PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Világjárvány

Fel is út

A Political Capital saját kalkulációja szerint szinte mindenhol nőtt a kormányzó pártok támogatottsága az Európai Unióban a pandémia kitörése óta (ábránkon 20 EU-tagállamon kívül Nagy-Britanniát és Norvégiát is feltüntettük). Úgy tűnik tehát, a jelenlegi válsághelyzetben is erősödik a hatalmon lévőkbe vetett bizalom, azaz érvényesül a politikatudományban „rally around the flag”-ként ismert jelenség. Ez a hatás, ha egyáltalán, többnyire csak rövid távon jelentkezik, akkor, amikor a szavazók úgy érzik, hogy az életük veszélyben van. Az elégedetlenség egy ütemmel később szokott érkezni, amikor már az emberek inkább a a gazdasági visszaesés kellemetlenségeit érzékelik. Minél tovább tart és minél mélyebb lesz a válság, annál inkább várható, hogy a jelenlegi felívelés után visszaesik majd a kormánypártok támogatottsága.

A Politico Poll of Polls oldalán összesíti és napi szinten frissíti az európai országok pártjainak támogatottságát. A Johns Hopkins University infografikáján pedig követhető, hogy az egyes országokban miként alakult az igazolt megbetegedések száma. Ezeknek az adatoknak a felhasználásával összegyűjtöttük, hogy az első igazolt Covid-19 fertőzött megjelenése óta hogyan változott a kormányokat alkotó pártok támogatottsága Európában; ez látható az alábbi ábrán. Az országok nevét zárójelben a kormányzó pártoké követi, majd az a dátum következik, amikor az első igazolt fertőzöttet regisztrálták, végül a legfrissebb pártpreferencia-érték és a vírus megjelenése között eltelt napok száma látható.

Kormánypártok támogatottságának változása az első igazolt koronavírus fertőzött megjelenése óta 20 EU-tagállamban, Nagy-Britanniában és Norvégiában (7 EU-tagállamban nem állt rendelkezésre az első megbetegedésnél frissebb pártprefencia-adat)

A legnagyobb mértékben a német kormánypártok erősödtek. Az első koronavírusos beteg január végi regiszrálása óta összesen 14 százalékponttal emelkedett a három kormányzópárt népszerűsége (a CDU/CSU pártszövetségé 11 ponttal, az SPD-é 3-mal). A holland koalíció is komoly, 9 százalékpontos erősödéssel büszkélkedhet. Franciaországban Macron megítélése 7 százalékponttal emelkedett (a Politico Franciaország esetében nem pártpreferencia-adatot közöl). Olaszországban a kormányzópártok népszerűsége stagnál, Giuseppe Conte miniszterelnök népszerűsége ugyanakkor jelentősen növekedett. Spanyolországban kis mértékben nőtt a kormányzó baloldali pártok népszerűsége.

Románia és Szlovénia kivételével minden országban növekedést mutat a kormánypártok támogatottsága, még ha  több országban a változás minden bizonnyal hibahatáron belüli is: az 1-3 százalékpont közötti változásokból – a mintavételből adódó pontatlanság miatt – nem lehet egyértelmű következtetést levonni. Néhány ország adatait pedig rontja, hogy túl kevés idő telt el az első beteg diagnosztizálása és a legfrissebb kutatási eredmény között (Szlovénia, Csehország, Litvánia).

Mindazonáltal a tény, hogy a változás előjele 22-ből 19 ország esetében pozitív, igazolja, hogy – legalábbis rövid távon – a kormánypártok általában nagyobb bizalmat kaptak a jelenlegi válsághelyzetben is.

Megosztás