PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Nem az NVI, hanem a törvényalkotó hibájából pofonegyszerű a választási visszaélés

Nagyot megy ma Gáva Krisztián Népszava-interjúja; mintha „beismerne” bármi olyat, ami nem volna évek óta ordító hiányossága a választási szabályozásnak. A levélben szavazók névjegyzékén szereplő halottak és az ajánlóívek másolásának közismert anomáliájára számtalanszor felhívtuk a figyelmet mi is, mások is, de nem a jogalkalmazó NVI-é az elsődleges felelősség, hanem a rossz jogszabályokat megalkotó – és azokat a számtalan figyelmeztetés ellenére hatályban tartó – fideszes kétharmadé.

Íme a vonatkozó részletek egy 2015-ös tanulmányunkból, amelyekben módosítási javaslatokat is tettünk:

Jelöltállítás

„A jelöltállítás könnyítése mindenképp örvendetes fejlemény, önmagában az aláírások számának csökkentése és a listaállítás feltételeinek lazítása bizonyosan nem vezetett volna visszaélésekhez. A többes jelölés lehetősége sem tekinthető egymagában hibásnak, de bevezetése körültekintőbb előkészítést igényelt volna: fenntartása esetén a választási bizottságoknak és irodáknak további jogosítványokat és hosszabb határidőket kell biztosítani ahhoz, hogy az adatmásolásból fakadó csalások kiszűrhetők legyenek. Ennek hiányában továbbra is minimális marad a lebukás kockázata, a zavaros jelöltállítási folyamat pedig továbbra is veszélyeztetni fogja a választások tisztaságát.

A minimumkövetelményen felül viszont jól tudjuk, hogy a jelöltállítási rendszer csak abban az esetben helyezhető teljesen tiszta alapokra, ha a pártok nem kezelhetnék a választók adatait, magyarán megszűnne az aláírásgyűjtésre épülő rendszer. Ez azonban sajnos olyannyira nem fér össze a pártok adatbázis-építő igényeivel, hogy a belátható jövőben bizonyosan nem fogunk megszabadulni az elavult szisztémától.”

Elhunytak a levélben szavazók névjegyzékén

„A külhoni magyar állampolgároknak regisztrálniuk kell a központi névjegyzékbe ahhoz, hogy a levélcsomagot megkapják, és élni tudjanak választójogukkal. Feliratkozásuk után tíz évig semmiféle teendőjük nincs, regisztrációjuk aktív marad. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nem kérhet minden egyes választás előtt újabb megerősítést a feliratkozott állampolgároktól, hanem automatikusan küldi számukra a levélcsomagot. A probléma az időközben bekövetkező elhalálozásokból ered: a magyar állam nem feltétlenül szerez tudomást a külföldön élő magyar állampolgárok esetleges elhalálozásáról. A 2014-es választás előtt regisztrált közel 200 ezer választópolgár közül várhatóan lesznek, akik nem élik meg a 2018-as, illetve a 2022-es választást, ha azonban a szabályozás változatlan marad, címükre meg fognak érkezni a levélcsomagok, a szavazólappal együtt. Sajnálatos módon ez a helyzet a visszaélések újabb táptalaját képezheti, azt ugyanis senki nem fogja tudni ellenőrizni, hogy a visszaküldött szavazólapot valójában ki töltötte ki, így arra sem derülhet fény, ha azt esetleg egy elhunyt állampolgár nevében valaki más tette meg.

Ezt a választásba vetett bizalmat súlyosan aláásó visszaélési lehetőséget mindenképp ki kell iktatni a rendszerből. A megoldás egyszerű: minden egyes választás előtt az NVI egy nyomtatvány visszaküldésére kéri a külhoni állampolgárokat, akik ha ezt megteszik, regisztrációjuk újra aktiválódik a következő választás erejéig. A kormánypárt vélhetően ódzkodna egy újabb adminisztratív akadály beiktatásától abban a választói körben, ahol eddig a legnagyobb arányúnak bizonyult a támogatottsága, nem látszik azonban, hogy hogyan lehetne másképp feloldani ezt a problémát.”

Címlapfotó: Népszava

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.

Megosztás