PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Lengyelország

Európa perifériájára szoríthatja Orbánt a lengyel választás eredménye

A lengyel választáson nyerve veszítő Jog és Igazságosság (PiS) ellenzékbe szorulásával Orbán Viktor legfőbb szövetségesét veszíti el az európai színtéren. Miután sem az olasz, sem a spanyol, sem a lengyel választás nem a magyar kormány reményei szerint alakult – Szlovákia pedig jóval kevésbé fajsúlyos szereplő –, a magyar miniszterelnök még könnyebben megkerülhető szereplője lesz az európai politikának, sőt, a V4 sem az ő szája íze szerint vehet új lendületet. 

  1. Jelentősen szűkíti az Orbán-rezsim uniós mozgásterét és külpolitikai lehetőségeit a lengyel választás eredménye. Bár a magyar kormány Kreml-barát politikája miatt a sokáig szívélyes lengyel-magyar viszony már Oroszország ukrajnai inváziója után romlani kezdett, a küszöbön álló lengyel kormányváltással kifejezetten ellenségessé válhat. Jarosław Kaczyński távozásával Orbán Viktor saját elmondása szerint is legfontosabb stratégiai szövetségesét veszítheti el az Európai Unióban.
  2. Oda a magyar-lengyel vétószövetség. A jogállami intézményeket lebontó, az Európai Unión belül autoriter rendszert építő Orbán-rezsim az elmúlt években mindig számíthatott a hasonló utat járó lengyel kormányra az uniós kritikákkal és eljárásokkal szemben. Legyen szó akár a hetes cikkely szerinti, akár a kondicionalitási eljárásról, a lengyel-magyar véd- és dacszövetség megnehezítette az Európai Bizottság dolgát, és mindkét kormány elmondhatta magáról, hogy nincs egyedül ezekben a konfliktusokban. Most azonban a magyar kormány egyedül maradhat az uniós színtéren, de legalábbis a lengyel kormányhoz hasonló súlyú támogatója nem lesz. Ha pedig egy új Tusk-kormány gyorsan rendezi a viszonyát az EU-val, és hozzáfér a befagyasztott uniós forrásokhoz, az a jelenleginél is nagyobb elszigeteltséget fog jelenteni az Orbán-rezsim számára, ami belpolitikai téren is kellemetlenségeket okozhat. Persze nem biztos, hogy ez ennyire flottul fog haladni, már csak azért sem, mert a PiS által kinevezett tagokból álló lengyel alkotmánybíróságnak és Andrzej Duda államfőnek megvannak a jogosítványaik ahhoz, hogy megnehezítsék a kormányzati irányváltást.
  3. Kiújulhat Orbán és Tusk személyes konfliktusa. Ahogy az Orbán-rezsim nemzetközi befolyásépítéséről korábban írtuk: Magyarország számára hátrányos, hogy a kormány nem intézményes, hanem személyes kapcsolatok építésére törekszik. Így azonban a baráti kapcsolat hatalomból való kiesése a teljes kapcsolatrendszert lenullázhatja. Ez történik most Lengyelország esetében is, ráadásul a helyzetet súlyosbítja, hogy a kormányalakításra leginkább esélyes Donald Tuskkal kifejezetten rossz a személyes viszonya Orbán Viktornak.
  4. Megint nem jön el az Orbán-rezsim által várva várt európai fordulat. A lengyel választás következményei túlmutatnak a kétoldalú kapcsolatokon és az uniós viszonyokon is. Továbbra sem várható ugyanis, hogy az Orbán-rezsim számára kedvezőbb lesz az európai széljárás. A magyar kormány már a tavalyi olaszországi kormányváltástól is tanácsi pozíciója erősödését várta, de hamar kiderült, hogy az éppen egy éve alakult Meloni-kormány – a közös szelfiket leszámítva – nem nagyon támogatja a magyar kormány európai törekvéseit. Óriási várakozás előzte meg, de nem hozta el a fordulatot a spanyol választás sem. Robert Fico bár nyerni tudott, egyáltalán nem borítékolható, hogy az új szlovák kormány (amelynek politikai súlya nem összemérhető a lengyelekével, az olaszokéval vagy a spanyolokéval) erős szövetségese lesz Orbán Viktornak az európai színtéren. A Fidesz legfeljebb az Európai Parlamentben vigasztalódhat, feltéve, ha meg tudja újítani viszonyát a most ellenzékbe szoruló PiS-szel és be tud kerülni az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjába (ECR).
  5. Geopolitikai szempontból Magyarország a perifériának is a perifériájára sodródhat Európában. A V4-szövetség vagy végképp kiürül, vagy – egyáltalán nem Orbán Viktor szája íze szerint – a Varsó-Prága-tengely mentén vesz új lendületet: a katonailag, politikailag és gazdaságilag is nagyobb erőt képviselő, Nyugat-orientált Csehország és Lengyelország még inkább domináns pozícióba kerülhet Közép-Kelet-Európában, míg az Oroszország és más keleti autokráciák iránt elkötelezett Orbán-rezsim egyre inkább csak a Balkánon találhat magának partnereket.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás