PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Mire érdemes figyelni az önkormányzati választás kapcsán?

Az október 13-án esedékes önkormányzati választás legfőbb politikai tétje, hogy marad-e a magyar politikai rendszerben korlátja a Fidesz hatalmának. Mára ugyanis minden a hatalomgyakorlás korlátozását szolgáló, elvben független intézményt (parlament, államfő, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, Legfőbb Ügyészség stb.) bedarált a kormánypárt, egyedül a bíróságoknak maradt még részleges autonómiájuk (ez is veszélyben van). A klasszikus ellensúlyokon felül az ellenzéki vezetésű helyi önkormányzatok azok, amelyek – éppen a közvetlen választásból következő legitimitásuk okán – helyben képesek lehetnek a központi hatalom ellenpontozására. A közjogi funkción túl az önkormányzatoknak azért is nagy a jelentőségük, mert hosszú távú politikai építkezési lehetőséget jelenthetnek az ellenzéknek.

  • A legfontosabb a főpolgármesteri poszt, ez a legnagyobb közvetlen választói felhatalmazással járó tisztség a magyar politikai rendszerben, politikailag ez értelmezhető a legegyszerűbben, és emiatt ez az, amit az egész önkormányzati választás végeredményeként fognak azonosítani. A választók jelentős része úgy fogja értelmezni, hogy aki megnyeri a főpolgármesteri címet, az megnyerte az önkormányzati választást. Fontos viszont, hogy a főpolgármesternek meglesz-e a fővárosi közgyűlési többsége, vagy – az elmúlt 29 évben példanélküli módon – kisebbségből lesz kénytelen a várost vezetni.
  • Jelenleg 4 megyei jogú várost és 6 budapesti kerületet vezet nem-fideszes polgármester (nincs mindenhol közgyűlési többség mögöttük, pl.: Zugló, Hódmezővásárhely). Ha ezek az értékek csak néhánnyal emelkednek, az még kezelhető a Fidesz számára. Ha viszont – a főpolgármesteri poszt mellett – a budapesti kerületek többsége és a megyei jogú városok közül 8-10 is ellenzéki kézre kerülne, az már látványos közhangulat-változást jelezne, amit még a Fidesz által kiépített médiabirodalom sem tudna a választók elől eltitkolni. Néhány várost igen, a fél országot azonban nem lehet éveken keresztül büntetni sem.
  • A megyei listás eredményeknek jóval kisebb a jelentőségük, mivel azokra sem a fővárosiak, sem a 23 megyei jogú város választói nem szavaznak. A Fidesz elsöprő győzelme itt borítékolható, ugyanakkor érdemes figyelni az ellenzéki erősorrendet, szem előtt tartva, hogy abban épp a legerősebb ellenzéki nagyvárosok nem szerepelnek. Mégis, ha az EP-választáshoz képest jelentős változások látszanak majd, annak az ellenzéki oldalon lesz jelentősége a jövőre nézve.

Megosztás