Még azelőtt, hogy a koronavírus tömegesen terjedni kezdett volna Oroszországban, az orosz szövetségi kormány katonai egészségügyi segélyszállítmányokat küldött a járvány által leginkább sújtott Olaszországba, Szerbiába, sőt, az Egyesült Államokba is. A humanitárius akciók mögött diplomáciai, titkosszolgálati motivációk is meghúzódhattak, de vendégszerzőnk szerint mind közül a legfontosabb az Oroszország elleni szankciók feloldásának ösztönzése. Ezt RÁCZ ANDRÁS, a Német Külügyi Társaság (DGAP) elemzője világítja meg.

Telefondiplomácia

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az Olaszországba küldött orosz segélyszállítmány részleteiről Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Vlagyimir Putyin elnök 2020. március 21-ei telefonbeszélgetésén állapodtak meg. A következő naptól kezdve az orosz védelmi minisztérium összesen tizenöt katonai repülőgépen 122 főnyi személyzetet (ebből 66 fő katonát) és több tucatnyi katonai járművet küldött Olaszországba. Katonaorvosok, virológusok, bakteriológusok, valamint fertőtlenítési szakemberek is voltak a delegáció tagjai között, a felszerelésben pedig mobil fertőtlenítőegységek, vegyvédelmi egységek és egy tábori laboratórium mellett 600 lélegeztetőgép is helyet kapott.

Nem meglepő, hogy a segélyszállítmányokat a haderő küldte, Oroszországban ugyanis a hadsereg meghatározó szerepet játszik az országos katasztrófák kezelésében. Mivel katonai szállítmányokról volt szó, az orosz gépek a Róma melletti Pratica di Mare támaszponton szálltak le, onnan pedig közúton jutottak el a szállítmányok a vírus által leginkább sújtott Bergamo térségébe. Az orosz segély jellemzően olyan elemekből állt, amelyeket az olasz egészségügyi személyzettel való folyamatos együttműködés nélkül is alkalmazni tudtak (mint például a fertőtlenítőegységek), logisztikai értelemben tehát egyszerűbb volt őket beilleszteni az ellátásba, mint egy orvosi teamet lett volna. Figyelembe véve a roppant súlyos olaszországi vírushelyzetet, egyáltalán nem meglepő, hogy Conte elfogadta az orosz felajánlást, Rómának ugyanis lényegében minden lehetséges segítségre szüksége volt.

Kiszámítható, mégis figyelemreméltó geg, hogy az orosz segélyszállítmány dobozain, valamint az Olaszországba küldött orosz teherautókon is a „From Russia With Love” felirat szerepelt:

Az Olaszországba küldött egyik orosz katonai teherautó felirata (Forrás: Sputnik Insight)

Nem sokkal az orosz szállítmányok megérkezése után elkezdtek sokasodni a kérdőjelek. A La Stampa című befolyásos lap már három nappal később olasz kormányzati illetékesekre hivatkozva arról számolt be, hogy az oroszok által küldött eszközök 80%-a használhatatlan, és az egész művelet sokkal inkább ürügy a politikai befolyásszerzésre, mintsem tényleges segítség. A Rómában működő Gino Germani Intézet szakértője némileg árnyaltabban úgy fogalmazott, hogy az orosz szállítmány egy része ha használható is, az érkező orosz katonák között minden bizonnyal jelen vannak az orosz katonai titkosszolgálat munkatársai is, akik hírszerzési célokra is felhasználhatják a műveletet.

Néhány nappal az olaszországi akció után, április elsején az Egyesült Államokba is érkezett egy orosz egészségügyi szállítmány. Az Antonov 124-es óriásgép nagy mennyiségű egészségügyi védőfelszereléssel érkezett, többek között maszkokkal, védőruhákkal, kesztyűkkel. Az olasz esethez hasonlóan, ezúttal is a két vezető, Donald Trump és Putyin telefonbeszélgetése alapján indult útnak a szállítmány. Ez az elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban komoly vihart kavart, különösen a Trump 2016-os megválasztásában játszott orosz szerep kontextusában.

Két nappal később, április 3-án Oroszország Szerbiába is az olaszországihoz hasonló segélyszállítmányt küldött, a részleteket a belgrádi vezetéssel egyeztetve. Összesen tizenegy repülőgéppel 87 katonaorvos, valamint tizenhat jármű érkezett, ezúttal is elsősorban infektológiai, vegyvédelmi és fertőtlenítési specialisták. A szerb eset annyiban egyedi, hogy Szerbia és Oroszország között kiterjedt és sokrétű a biztonsági és katonai együttműködés. Ilyen értelemben tehát az orosz katonai egészségügyi segítség kevésbé tekinthető rendkívülinek, mint a NATO-tag Egyesült Államok és Olaszország esetében.

Mindebből jól látható, hogy Moszkva alaposan megtervezte, hogy látványos katonai segítséget nyújtson a vírussal küzdő, kiválasztott országoknak. Alig két hét leforgása alatt két nagyobb és egy kisebb segélyszállítmányt is útnak tudott indítani, összesen legalább huszonkét repülőgépet, több tucatnyi járművet és mintegy kétszáz embert mozgatva. Mindhárom esetben azonos minta szerint zajlott a folyamat: az orosz elnök ajánlotta fel a segítségnyújtást, közvetlenül az érintett ország vezetőjének, a hagyományos diplomáciai csatornákat részben megkerülve, telefonon. Ezt követően a részleteket már az alsóbb szintű adminisztrációk egyeztették.

Know-how és reciprocitás

A katonai segélyszállítmányok küldését többféle – országonként eltérő – érdek is motiválta. Ami az olasz esetet illeti, március végén már pontosan látszott, hogy a járvány Oroszországot sem kerüli el, így az Olaszországba küldött orosz katonaorvosok első kézből szerezhettek tapasztalatokat a koronavírus elleni védekezésről, amelyeket aztán Oroszországban is fel tudtak használni. Az amerikai esetben ez nem játszott szerepet, hiszen Moszkva oda „csak” felszerelést küldött, szakembereket nem. Az Egyesült Államok esetében deklaráltan jelen volt a reciprocitás lehetőségébe vetett remény is: Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő nyíltan ki is mondta, hogy Moszkva reméli, hogy ha az Egyesült Államokban lendületet kap a védőfelszerelések gyártása, akkor szükség esetén Oroszország is számíthat majd amerikai segítségre.

Mind az olasz, mind a szerb esetre igaz, hogy semmi meglepő nincs abban, ha egy külföldre utazó orosz katonai csoportosításban jelen vannak a katonai titkosszolgálatok munkatársai is. Azt, hogy csak a saját delegációt védendő elhárítási-, vagy esetleg hírszerzési feladataik is voltak, belátható időn belül nem fogjuk megtudni. Mindenesetre nem valószínű, hogy kihagyták volna a lehetőséget, ami abból fakadt, hogy nagy számban vehették igénybe Olaszország legfontosabb katonai repülőterét, a fent említett Pratica di Mare támaszpontot.

Maszkdiplomácia

Mindezzel együtt is világos, hogy a politikai motiváció volt a meghatározó. Mind az Olaszországba, mind az Egyesült Államokba irányuló segélyszállítmányok időben egybeestek azzal az először a március 26-ai G20-csúcstalálkozón elhangzott orosz felvetéssel, hogy a koronavírus okozta humanitárius válságok miatt fel kellene függeszteni a nemzetközi gazdasági szankciók alkalmazását. Ugyanezen a napon Oroszország az ENSZ-ben is hasonló javaslatot terjesztett be. Látható tehát, hogy Moszkva az EU-s és az amerikai szankcióktól való megszabadulásra is szívesen felhasználná a járványt, a segélyszállítmányok pedig az orosz jó szándék illusztrálására is szolgálnak.

A gyors és kétségkívül komoly médialáthatóságot generáló akciókkal Oroszország emellett azt is törekedett demonstrálni, hogy mennyivel hatékonyabban tud fellépni, mint a lassabban reagáló Európai Unió. Ennek a szándéknak a jelenlétét jól mutatja az EU vs. Disinfo elemzése, amely az orosz segélyszállítmányok érkezése idején az EU-t tehetetlenséggel vádoló orosz propaganda látványos erősödését mutatta ki, miközben ugyanezek a dezinformációs csatornák Oroszországot és Kínát mint a koronavírusra hatékonyan és felelősségteljesen reagáló hatalmakat ábrázolták. Az Olaszországba irányuló orosz segély kapcsán az orosz dezinformációs csatornák kifejezetten hangsúlyozták azt az üzenetet, hogy „Az EU nem segít, de Oroszország igen.” Az EU-ellenes üzeneteknek értelemszerűen nemcsak az olasz, de a szerb lakosság körében is megvan a maguk célközönsége.

Bár az orosz ellenzék részéről érték kritikák azt a Kreml-döntést, hogy az erősödő járványfenyegetés ellenére az értékes védőfelszerelésekből külföldre szállít, ezt a belpolitikai árat az orosz vezetés felvállalta. Ez csak részben magyarázható az elérendő külpolitikai célokkal, legalább ennyire fontos, hogy a kapcsolódó Nyugat-ellenes üzeneteknek nemcsak az olasz és a szerb lakosság körében van meg a maguk célközönsége, de az orosz belföldi diskurzusnak is meghatározó elemét képezik már legalább 2014 óta.

Moszkva és Peking között egyébként nemcsak információs téren van együttműködés a koronavírus kapcsán. Kevésbé látványos, ugyanakkor kifejezetten érdekes dimenziót jelent a segélyszállítás is, Kína ugyanis az ott gyártott védőfelszerelések szállítmányait sokszor orosz segítséggel juttatja el Európába. Az orosz Volga-Dnepr orosz légitársaság, és leányvállalatai (AirBridge Cargo és Atran) számos európai desztinációra szállítanak Kínából védőfelszereléseket, így Portugáliába, Spanyolországba, Franciaországba, sőt, Magyarországra is. Természetesen látni kell, hogy a Volga-Dnepr csoport a nemzetközi légi teherszállítás régóta aktív, ismert és elismert, széles körű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szereplője. Ezzel együtt a tavaly még komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalatnak minden bizonnyal jól jönnek a mostani szállítási megrendelések.

A Volga-Dnepr orosz légitársaság honlapjának nyitóképe 2020. április 27-én (Forrás: Volga-Dnepr)

Ami a közeljövőt illeti, bár sem az ENSZ-ben, sem a G20-csúcson nem született döntés a szankciók Moszkva által kért általános felfüggesztéséről, az Oroszországgal szembeni EU-s szankciók következő meghosszabbítása 2020 szeptemberében, a német EU-elnökség idején lesz esedékes. Várható tehát, hogy az addig hátralévő időben Moszkva folytatni fogja a szankciók mögötti európai összhang megtörésére, gyengítésére irányuló információs és egyéb erőfeszítéseit, melyeknek a katonai egészségügyi segélyszállítmányok egy rövid, ám kétségtelenül látványos elemét képezték.

A cikkben leírtak a szerző saját személyes véleményét tükrözik, és nem tekinthetők a DGAP hivatalos intézményi álláspontjának.

Rácz András doktori címét 2008-ban szerezte az ELTE történelem szakán. 2007 és 2014 között az egykori Magyar Külügyi Intézet, valamint a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa volt, 2014 és 2016 között pedig Helsinkiben, a Finn Külügyi Intézetben dolgozott. Ezt követően a PPKE BTK docenseként oktatott, a Tallinnban működő Észt Külügyi Intézet kutatója volt, 2018-2019 között pedig a Political Capital elemzője. 2019 szeptembere óta a Berlinben működő Német Külügyi Társaság (DGAP) elemzője.