Miközben Ukrajna megsegítéséért hatalmas elismerés illeti a lengyel társadalmat, a nemzetközi közösségnek nem szabad szemet hunynia a lengyel kormány demokráciaellenes intézkedései felett. Noha az Egyesült Jobboldal hét évnyi euroszkeptikus, Brüsszel-ellenes harc után újrapozicionálhatja magát az európai porondon, a színfalak mögött tovább zajlik a bíróságok foglyul ejtése, és virágzik a klientelista korrupció.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Oroszország háborúja lépésváltást eredményezhet az Európai Unió és Lengyelország jogállamisági konfliktusában. Hét évnyi EU-ellenes szabadságharc után Jarosław Kaczyński    rezsimje a NATO keleti frontjának legfontosabb szereplőjévé vált. A társadalom, a civil szervezetek és a helyi önkormányzatok emberfeletti erőfeszítéseket tesznek Ukrajna megsegítéséért: Lengyelország eddig közel 3 millió ukrán menekültet fogadott be, akiket jórészt lengyel állampolgárok szállásolnak el saját otthonaikban.

Bár Brüsszel hivatalosan tagadja, a lengyel kormány ukrajnai háborúhoz való hozzáállása nagyban közrejátszik abban, hogy a Bizottság mára mintha kesztyűsebb kézzel bánna Varsóval mint Budapesttel. Míg az EU korábban gyorsabban és határozottabban lépett fel a lengyel bíróságok szétverése ellen, és jóval lassabban intézkedett a demokráciát elsősorban informális eszközökkel aláásó Orbán Viktorral kapcsolatban, mára megváltozott a dinamika. Magyarország ellen a parlamenti választást követően megindították a jogállamisági eljárást – igaz, már tavaly is megtehették volna –, Lengyelországgal szemben továbbra sem.

Pedig nemcsak az Orbán-rezsim szolgált rá az uniós támogatások felfüggesztésére a demokrácia rendszerszintű lebontása miatt. A hivatalos magyarázat szerint Lengyelországban nem találtak összefüggést a jogállamiság aláásása és az uniós forrásokkal való visszaélés között. Az érvelés nemcsak sántít, de jól le is írja a mechanizmussal kapcsolatos strukturális problémákat. Az egyik, hogy a Bizottság – a 7-es cikkely szerinti eljáráshoz hasonlóan – túl szűken értelmezi a mechanizmus hatósugarát Lengyelországban, és nem veszi figyelembe, hogy ott sem pusztán a bíróságok elfoglalásával van baj.

Orbán Viktor rendszere a klientelista korrupció iskolapéldája, ahol az állam és a főbb gazdasági szektorok informális foglyul ejtése egyszerre szolgálja a politikai és a gazdasági előnyszerzést. Ez gyakran a formális, jogi törvényhozási kereteken kívül, baráti és családi szereplők bevonásával történik. Lengyelországban ugyan nem lehet ennyire személyre szabottan és centralizáltan leosztani a közjavakat, a klientelista intézményi korrupció itt is a posztkommunista társadalmi struktúra kötőanyagává vált: különálló államközpontú jelenség, amelyet az egyéni korrupciós cselekedetektől leválasztva kell értelmezni.

Noha Lengyelország részben az erős külföldi tőkejelenlétnek köszönhetően elkerülte az oligarchizálódást, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) idővel egyfajta féloligarchikus képződménnyé, a politikai és üzleti hatalom összefonódásának szimbólumává vált. Ennek elsődleges színterei az adminisztratív tisztségek mellett az állami vállalatok, ahol a kormány által kinevezett pártkatonák kerülnek döntési pozícióba, a valóban hozzáértő jelöltek helyett. A legmagasabb szintű politikai és állami funkciók osztogatása elsősorban az Egységes Jobboldalon belüli lojális politikai-gazdasági elit építését és a belső kör kohézióját szolgálja.

A módszer nem újkeletű a lengyel politikában, a Polgári Platform kormánya is alkalmazta, de korántsem ilyen mértékben, és nem teljesen átláthatatlanul, titkosított szerződésekkel. 2015 óta több mint ezer hozzátartozó és barát töltött be felsővezetői pozíciót olyan állami vállalatoknál, mint a KGHM vagy a PKN Orlen, utóbbi a vidéki lengyel média repolonizációjáért felel. Ezek többsége Matteusz Morawiecki miniszterelnökhöz és köréhez köthető, aki rangban Kaczyński felett áll ugyan, de a valódi, informális hatalom a kormányfő-helyettesként működő PiS-elnök kezében van. Ugyancsak beszédes adat, hogy Lengyelországban a legmagasabb az úgynevezett egytenderes állami pályázatok aránya az EU-ban: 46%-ára mindössze egyetlen induló jut, az OLAF becslései szerint a lengyel közbeszerzések 19-23%-a van kitéve a korrupciónak. Ehhez jön még a PiS-től független Számvevőszék elleni kormányzati támadás, illetve a politikai korrupciót lehetővé tevő büntetlenségi klauzula bevezetése a háború farvizén. Ez a törvény amellett, hogy 18 hónapos letelepedési engedélyt biztosít az ukrán menekülteknek, egérutat biztosít a hivatali kötelességeiket vagy a hatályos jogszabályokat megsértő politikusoknak. Mindezek nélkül Kaczyński aligha tudta volna egyben tartani a másfél éve málladozó kormánytöbbségét.

Ennek ellenére továbbra sem kizárt, hogy a Bizottság az év második felére végül mégis jóváhagyja Lengyelország helyreállítási tervét. Brüsszel ezt egyelőre három feltételhez köti: elsőként fel kell számolniuk a jogtalanul működő Nemzeti Bírói Tanácsot, amely politikai alapon ítélkezik a lengyel bírók munkája felett. Fel kell függeszteniük továbbá a szájkosár-törvényt, ami alapján büntetőeljárást lehet kezdeményezni az EU bíróság döntéseinek a végrehajtásáért. Vissza kell továbbá helyezniük a politikai okokból eltávolított bírókat.

A bírói függetlenséggel kapcsolatban egyelőre látszatengedményekkel operál a lengyel vezetés. Eddig három javaslat került a Szejm asztalára, ebből Zbigniew Ziobró igazságügyminiszterét kiselejtezték, és Andrzej Dudáé a legesélyesebb arra, hogy végül – akár módosított formában – elfogadják. Az elnök többek között egy „Szakmai Felelősségi Kamara” létrehozását javasolja a vitatott Fegyelmi Kamara helyére, amelyet a Legfelsőbb Bíróság soraiból választanak ki két lépcsőben. Ez lényegében az eredeti antidemokratikus módszer új sztaniolba csomagolása. Ráadásul egyik javaslat sem rendezi a Nemzeti Bírói Tanács ügyét, vagy a szájkosár-törvényt, vagyis továbbra sem beszélhetünk semmilyen érdemi, tartalmi megfelelésről az uniós bíróság irányába.

Minél tovább tart viszont az ukrajnai háború, annál jobb alkupozícióba manőverezheti magát a lengyel kormány a források felszabadításával kapcsolatban. A lengyel menekültellátó rendszert lényegében már most is az elhivatott civilek és a magyarországihoz képest még mindig jelentős autonómiával rendelkező helyi önkormányzatok tartják életben, de a kapacitásuk véges, ahogyan a lengyel állampolgárok sem tudnak korlátlan ideig ukránokat szállásolni. A menekülteket befogadó lengyelek jelenleg napi 3200 forintnak megfelelő támogatásra jogosultak az államtól, amit sokan a kérvény ellenére sem kapnak kézhez a rendszer túlterheltsége miatt.

Az EU-nak nem szabad hagynia, hogy Kaczyński Orbán Viktor korábbi módszeréhez hasonlóan a kreatív megfelelés irányába vigye a lengyel jogállamiság ügyét. A Bizottságnak ki kell tartania az eredeti kikötések mellett, hogy a lengyel kormány csak az uniós bíróság döntéseinek teljes tiszteletben tartása esetén kaphatja meg a neki járó helyreállítási pénzeket.  Külön kell választani a humanitárius válságra és a háborúra adott kormányzati válaszokat a lengyel demokrácia állapotát érintő kérdésekről, és célzott, a menekültellátásra irányuló rendkívüli segéllyel kellene honorálni a lengyel tárdadalom erőfeszítéseit. Különben félő, hogy Jaroslaw Kaczyński kormánya a valódi megfelelés illúzióját keltve olyan autokratikus félmegoldással áll majd elő, amelynek következtében a bírók helyzete nemhogy javul, de Lengyelország tovább csúszuk majd lefelé a globális demokráciaindexek rangsorában.

A szerző Zgut Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusz kutatója és a Visegrad Insight DemocraCE elmezője.

Kiemelt kép forrása: Reuters

Az elemzés a Political Capital gyakornokainak alapos és kitartó kutatómunkája segítségével készült.

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára. 

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel: