Az egyre növekvő számú NATO- és amerikai katona európai jelenléte, az állam- és kormányfői szintű kétoldalú találkozások, valamint a védelmi együttműködések újratárgyalása mind azt igazolják, hogy az USA nem fogja magára hagyni Európát a NATO-ban.

Kettős évfordulót ünnepel idén a NATO. A katonai szövetség 70 évvel ezelőtti megalapítása mellett Magyarország, Lengyelország és Csehország 20 évvel ezelőtti csatlakozásáról is megemlékezünk. Az 1999. március 12-én aláírt szerződés alig pár évvel a Varsói Szerződés Szervezetének felbomlását követően fontos diplomáciai sikernek számított: a három visegrádi ország beteljesítette a teljes euroatlanti integrációhoz vezető első lépését.

Donald Trump amerikai elnök 2016-os megválasztása óta többször is megkérdőjelezte a transzatlanti katonai szövetség létjogosultságát, folyamatosan bírálva európai szövetségeseit, amiért nem veszik ki részüket a NATO védelmi kiadásaiból. Trump szerint tarthatatlan, hogy az USA állja a NATO védelmi kiadásainak közel 70 százalékát, ami 2018-ban a teljes amerikai GDP 3,4 százalékát jelentette. Az USA emellett több NATO-tól független európai műveletet támogat, köztük a stuttgarti központú Afrika parancsnokságot vagy a haderő mozgósításáért felelős Szállítási Parancsnokságot.

A rendszerváltás óta eltelt harminc évben jelentősen átalakult a katonai szövetség geopolitikai környezete. Wagner Péter biztoságpolitikai szakértő szerint a NATO által prioritásként kezelt kihívásokat nagyban meghatározza, hogy az USA épp mit tekint annak: pillanatnyilag az európai erőegyensúly felborulása és Oroszország (a Krím elfoglalása óta) megváltozott geopolitikai szerepe jelenti a legfőbb geopolitikai nyomáspontokat, bár elképzelhető, hogy Washington a Kínával meglévő konfliktusába is megpróbálja bevonni európai szövetségeseit.

„A közép-európai térség országai számára eltérők a geopolitikai nyomáspontok: míg a balti országok, Lengyelország és kisebb mértékben Románia fenyegetettségpercepciója egybeesik az Egyesült Államokéval, addig Szlovákia, Bulgária vagy Magyarország esetében ez kevésbé jellemző” – mondja Wagner. A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője és a Károly Gáspár Református Egyetem adjunktusa szerint Trump NATO-val szemben kritikus kijelentéseit érdemes erős fenntartásokkal kezelni, hangsúlyozva, hogy az USA érdekei messze erősebbek az amerikai elnök ilyen-olyan kijelentéseinél. „A transzatlanti kapcsolatok most is erősek, de a problémák artikuláltabbak. Az amerikai érdekek katonai értelemben Kelet-Europában a modern, interoperábilis hadseregek meglétével írhatók le, illetve azzal, hogy hatékonyan tudnak együttműködni az amerikai katonai erőkkel”. Szerinte ehhez kapcsolódik a másik amerikai érdek, miszerint az USA hadserege és légiereje konfliktus esetén akadálymentesen tudja igénybe venni a szövetséges országok területét és légterét a közös hadgyakorlatokhoz, valamint elrettentés céljából. Ezért is kapott nagy nyilvánosságot a védelmi együttműködések (Defence Cooperation Agreement) újtárgyalása és megkötése az 1999-ben csatlakozó országokkal. Washington számára felértékeli a NATO, és még inkább a kelet-európai országok szerepét, hogy Oroszországot megnövekedett veszélyforrásként azonosítják. A szakértő szerint ezt igazolja a NATO és az USA megnövekedett katonai jelenléte, a hadgyakorlatok növekvő száma, az állam- és kormányfői szintű kétoldalú találkozások, valamint az említett védelmi együttműködések újratárgyalása is. „A régióra fordított növekvő kiadások, és az Európában állomásozó amerikai erők emelkedő létszáma magáért beszél, és világos választ ad minden olyan politikusi kijelentésre, amely a NATO megszűnését vagy leértékelődését vizionálja” – tette hozzá Wagner.

A tagállamok többsége azonban továbbra is csak a GDP 1-1,99 százalékának megfelelő mértékben járul hozzá a közös védelmi kiadásokhoz. Idén márciusig mindössze hat európai ország (Görögország, az Egyesült Királyság, Lengyelország és a három balti állam) teljesítette a 2 százalékos befizetést. Wagner szerint a V4-ek mindegyike igyekszik megfelelni a NATO elvárásainak, 2014 óta éves szinten mindegyik országban emelkedtek a kiadások, Lengyelország egy éven belül el is éri a 2 százalékos küszöböt, míg a többi ország 2018-ban 1,2 százalék körül állt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint a növekvő források mindegyik országban lehetővé teszik a korábbi, elavult szovjet fegyverrendszerek cseréjét. „Csehország mintegy félszáz új helikopter és kb. 200 új a páncélozott harcjármű beszerzését indította el, Szlovákia lecserélte helikoptereit és 12  új F-16V vadászbombázót rendelt. Magyarország, amelynek talán a legelavultabb volt a hadserege, mintegy 36 új helikoptert, 44 harckocsit, 24 tüzérségi eszközt, négy használt katonai szállítógépet vásárolt az elmúlt két évben, miközben egy új amerikai-norvég rakétarendszer megvásárlása is a csőben van – sorolja a szakértő. Wagner szerint Lengyelország nem megfelelési kényszerből költ sokat, hanem mert Oroszországot olyan fenyegetésként értékeli, amely szükségessé teszi, hogy NATO-átlagnál többet fordítson honvédelemre. Ennek megfelelően Varsó valóban kiemelkedik a V4-ek közül: a hadereje folyamatos modernizáción megy keresztül, jelentős hadiipari kapacitása van, és jelenleg is új beszerzések előtt áll.

Orbán Viktor februárban kijelentette: úgy kell fejleszteni a magyar haderőt, hogy meg tudja magát védeni bárki ellen, mert a védelmet nem lehet csak a NATO-ra építeni. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ezzel szemben a csatlakozás huszadik évfordulóján úgy fogalmazott: a katonai szövetség gyorsan és vaskövetkezetességgel alkalmazkodik a változó feltételekhez. Wagner szerint Orbán kijelentését abban a kontextusban érdemes vizsgálni, hogy Magyarország a rendszerváltás óta jelentősen elhanyagolta a saját védelmi képességeinek fejlesztését. „A szövetségben való tagság elvileg nem lehet ok a potyautas magatartásra, bár a gyakorlatban ez történt nemcsak Magyarország, de más újonnan csatlakozó ország esetében is”.

Ahogy arra Rácz András és Szicherle Patrik, a Political Capital elemzői rámutattak, a magyar Honvédelmi Minisztérium minden eddiginél több figyelmet kap anyagi forrásokat illetően. „Az eddigi vásárlások biztosítják, hogy az MH interoperábilis lesz szövetségeseivel, újjáépítenek korábban már meglevő katonai képességeket, és fenntartják a jelenleg is meglevőket. Ezek biztosítják, hogy az MH egy bevethető NATO-haderővé váljon. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az MH forrásainak egy részét politikai okokból elpazarolta, és a kormánynak nem sikerült biztosítani a haderő hosszú távú potenciálját sem” – írták áprilisi elemzésükben.

Mindemellett továbbra is sok szó esik a NATO-tól független európai haderő kialakitásáról. Wagner szerint rövid távon nincs ugyan politikai realitása egy uniós hadsereg felállításának, az EU vezetőinek mégis számolniuk kell egy olyan lehetőséggel, ahol az USA nem akar majd fellépni, esetleg az EU-nak Washingtontól eltérő érdekei lesznek, amelyek katonai erőre lesz szüksége. „Jelenlegi ismereteink szerint mindkét lehetőség valószínűsége kicsi, de nem kizárható. Amíg nincs égető szükség rá, addig egy európai haderő kialakítása lassan megy majd végbe. Miközben magasak voltak a PESCO-val kapcsolatos elvárások, a jelenlegi eredmények inkább azt mutatják, hogy ez is csak egy túlbürokratizált, egymással nem koherensen összefüggő, nem „kemény” képességet fejlesztő uniós programcsokor, amely így nem is járul hozzá egy független európai haderő kialakításához”.

Zgut Edit, a Varsói Egyetem Európáért Központjának vendégelőadója

Címlapfotó: MTI

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.