PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Kiderülhet végre, mekkora tömegeket érinthetnek a visszaélésszerű lakcímbejelentések

Sokak meggyőződése, hogy a 2018-as választási győzelmet, de legalábbis a kétharmadot a fiktív lakcímek létesítésének köszönheti a Fidesz. Bár Kispalád például hét év alatt a két és félszeresére duzzadt, és még jó néhány további esetet feltárt a sajtó az elmúlt években, valójában senkinek fogalma sincs arról, hány embernek létesítettek lakcímet választási visszaélési céllal. 

Pontos számot sosem fogunk tudni, de a Fővárosi Ítélőtábla friss ítélete óriási lépést jelent a tisztánlátás felé. A Belügyminisztérium illetékes államtitkárságát ugyanis most már jogerős ítélet kötelezi arra, hogy kiadja a TASZ és a PC által igényelt adatokat. Nézzük, miről is van szó.

A 2018-as országgyűlési választás előtt felmerült a gyanú, hogy külhoni magyar állampolgárok számára azért létesítettek magyarországi lakcímet, hogy ne csak pártlistára, hanem egyéni képviselőre is szavazhassanak. Bár akkor csak mérsékelt figyelmet kapott, egy 2018. március 22-ei MTI-hírből kiderült, hogy a magyar és a román hatóságok arról állapodtak meg, hogy 2018. április 8-án, a magyarországi országgyűlési választás napján is nyitva tart majd az a tíz ideiglenes határátkelőhely, amelyet egyébként csak szombatonként használhatnak a két ország állampolgárai. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek szükségességét akkor így magyarázta: „Számítunk arra, hogy a határon túliak nagy számban leadják a szavazatukat. Azt szeretnénk, ha a következő Országgyűlés az egész világ magyarságának a politikai akaratát tükrözné.”

Mindez azért furcsa, mert a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok levélben szavazhatnak, nekik semmi okuk átkelni a magyar-román határon a választás napján. Kivéve, ha létesítettek a határon innen is lakcímet, annak érdekében, hogy ne csak pártlistára, hanem egyéni kerületi jelöltre is szavazni tudjanak. Ugyanebben az időszakban tárt fel több médium is konkrét eseteket (például ezt és ezt), amelyek megerősítették a voksturizmus gyanúját.

Amit viszont becsülni sem lehetett, hogy mindez vajon mekkora tömegeket érint. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, szükség lenne olyan adatbázisra, amely több évre visszamenőleg tartalmazza, hogy Magyarország összes településen hogyan változott a lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok száma, hónapról hónapra. Talán ma már senki nem lepődik meg rajta, hogy egyetlen állami hivatal sem bocsát az állampolgárok rendelkezésére ilyen idősoros adatokat. Persze össze lehet hasonlítani a választásra jogosultak számát a 2018-as és a 2014-es országgyűlési választás esetében, de négy év elteltével ezer és egy oka lehet az esetlegesen kiugró eltéréseknek is. Ahhoz, hogy a visszaélésekhez közelebb kerülhessünk, minden település esetében folyamatában kell látnunk, mikor történtek a természetes demográfiai és migrációs folyamatokkal nem magyarázható változások.

A TASZ-szal karöltve ezért fordultunk adatigényléssel a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságához, még a 2018-as választás előtt: két évre visszamenőleg (egészen pontosan a 2016. január 5. és 2018. április 5. közötti időszakra) kértük ki a lakcím-nyilvántartási adatokat, havi időállapotok szerinti bontásban, annak érdekében, hogy láthassuk, történt-e jelentős kiugrás a választópolgárok számát illetően, és ha igen, mikor és hol. Miután nem kaptuk meg a kért adatokat, a TASZ perre ment értük, és – elsőfokon idén tavasszal, másodfokon pedig ősszel – nyert. Az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül tehát meg kell kapnunk az adatokat.

Amint az állam eleget tesz adatszolgáltatási kötelezettségének, nekiállunk az adatelemző munkának, amelynek eredményeképp ha pontos számot nem is, azt meg fogjuk tudni mondani, hogy legfeljebb hány választópolgár lakcímlétesítése mögött húzódhatott meg választási visszaélési szándék. Természetesen a települési szintű választási eredménnyel is összevetjük majd az adatokat.

Megosztás