12 nap múlva választunk, ilyenkor a politika az eddiginél is jobban mozgósítási versennyé egyszerűsödik, amelynek a legnagyobb része nyilvánosan nem is látható. Kampányelemzés.

1. A politikáról szóló közbeszédben sokszor kizárólag kommunikációs versenynek tűnik a választási kampány. Az elemzésekben is túl nagy hangsúlyt fektetünk a beszédekre és az ígéretekre, a teljesítményt pedig hagyományosan a „Ki kit szólít meg?” és a „Kinek népszerűbbek, közérthetőbbek az üzenetei?” kérdések alapján ítéljük meg. Ehhez képest kevesebb figyelmet kapnak a felszín alatti tényezők: a kampányszervezet ereje, a helyi jelöltek és az aktivisták munkája, vagy az adatbázisok alapján történő mozgósítás. Ezek sem függetlenek persze a kommunikációtól, hiszen a mozgósítás során is mondani kell valamit a választóknak. Ebben a vonatkozásban azonban az üzenet jelentősége eltörpül a mozgósítást végző kampánygépezet erejének jelentősége mellett, a lényeg, hogy a választás napján ki hány választópolgárt tud kézen fogni a saját táborából, és elvinni szavazni.
2. A mozgósítási gépezet felértékelődését a politikai polarizáció is magával hozza. Az idei választáson a kétezres évek elejéhez hasonlóan két nagy tömb áll szemben egymással, van még egy pár százezer fős választói réteg, akiket főként a Mi Hazánk Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt vihet el, ezen kívül pedig csak egy rendkívül szűk csoport marad, akik feltehetően az utolsó pillanatban fognak csak dönteni. Így a két nagy politikai erő alapvetően azon versenyzik, hogy sajátjait minél nagyobb számban elvigye, az ellenfél híveit pedig otthon tartsa, új választók megnyerésére ebben a szakaszban már aligha van lehetőség.
3. A Fidesz hosszú évek óta kiépítette a maga mozgósítási gépezetét. Nemrég az Átlátszó birtokába került egy táblázat, amelynek tanúsága szerint a Fidesz minden településre kiterjedő statisztikát készít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben Hörcsik Richárd, fideszes parlamenti képviselő szavazóiról és támogatóiról. A helyi fideszes polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek és aktivistáknak ki van adva egy irányszám, amit helyben, településenként kell hozniuk. Ez az a módszer, amiről a kormányoldal nyilvánosan nem beszél, de az egész országban alkalmaz, a jelentősége pedig jóval nagyobb, mint egy-egy nyilvános kommunikált kampányüzenetnek.
4. Az ellenzéki oldalon szintén kiadták az utolsó hetekre a jelszót, miszerint minden ellenzéki szavazó győzzön meg még három embert a kormányváltás érdekében. Emellett a Fideszhez hasonlóan telefonon, sms-ben és levélben is emlékeztetik a saját tábor tagjait arra, hogy ne felejtsenek el részt venni a választáson. A választás végeredményét jelentősen fogja majd befolyásolni az, hogy ezen a téren az ellenzék – például az előválasztás tapasztalataira is építve – fel tud-e nőni a kormánypárt szervezetéhez a választás előtti utolsó pár napban.
5. A hazai választási rendszer keretei között az egyéni választókerületi rendszer is fontos színtere a mozgósítási küzdelemnek. Ezen a téren nagy különbségek lehetnek a választókerületek között, mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalon. Az eredményt erősen meghatározza majd, mennyire látható egy jelölt a kerületben, hány aktivistája járja az utcákat, hány szórólap kerül a postaládákba és hány ajtón kopogtatnak be az utolsó két hétben. Mivel a szervezeti erőforrásokat, a médiaviszonyokat és a központi kampány erejét tekintve jelentős hátrányban van az ellenzék, elsősorban épp a helyi jelöltjeinek aktivitásában reménykedhet. A 106 körzet döntő többségében ugyanis a jelöltek túl vannak egy előválasztási kampányon, nem a választás előtt pár héttel jelentek meg a választókerületekben, márpedig ez lényeges különbség 2014-hez és 2018-hoz képest.