PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Elvesztené a Fidesz a kétharmadát, ha…

Polt Péter kezdeményezte Boldog István fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Bár ez nem jelenti azt, hogy belátható időn belül mandátuma visszaadására kényszerülne (Mengyi Roland mentelmi jogát 2016 nyarán függesztették fel, a ciklus végéig mégis képviselő maradhatott), érdemes megnézni, mi történne abban az esetben, ha Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. egyéni választókerületében még ebben a ciklusban időközi választásra kerülne sor (aminek további feltétele, hogy a kormány feloldja a veszélyhelyzetet).

Mint emlékezetes, 2018-ban a Fidesz-KDNP jelöltjei fölényesen győztek a legtöbb egyéni választókerületben. Az ellenzéki pártok az átfogó koordináció elodázásával meg is könnyítették a kormányoldal dolgát, de még így is 54 egyéni kerületben több szavazatot kapott a Fidesz-KDNP-s jelölt, mint az összes ellenzéki ellenfele együttvéve (nem számítva a kamupártok jelöltjeit). 15 körzetet húzott be az ellenzék, tehát a maradék 37 egyéni kerület az, ahol máig tere van a „mi lett volna, ha?” értelmezéseknek, hiszen az egymásra induló ellenzéki jelöltek összességében több voksot gyűjtöttek, mint a mandátumot elhozó kormánypárti. Boldog István Törökszentmiklós-központú körzete egyike ezeknek.

Kevesebb mint kétezer szavazat különbséggel nyert a jobbikos Csányi Tamás előtt, miközben a komoly ellenzéki pártok jelöltjei összesen több mint négyezer szavazattal szereztek többet nála; ez összesen a szavazatok 53,4%-át jelenti, szemben Boldog 44,7%-ával:

A 2018-as országgyűlési választás eredménye Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. egyéni választókerületében

 

A körzet 2014-ben sem tartozott a Fidesz legerősebbjei közé: Boldog akkor 42,2%-kal húzta be, a jobbikos jelölt (akkor is Csányi Tamás) 30,6%-ot, az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP-s (akkor is Rózsa Endre) pedig 21,4%-ot szerzett.

Egy esetleges időközi választáson egy együttműködő ellenzék tehát akár el is hozhatja a mandátumot. Ezzel Orbán Viktor mögül formálisan elfogyna a parlamenti kétharmad, de minden bizonnyal továbbra is számíthatna a német nemzetiségi képviselőre, Ritter Imrére, ahogy a Mi Hazánk négy képviselője sem képezi a kormány ádáz ellenzékét.

Ha közjogi értelemben nincs is nagy jelentősége ennek a forgatókönyvnek, a kétharmad megbontása, főleg egy általános választáshoz közel eső időpontban, fontos tesztje lehetne az ellenzéki együttműködésnek. Már csak ezért sem valószínű, hogy Boldog István a ciklus vége előtt mandátum nélkül maradna.

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

Megosztás