PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Uncategorized

Kötcsén az derült ki, hogy egyik fél sem olyan biztos a győzelmében, mint mutatja

Lépéskényszerbe hozta egymást a két nagy párt a kötcsei hétvégén. Magyar Péterék az adóemelés bélyegét igyekeznek lerázni magukról, a Fidesz pedig a sajátjait igyekszik meggyőzni arról, hogy sokkal jobban állnak, mint valójában. Ehhez azonban már az is kell, hogy Orbán Viktor a sajátjait is fenyegesse.

 

Magyar Péter Kötcsén már hatodik alkalommal nem hagyta Orbán Viktornak, hogy egyedül vigye el a show-t. Az elmúlt másfél évben Magyar Péter és Orbán Viktor többször is tartott párhuzamosan beszédet. Nem egyszer ugyanazon a napon, sokszor ugyanabban a városban, néha egymás tőszomszédságában szerepeltek a saját közönségük előtt. Évértékelő, Tusnádfürdő és most Kötcse – korábban ezeken az eseményeken legfeljebb egy-egy Facebook-poszt született az aktuális ellenzéki pártoktól, idén már mindegyik alkalommal egyenrangú szereplőként tűnt fel a fő kihívó.

A korábbi öt alkalom, amikor Orbánra és Magyarra egyszerre kellett figyelni

 

2025. március 15. – Hosszú idő után ez volt az első március 15-e, amikor többen voltak kíváncsiak másra, mint Orbán Viktorra. A miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt, Magyar Péter az Andrássy úton lelkesítette saját híveit. Az EP-választásra ráfordulva Orbán főként Brüsszelt ostorozta, míg Magyar ekkor hirdette meg a Talpra Magyarok Közösségét (bár sokan várták, ekkor még nem jelentett be pártalapítást).

 

2025. október 23. – Orbán zárt körben, a Millenárison, Magyar néhány sarokkal odébb, a Széna téren mondott beszédet. Orbán ismét a „Brüsszel az új Moszkva” szólammal operált, Magyar pedig újabb kezdeményezéssel élt, meghirdetve a Jövő Vezetői programot.

 

2025. február 15. és 22. – Orbán évértékelője elé egy héttel időzítették a TISZA párt első kongresszusát, amelyen bejelentették, hogy leigazolták Bódis Krisztát, Kulcsár Krisztiánt és Ruszin-Szendi Romuluszt. A miniszterelnöki évértékelő napján (amikor többek között előrevetítette, hogy idén nem lesz Budapest Pride) már csak amolyan gegként tűnt fel Magyar a Várkert Bazár közelében, fiaival a Tabánban focizva.

 

2025. március 15. – Az idei nemzeti ünnepen elhangzottak közül egyértelműen Orbán szavai maradtak emlékezetesebbek: a januárban belengetett „húsvéti nagytakarítást” poloskázással fejelte meg, míg az Andrássy úton Magyar a Nemzet Hangja kérdéssorának megválaszolására biztatott, ami sok közös vonást mutatott az általa is támadott nemzeti konzultációkkal.

 

2025. július 26. – Magyar a szokásos éves tusnádfürdői Orbán-előadásnak is konkurenciát állított. A két, jórészt külpolitikai témájú beszéd nem is lehetett volna különbözőbb: Orbán a III. világháború rémképére építette fel geopolitikai megfejtéseit, amelyben nyíltan ki is mondta, hogy épp azzal a szövetségi rendszerrel nem vagyunk rendben, amelynek a tagjai vagyunk, míg Székesfehérváron Magyar addig nem látott határozottsággal kötelezte el magát az euroatlanti szövetségi rendszer, Oroszország terjeszkedését nevezve fő veszélynek.

Kötcsének nem volt győztese, de mindkét fél lépéskényszerbe hozta az ellenfelét. Magyar gyakran hangsúlyozza, hogy míg ő nyilvánosan, bárki által elérhető helyszíneken beszél, addig Orbán kénytelen kordonok mögött, jól megválogatott közönség előtt megszólalni. Azzal, hogy Kötcsén is megjelent, a Fideszt rá is kényszerítette arra, hogy az eddigi zártkörű rendezvényét részben kinyissa (ha a helyszínen nem is, online követhető volt az Orbán-beszéd). Tartalmilag azonban a Fidesz diktált: a kormányzati kommunikációs gépezet fel tudta hangosítani annyira Tarr Zoltán megszólalását és a TISZA adóemelésre vonatkozó (gyorsan cáfolt) terveit, hogy arra az ellenzéki térfélen is rezonáltak, ezért kellett Magyarnak konkrét adócsökkentési tervekkel előállnia, és azóta is ezt ismételgetnie. Kötcsén is „adócsökkentés” feliratú tábla előtt tartotta a beszédét, ellenpontozva, hogy a kormányoldal épp az adóemeléssel próbálja összeforrasztani a nevét. Az összképet tekintve a TISZA a keleti autokráciák felé forduló, erőszakos, megosztó fideszes kormányzás képét állítja szembe a nyugatos, békés és működő országot építő TISZA-kormányzás reményével. A Fidesz pedig a saját ismert, biztonságosnak beállított kormányzását a TISZA választási győzelme esetén vizionált káosszal.

Mindkét új arc fontos szereplője lesz a következő hét hónapnak. A TISZA bemutatta a párt harmadik alelnökét és turisztikai szakértőjét, Forsthoffer Ágnest. Ezzel az Orbán Ráchel által dominált területen igyekszik a TISZA alternatívát mutatni. Kármán András, a második Orbán-kormány volt államtitkára pedig bár messze nem olyan ismert, mint Ruszin-Szendi, újabb fontos igazolás a Fidesztől, akinek leginkább az lesz a feladata, hogy hitelt adjon a frissen bejelentett adóváltoztatási terveknek, meggyőzze az elemzőket, válaszókat arról, hogy mindez finanszírozható. A miniszterelnök beszédében nem is tudta megkerülni, „lebankározta” Kármánt, ami jól jelzi az ellene várható kormánypárti támadás irányát és tartalmát.

Orbán kimondta, amit eddig is tudni lehetett: a nemzeti konzultáció valójában a mozgósítást szolgálja. „Mozgósítás: A következő hét hónapban indítani fogunk hamarosan nemzeti konzultációt, a kiszivárgott adóemelési tervekről is, ez is a mozgósításnak egy része.” Ez annak is nyílt beismerése, hogy a kormánypárt közpénzből finanszírozza a kampányát. Érdemes azt is észrevenni, hogy nem saját témáról, hanem a „TISZA-adóról” fog szólni a következő nemzeti konzultáció, ami önmagában jelzi, hogy a Fidesz defenzívába szorult.

Szintet lép a fenyegetés. „Ismernek engem, nem vagyok ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.” Valójában a fenyegetőzés régóta visszatérő elem a miniszterelnök beszédeiben, 2018. március 15-én például úgy fogalmazott, „a választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is”. Ez elsősorban az akkor már három éve a miniszterelnök ellen fordult Simicska Lajosnak szólt, most viszont vélhetően a táboron belülre üzent. A párttagoknak, politikusoknak, polgármestereknek, proxyszervezeteknek, aktivistáiknak kívánta értésükre adni, hogy pontosan tudni fogják róluk, mennyit dolgoztak az újabb választási győzelemért, ne adj’ isten arról is, ha már az ellenzék felé kacsingatnának.

Tisztában vannak a Fideszben azzal, hogy nem állnak nyerésre. Az elmúlt három választás előtt a miniszterelnöki beszédek fő funkciója az volt, hogy ne hagyja elkényelmesedni a választási győzelemben biztos választóit, aktivistáit, a választási vereség pedig forgatókönyvként sem merült fel soha. Ehhez képest Orbánnak most hosszasan sorolnia kellett, mi mindent kell még megtenniük ahhoz, hogy ne bukják el a jövő évi választást. Ez a kontraszt is jelzi, a Fideszben tökéletesen tisztában vannak a tényleges közhangulattal. Ha ugyanis igaz lenne, hogy 106 kerületből jelen állás szerint 80-at megnyernének, egészen más hangulatban zajlott volna a kötcsei piknik is.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás