
Egyedül és elfelejtve – Magyarország a vilniusi NATO-csúcson
A múlt héten lezajlott vilniusi NATO-csúcs ismét rávilágított a magyar kormány nemzetközi elszigeteltségére. Beszédes, hogy a kormányzati irányítású média egyedül...
Az elmúlt években rengetegszer hallottuk, főleg az orosz kormány részéről, hogy a NATO valamilyen módon fenyegeti Oroszországot. Ukrajna megtámadását is a NATO állítólagos agresszív fellépésével és terjeszkedésével próbálták legitimálni. Ez csak néhány kellék a Kreml dezinformációs eszköztárából, amely mind arra szolgál, hogy Ukrajna nyugati támogatását gyengítse, az orosz haderő bűneit relativizálja, a nyugati demokratikus rendszereket aláássa.
A Political Capital már régóta aktívan részt vesz a dezinformáció elleni küzdelemben, amire az ukrajnai orosz invázió idején minden korábbinál nagyobb szükség van. A NATO Public Diplomacy Division támogatásával megvalósuló „A NATO 4.0 – Az új stratégiai koncepció bemutatása és a külföldi befolyással szembeni ellenálló képesség erősítése” című projektünk keretében készült videóban nemcsak néhány Kreml által terjesztett álhírt cáfolunk, hanem két érintett fiatal megélését is bemutatjuk.
Ják Krisztina és Kopriva Zoltán családjukon keresztül érintettek az Ukrajna elleni orosz agresszióban, így elsőkézből mesélhették el tapasztalataikat a háborúról. Vlagyimir Putyin háborújának köszönhetően mindkét fiatal családja szétszakadt, több esetben menekülni kényszerült. Magyarországon ugyan biztonságban érzik magukat, hiszen az ország a NATO tagja, de a háború így is uralja a mindennapjaikat.
ovábbi elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.
A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A múlt héten lezajlott vilniusi NATO-csúcs ismét rávilágított a magyar kormány nemzetközi elszigeteltségére. Beszédes, hogy a kormányzati irányítású média egyedül...
Magyarország huszadik századi történelme világosan mutatja, mennyire hiányzik a magyar közgondolkodásból a világpolitikai tisztánlátás. Ennek hiányában pedig a hosszú távú...
A NATO 2010-es stratégiai koncepciója még a kibertámadások veszélyére és elhárítására helyezte a hangsúlyt, míg a 2022-es a befolyásolás és...
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének június végi madridi csúcstalálkozója kapcsán a hazai sajtó nagy részét sokkal inkább az állam- és kormányfők...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!