Bezárás
Geopolitika

Putyin mozgósít: négy pontban a kelet-ukrajnai orosz fegyverkezésről

Példátlan mértékű orosz fegyverkezés és csapatösszevonás zajlik Kelet-Ukrajnában és a környező orosz területeken. Ugyan Moszkva a jelek szerint egy nagyobb fegyveres offenzívát készít elő, egyelőre valószínűbb, hogy „csak” erődemonstrációról és politikai nyomásgyakorlásról van szó – nemcsak Ukrajna, de az egész nyugati közösség irányába. A német és a francia diplomácia látványos gesztust gyakorolt az orosz vezetésnek, miközben Ukrajna NATO-tagságának kérdése régóta nem volt ennyire aktuális, mint napjainkban. Négy pontban értékeljük a konfliktus jelenlegi állását, valamint annak nemzetközi aspektusait.

Az elmúlt hetek során Oroszország rendkívüli mértékű fegyver- és csapatösszevonást hajtott végre Ukrajna keleti, vagyis az oroszbarát donyecki és luhanszki szakadárok által irányított területeinek határán (a brjanszki és voronyezsi területeken, valamint a megszállt Krím-félszigeten). Az orosz fegyverkezés mellett a kelet-ukrajnai fronton történő szembenállás is látványosan kiújult, az ukrán hadsereg elleni oroszbarát provokációk pedig megsokszorozódtak. A Kelet-Ukrajna határára csoportosított fegyveres erők összetételéből adódóan Kijev inváziótól tart, a kontinensen állomásozó amerikai csapatok esetében pedig a legmagasabb harckészültségi szint van jelenleg is érvényben. Ezzel párhuzamosan Moszkva a „fokozódó ukrán agresszióval” magyarázza a harckészültség növelését, az orosz külügyminiszter burkoltan Ukrajna megsemmisítésével fenyegetett, az orosz védelmi minisztérium az ország összes katonai körzetében ellenőrzi a csapatok harckészültségét, a Kreml pedig „további lépéseket” helyezett kilátásba, ha a NATO fegyveres erőket küldene Ukrajnába.

  1. Nem zárható ki egy Ukrajna elleni offenzíva, de nem ez a Kreml fő célja.

Az orosz-ukrán háború hétéves története alatt nem először erősítik meg az Ukrajna körüli orosz katonai jelenlétet, mégis, a mozgósítás jellegéből, méretéből, valamint az orosz belpolitikai helyzetből adódóan ezúttal nem zárható ki, hogy Moszkva komolyabb fegyveres konfliktust készít elő. Ami a mozgósítást illeti, Kijev számára nemcsak a kelet-ukrajnai területek melletti csapatösszevonások adnak okot aggodalomra, hanem az is, hogy Moszkva a megszállás alatt álló Krím-félszigeten is erőteljesen fegyverkezik. Emellett a Krímben és Donyeckben is kötelező sorozás zajlik, utóbbi területen az elmúlt hét év során – hivatalosan – először. A kelet-ukrajnai és a krími orosz jelenlét együttesen közvetlen biztonsági fenyegetést jelent Ukrajnára nézve, a Krím-félszigetet érintő vízhiány pedig hivatkozási alapot is nyújthat az orosz fél számára. Nem elhanyagolható tényező továbbá, hogy Oroszországban alsóházi választásokat tartanak szeptemberben, az Alekszej Navalnij bebörtönzése miatt feszültté vált belpolitikai helyzet nyomán pedig elképzelhető, hogy a Kreml egy a 2014-esnél koordináltabb beavatkozással tervezi növelni Vlagyimir Putyin és a kormányzó Egységes Oroszország népszerűségét. A Krím 2014. februári annexióját követően (akkor) látványosan nőtt az orosz elnök támogatottsága, a félsziget elfoglalása mögött pedig továbbra is felsorakoznak az oroszok.

Egy szélesebb körű offenzíva mégsem áll a Kreml érdekében. Erősen kétséges, hogy az orosz társadalom – a jelen politikai és gazdasági helyzetben – támogatna-e egy ilyen lépést, ahogyan az is, milyen eredménnyel zárulna az esetleges konfrontáció. Az amerikai támogatásnak köszönhetően az ukrán hadsereg ugyanis lényegesen jobb állapotban van, mint 2014 előtt volt, egy nagyobb offenzíva tehát az orosz hadsereg számára is minimum súlyos veszteségekkel járna. Ebbe az irányba mutat az is, hogy az orosz csapatok mobilizációja, amelyre korábbi hadgyakorlatok esetén más volumenben, de egyébként több alkalommal is volt példa, viszonylag látványosan és lassan zajlott, még akkor is, ha ezt a Kreml egyébként a lehetőségekhez mérten titkolni is próbálja. A szélesebb körű offenzívával szemben – és az orosz-grúz háború 2008-as példáját alapul véve – ugyanakkor jogos aggodalom, hogy Moszkva a kelet-ukrajnai harcok felerősítésén keresztül igyekszik kiprovokálni egy olyan ukrán válaszlépést, amely egy kisebb volumenű, célzott és a putyini rezsim számára elfogadhatóbb kockázatú orosz intervenciót, valamint egy, a Kreml szemszögéből nézve kedvezőbb kimenetelt (például orosz „békefenntartó egységek” alkalmazását) vonhatja maga után. Egyelőre ami biztosra vehető, hogy a kelet-ukrajnai fronton továbbra is várhatók alacsonyabb intenzitású, de az orosz mozgósítást figyelembe véve kritikus összecsapások.

  1. Kijevet provokálja, valójában a NATO-t teszteli a putyini rezsim.

A Közép-Kelet-Európát érintő fenyegetések és az orosz-nyugati kapcsolatok mélypontra kerülését figyelembe véve az orosz csapatmozgásokat célszerű szélesebb kontextusban értelmezni. Párhuzamosan azzal, hogy Moszkva Kelet-Ukrajna határára koncentrálta fegyveres erőinek jelentős részét, az orosz haditengerészet bombázói nagyszabású hadgyakorlatot tartottak a kalinyingrádi régióban, az orosz és belorusz fegyveres erők pedig Nyizsnyij Novgorodban. A Kreml márciusban a balti térségben is látványosan megerősítette katonai jelenlétét, miközben arra törekszik, hogy a belorusz válságot és Alekszandr Lukasenko sebezhetőségét kihasználva állandósítsa az orosz katonai jelenlétet Ukrajna északi szomszédjában. A Krím és Kalinyingrád militarizálása, valamint az egyre dinamikusabb orosz-belorusz védelmi együttműködés együttesen nemcsak Ukrajna, de valamennyi közép-kelet-európai NATO-tagállam számára biztonsági kihívást, Lengyelország, Litvánia és Lettország számára pedig közvetlen területi fenyegetést jelent.

A kelet-ukrajnai csapatösszevonásokkal a Kreml fő célja, hogy megakadályozza Ukrajna és a NATO egymáshoz való közeledését. 2020 júniusában Kijev is tagja lett a NATO Kibővített Lehetőségek Partnerségének (EOP), a szövetség legmagasabb szintű, nem tagállamokkal fenntartott együttműködésének. Márpedig a Zelenszkij-adminisztrációnak deklarált célja, hogy az ország mielőbb felvételt nyerjen a transzatlanti katonai szövetségbe. A kiújult orosz fenyegetés aligha befolyásolja majd Kijev stratégiai orientációját: Zelenszkij az elmúlt hónapok során egy sor politikai gesztust gyakorolt a nyugati közösségnek (elsősorban a Biden-adminisztrációnak). Nagy lépéseket tett az ukrajnai orosz befolyás csökkentése érdekében, míg a fenyegetés hatására arra kérte a NATO-t, hogy erősítse meg a szövetséges katonai jelenlétet a Fekete-tenger térségében. A kijevi diplomácia közben erőteljesen lobbizik a két fél közötti védelmi együttműködés megerősítéséért.

  1. Látványosan leszerepelt a német és a francia diplomácia.

Az események hatására diplomáciai nagyüzem kezdődött az amerikai és az ukrán kormány között: Joe Biden első alkalommal hívta fel Zelenszkijt, miközben egyeztetések sora zajlott a két ország vezérkara, külügyminisztériuma és nemzetbiztonsági csapata között. Április 2. és április 7. között Ukrajna legfontosabb nyugati partnerei, köztük az USA mellett az Egyesült Királyság, Kanada, számos közép-kelet-európai ország és maga a NATO is támogatásáról biztosította Ukrajnát. Az ország szuverenitása és területi integritása melletti nyugati kiállás azonban (eddig) nem volt sem kellőképp erőteljes, sem egységes.

Az orosz mozgósításra április 3-án a német és francia külügy közös közleményben reagált, amelyben „minden oldalt” az eszkaláció elkerülésére szólított fel. A német-francia közlemény – érthető okokból – Nyugaton jelentős felháborodást keltett, mivel a kelet-ukrajnai rendezést célzó tárgyalásokon az Európai Uniót képviselő két ország kormánya gyakorlatilag egyenlőségjelet tett Kijev és Moszkva közé, miközben a Kelet-Ukrajnában és környezetében kialakult helyzetért kizárólag a putyini rezsimet terheli a felelősség. Az orosz mozgósítással párhuzamosan éppen a Kreml-párti propagandamédia – a 2014-es évet idéző szinten – törekszik arra, hogy Kijevet állítsa be az események fő feleseként, azt állítva, hogy az ukrán hadsereg egy Donbasz elleni offenzívára és oroszellenes atrocitásokra készül. A félresikerült közleménynél azonban Kijev számára aggasztóbb, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron egy héttel ezelőtt Zelenszkij nélkül egyeztetett az orosz elnökkel – más témák mellett – az ukrán válságról, amivel gyakorlatilag aláásta az ukrán diplomácia egyik legfontosabb célkitűzését, vagyis azt, hogy a konfliktus rendezéséről kizárólag a konfliktust elszenvedő ország részvételével lehessen tárgyalni. Párhuzamosan azzal, hogy a szakadárokat is a tárgyalóasztalhoz ültesse, a Kreml jó ideje törekszik arra, hogy csökkentse az ukrán vezetés érdekérvényesítő képességét a tárgyalások során.

A német-francia nyilatkozat mellett szintén jelzésértékű, hogy miközben számos közép-kelet-európai NATO-tagállam külön is támogatásáról biztosította Ukrajnát, addig Szijjártó Péter külügyminiszter egyelőre nem reagált érdemben a felfokozott kelet-ukrajnai orosz agresszióra.

  1. A Kreml elrettentéséhez erőteljesebb nyugati reakcióra van szükség.

Az ukrán nemzetbiztonság jelenleg arra számít, hogy a már kelet-ukrajnai térségbe és a Krímbe vezényelt 28 taktikai zászlóalj mellett további 25 fegyveres alakulatot irányíthatnak át a térségbe a belső orosz katonai körzetekből. Egyelőre nem látni, hogy pontosan mi lehet a putyini Oroszország következő lépése a kelet-ukrajnai térségben (erődemonstráció, nyomásgyakorlás vagy egy tényleges offenzíva), ugyanakkor egy ilyen mértékű mozgósítás kivitelezése, valamint a logisztikai folyamatok és a haderő utánpótlásának biztosítása időbe telik, ez pedig a nyugati közösségnek is teret hagy arra, hogy megfelelő válaszlépéseket tegyen.

Az orosz külpolitika legújabb agresszív fordulatát az Európai Unió országainak az elmúlt hónapokban Moszkvával szemben tanúsított felemás politikai hozzáállása tette lehetővé. Amennyiben a Nyugat el akarja kerülni a katasztrófát, sokkal intenzívebb politikai és gazdasági nyomásgyakorlásra van szükség. Az elmúlt hét év tapasztalata azt mutatja, hogy az orosz külpolitika agresszív irányvonalának megváltoztatása kizárólag intenzív nyomásgyakorlással lehetséges, amelynek szükség esetén az orosz gazdaság Putyin-közeli szereplőire és egyes gazdasági szektorokra is nagyobb mértékben kell kiterjednie, valamint az olyan európai, de a transzatlanti közösség biztonságát sértő projektekre is, mint a Németország által még mindig támogatott Északi Áramlat 2 gázvezeték. A transzatlanti közösségnek – amellett, hogy újra kell gondolnia a Fekete-tenger térségének biztonságpolitikai jelentőségét és mielőbb NATO-Tagsági Akciótervet (MAP) kell ajánlania Kijevnek – olyan megoldásokra kell törekednie, amelyek tartósan rettentik el a putyini rezsimet a további agressziótól. Az ukrajnai helyzet megoldása érdekében végső soron arra is szükség mutatkozik, hogy az Egyesült Államok megerősítse a kétoldalú védelmi együttműködést Kijevvel, nagyobb szerepet vállaljon a helyzet rendezésében, valamint Franciaország, Németország, Oroszország és Ukrajna mellett a kelet-ukrajnai háborút rendezni hivatott normandiai formátumban is helyet kapjon (ez utóbbit Moszkva továbbra is ellenzi). Az erőteljesebb európai szerepvállaláshoz (és Ukrajna esetleges NATO-tagságához) azonban elengedhetetlen a határozottabb berlini fellépés is – nemcsak Németország vezető európai státusza nyomán, hanem amiatt is, mert a fegyverkezéssel Moszkva nagy valószínűleg a 16 év után vezetőváltásra készülő és az Oroszországgal való gazdasági partnerséget rendre priorizáló Németországnak, pontosabban a leendő német vezetésnek is üzen.

Istrate Dominik

Kiemelt kép forrása: Ukrajna Elnöki Hivatala

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom