PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

A Fidesz a háborús pszichózis fokozásával kampányol

Több elemzésben is megírtuk, hogy a kormánypárt a háború rémképének minél erőteljesebb felfestése érdekében igyekszik eszkalálni a magyar-ukrán viszonyt terhelő ellentéteket, mintha csak nyílt konfliktust akarna kiprovokálni a két ország között. Mostanra úgy tűnik, a Fidesz meghozta a döntést: háborús hisztériakeltéssel próbálja visszahozni a 2022-es választás előtti közhangulatot – még ha minden másban el is tér a mostani helyzet az akkoritól.

Külpolitikai téren az ukrán-magyar kapcsolatok alakulása volt az egyik meghatározó téma az elmúlt héten is. A két ország között szinte energiaügyi kereskedelmi háború alakult ki, miután Szijjártó Péter bejelentette: Magyarország leállítja a dízelüzemanyag-szállítást Ukrajnába, amíg Kijev nem indítja újra az olajszállítást a megsérült Barátság vezetéken. Az Orbán-kormány egyértelműen hazai kampánycéljaira használta az ügyet: Ukrajnát nevezte felelősnek az olajellátás megszakadásáért, azzal érvelve, hogy a feltételek adottak az olajszállítások újraindításához. Szijjártó és a teljes kormánypropaganda „politikai zsarolásról” beszélt, meg sem említve azt az egyébként egyik fél által sem vitatott tényt, hogy a kőolajvezeték orosz támadás miatt sérült meg.

Mindez illeszkedett abba a folyamatba, ahogyan az Orbán-kormány hetek óta igyekszik eszkalálni a két ország közötti ellentéteket, hogy hitelessé tegye fő kampányüzenetét, miszerint Ukrajna és Brüsszel Magyarország ellensége.

Eközben a kormánypárt láthatóan tervezetten igyekszik a végletekig fokozni a háborús félelmeket. A budapesti Fidesz Facebook-oldalán AI-generált videót tettek közzé arról, hogy egy kislány keresi a háborúba elhurcolt édesapját, akit épp fejbe lőnek a harctéren. Ez a sokkoló tartalom és a technika nem új: például a „Nem a mi háborúnk” nevű proxyfelületen ugyanez a kampány már hetek óta futott, azzal a különbséggel, hogy a formálisan nem párt- és politikusi oldalak ki tudják játszani a Meta szűrőrendszerét, így ezeken keresztül hirdetni is tudják a hasonló videókat.

A nagy felzúdulást keltő videó beemelése a kormánypárt egyik hivatalos felületére arról tanúskodik, hogy a Fidesz úgy látja: már csak a háborús félelmek fokozásával, hisztériakeltéssel van esélye megnyerni a választást. Ezt támasztja alá a 21 Kutatóközpont felmérése is, amely szerint a választók 23 százaléka elhiszi, hogy a TISZA győzelme esetén hazánk háborúba lépne, további 23 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A sokkoló tartalmakra a továbbiakban is számítani lehet, mert a Fidesz a 2022-es közhangulatot igyekszik visszahozni, amikor a frissen kitört háború komoly félelmeket generált.

Ukrajna démonizálása azonban további eseményeknek is megágyazhat, akár szándékosan, akár szándékolatlanul. A feszültség- és félelemkeltés alkalmat teremthet a kormánynak a választási eredmény esetleges megkérdőjelezésére, az orosz szolgálatok pedig hamis zászlós műveletekkel próbálhatják meglovagolni az indulatokat.

Kiemelt kép: AI-generált illusztráció 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás