A ma záruló uniós csúcs kapcsán ismét érdemes megfogadni Orbán Viktor tanácsát: nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz.

1. A magyar miniszterelnök előzetes fenyegetései ellenére nem vétózott, hanem Olaf Scholz német kancellár kérésére kiment a teremből, és így konstruktívan tartózkodott Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdése és az Oroszország elleni szankciók kérdésében. Más ügyekben ugyanakkor – mint az uniós költségvetés felülvizsgálata és azon belül az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás – már nem volt ilyen konstruktív, és a döntések elnapolását kezdeményezte.
2. Utóbbi kérdésekben még az is lehetséges, hogy egyes uniós tagállamok – így elsősorban a nettó befizető országok – vezetői hálásak is Orbánnak azért, hogy lehetővé teszi a halasztást és néhány feltétel módosítását. Erre utal az is, hogy a Tanácsot láthatóan nem rázta meg a blokkolás. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Mark Rutte holland miniszterelnök – nem mellesleg Orbánnal összhangban – teljes higgadtsággal nyilatkozta, hogy jövő év elején visszatérnek a kérdésre. Ukrajna támogatása tehát nem került le a napirendről, a magyar kormány csak a döntés egy-két hónapos halasztását érte el. Kérdés, hogy a kárpátaljai magyar kisebbséget védelmezni akaró magyar kormány miért akadályoz egy olyan hitel- és segélycsomagot, ami az ukrán állam működését és így a helyi magyar lakosság életkörülményeinek javítását is segítené.
3. Mindezzel kopni látszik az eredményesen zsaroló Orbán mítosza is. A magyar miniszterelnök nem merte vállalni, hogy az Ukrajnával megkezdődő csatlakozási tárgyalások kérdésében teljesen egyedül maradjon a 26 másik tagállammal szemben. Inkább elrántotta a kormányt, és nem szavazott. A hazai választóknak szánt további kuruckodásra pedig ott a Kossuth Rádió stúdiója. A 10 milliárd eurónyi uniós forrást pedig nem azért szabadította fel az Európai Bizottság, mert cserébe Orbán megígérte volna, hogy nem fog vétózni. Hanem azért, mert a kormány – papíron – szép csendben teljesítette a Bizottság feltételeit az igazságügyi kérdésekben. Így a magyar kormány már nyújthat be számlákat az EU-nak, de a Bizottság árgus szemekkel fogja figyelni, hogy a kormány vállalásai a gyakorlatban is működnek-e. Ha nem, elképzelhető, hogy újabb követelésekkel áll elő. Az összes kohéziós támogatás kétharmadát kitevő többi elzárt forrás pedig akkor szabadul majd fel, ha a kormány a további vállalásokat is teljesíti. Ezen semmit nem változtat, hogy amúgy miként sáfárkodik a vétóival az Európai Tanácsban.
4. Az Orbán-kormánynak pont az igazságügyi reform kényszerű végrehajtásáról kellett elterelnie a figyelmet a szuverenitásvédelminek nevezett törvénycsomaggal és az uniós döntések vétózásával való fenyegetéssel. A 10 milliárdnyi EU-s támogatás Bizottság általi felszabadítása pedig elég politikai fedezéket biztosított Orbán számára, hogy indirekten, de hozzájáruljon Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdéséhez és az Oroszországgal szemben hozott 12. szankciós csomaghoz.