1. Az orosz invázió február 24-ei megindulását követően a hazai kormánypárti kommunikáció, hol nyíltan, hol burkoltan, de Moszkva álláspontját támogatta. Többek között a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogainak egyébként tényleges csorbítására hivatkozva a kormányzati narratíva elmosta az orosz fél felelősségét, és elfogadható indokként állította be az Ukrajnában élő orosz kisebbség „megvédését”. Emellett még azokat az orosz dezinformációs gépezet által terjesztett és sokszor cáfolt magyarázatokat is visszhangozta, amelyek az ukránok által elkövetett „genocídiumra” vagy „etnocídiumra” hivatkoztak. A kormányzati irányítású magyar média az oroszhoz hasonlóan gyakran „lenácizta” Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
2. Ezek után a választási kampány fő kormányzati üzenete a „békepártiság” lett, szemben az ellenzék és a Nyugat állítólagos „háborúpártiságával”. A magyar kormány alig palástoltan azt fogalmazta meg, hogy a béke feltétele Oroszország gyors győzelme lenne. Számos megnyilvánulásukban azt tartották ugyanis célravezetőnek, ha Ukrajna minél gyorsabban feladná a saját területének és lakosságának védelmét, és mintha mi sem történt volna, a nyugati országok felhagynának Ukrajna támogatásával, és természetesen feloldanák az Oroszországgal szembeni szankciókat is. Ez az álláspont arra a szilárd politikai meggyőződésre épült, hogy végül úgyis Oroszország fog győzni, mert egyszerűen erősebb a hadserege – ezt Orbán Viktor is megfogalmazta Tusnádfürdőn.
3. Az elmúlt héten indított ukrán ellenoffenzíva sikere, az orosz hadvezetés által is elismert veszteségek ezért is komoly zavart okoztak a kormánypárti kommunikációs gépezetben. Ennek jeleként vezető véleményformálóként Bayer Zsolt még arról értekezett, hogy Ukrajna sohasem nyerheti meg a háborút, sőt, Vlagyimir Putyinnak igaza volt: az elhibázott brüsszeli politika általános recessziót és „megfagyást” fog okozni. Ezzel szemben a kormányzati irányítású médiában „biztonságpolitikai szakértőként” exponált Nógrádi György már váltott: „egyértelmű orosz vereségről beszélhetünk”, miközben „Putyin jelenleg az életéért küzd”.
4. Az ukrán katonai sikerek után a magyar kormány és Orbán Viktor nehezebben hivatkozhat arra, hogy (1) az orosz invázió ellen egységesen fellépő Európa, (2) Ukrajna közvetlen amerikai és európai pénzügyi támogatása, a nyugati fegyverszállítások vagy (3) az Oroszország elleni szankciók eredménytelenek volnának. Arról nem is beszélve, hogy a gyors ukrán előrenyomulás a konfliktus végét, a kormányzati kommunikációban vágyott béke elérését, egy jövőbeni katonai-politikai status quo kialakítását is elérhető(bb) közelségbe hozta. A magyar kormány, mint már oly sokszor a történelmünkben – annak ellenére, hogy nem hadviselő fél –, ismét a vesztes oldalon találhatja magát.
5. A kormányzati propaganda várhatóan gyorsan és gond nélkül alkalmazkodik a változó hadi helyzethez (például a belföldi kormánypárti „buborék” az orosz kudarcokat „taktikai visszavonulásként” állíthatja be). Az ukrán támadás jelenlegi sikere ezért csak rövid távon és ideiglenesen akadályozhatja a magyar kormány ukrán-, Unió-, NATO- és Amerika-ellenes (dez)információs stratégiai kommunikációját.

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára. 

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel: