis, hogy ne tartson napokig az eredmény feldolgozása és kiértékelése, valamint, hogy a közvélemény kutatási adatok alapján megjósolható legyen a választások eredménye”. Az eredmény már régóta kiderül a választás éjszakáján, a hivatalos eredmény megállapítása viszont nem függ össze a rendszer bonyolultságával, ez inkább a jogorvoslati határidők és a választási irodák munkatempójának függvénye. Az országos közvélemény-kutatásoktól pedig csak tisztán listás rendszerben várható el, hogy – modellalkotás nélkül – képet adjanak a következő parlament összetételéről.

Apróságnak tűnik, de óriási politikai relevanciával bír, hogy a Momentum úgy hozná vissza a második fordulót, hogy oda csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jutna tovább. 2010-ig az első három helyezett mindenképp bejutott, és ha még volt rajtuk kívül 15% fölött teljesítő jelölt, akkor ő is. Ez teremtette meg a második forduló előtti visszalépések országos koordinációjának lehetőségét: néhány kerületben az erősebb párt lépett vissza a harmadik helyen végzett jelölt javára, cserébe azért, hogy a körzetek döntő többségében a bronzérmes gyakorolta ugyanezt a gesztust. Nem világos, hogy a Momentum felmérte-e egyáltalán, hogy ennek a lehetőségnek a kizárásával a jelenlegi egyfordulós rendszerhez képest csak kis mértékben bővítené az ellenzék mozgásterét a második forduló felélesztése.

Előremutató megoldások, hiányosságok

A választási rendszer a Political Capital által detektált legfőbb hibáinak jelentős részére a Momentum javaslata megnyugtató megoldással szolgálna. A választókerületek kijelölését egy független határkijelölő bizottság hatáskörébe utalná, az információszabadságot korlátozó kampányszabályokat (a kereskedelmi tévék és rádiók politikaireklám-sugárzását de facto tiltó passzusokat) feloldaná. A kampányfinanszírozás legaggályosabb pontját is helyre tennék azzal, hogy a pártokra is kiterjesztenék a jelenleg csak az egyéni jelöltekre vonatkozó, az állami kampánytámogatás visszafizetésére vonatkozó küszöböt, nincs szó viszont a javaslatban arról, hogy csak kincstári kártyáról lehessen elkölteni ezeket a százmilliókat. A kampány szabályozására vonatkozó javaslatok ugyanakkor nagyjából-egészében koherensek (az ismert elemek mellett megjelenik az időközi beszámolási kötelezettség ötlete), még ha nem is mindegyik pontnál világos, hogyan foglalhatók jogszabályba a követelések.

A legszembetűnőbb hiányosság, hogy egy szó sincs arról, mit kezdenének a választásokat már évtizedek óta fertőző jelöltállítási rendszerrel. Maradnának az ajánlóívek? Maradna a többes jelölés? Ha igen, maradna a választópolgárok adatainak másolása is.

Értékválasztás félmegoldással

A Momentum nemrég elfogadott stratégiájának része, hogy nyíltan felvállalja „a jobboldali kulturális témákat” is. A választási javaslatban ez egy ponton érhető tetten: a külhoni magyar állampolgároknak megadnák második szavazatukat is, tehát nemcsak listára, hanem egyéni jelöltre is ikszelhetnének. A határon túliakat és a Fideszből kiábrándultakat célzó ötlet lehet az egyetlen, amit akár a Fidesz is boldogan magáévá tehet, miközben ellenérzéseket szülhet a baloldali-liberális szavazók körében.

Feloldanák egyúttal a magyarországi lakcímmel rendelkezők és nem rendelkezők közötti diszkriminációt azzal, hogy mindannyian szavazhatnának levélben. A Momentum érzékeli ennek a kockázatát, de ahogy eddig senkinek, nekik sincs ötletük arra, hogyan lehetne kiküszöbölni az ebből következő tömeges visszaéléseket. Ahogy arról a közvélemény számára talán leginkább érthető problémára sem kínálnak megoldást: hogyan lehetne megakadályozni, hogy halottaknak is kiküldjék a levélcsomagot? Pedig erre egyszerű a válasz: a regisztráció minden egyes választás és népszavazás előtti megerősítésével.