Miután Emmanuel Macron nyerte a francia elnökválasztás első fordulóját, több kommentár is a szélsőjobb vereségét és az Európai Unió fellélegzését emlegette. Vendégszerzőnk, ANGELOS CHRYSSOGELOS, a King’s College Európai és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének professzora ezt a képet árnyalja. Szerinte a mainstream pártok bukásának ténye mellett több okból is baljós az eredmény Európa számára.

1. Az EU-ellenes és elitellenes jelöltek együtt összesen csak egy kevéssel maradtak az 50 százalékos szavazathatár alatt. Az euroszkeptikus szavazatok mennyisége letaglózó egy ilyen jelentőséggel bíró európai választáson. Emmanuel Macron az első fordulóban kis különbséggel az élen végzett, az eredmények mégsem jelentenek sok jót az Európai Uniónak. A politikai elit és a társadalmak közötti szakadékot átmenetileg elfedi majd a második fordulóban várható 60-70 százalékos Macron-győzelem, de a populizmus problémája valószínűleg meglehetősen hamar újra kísérteni fogja Európát.
2. A számok egyszerű összeadása általában felesleges időtöltés a politikában, de nem lehet eltekinteni attól, hogy a Macrontól balra álló, illetve a Fillontól jobbra álló jelöltek együttesen több szavazatot szereztek, mint a választás favoritja. Nicolas Dupont-Aignan szereplését különösen helyiértéke alatt kezelik az elemzők is, pedig majdnem megtriplázta 2012-es eredményét, s ezzel valószínűleg kulcsszerepe volt abban, hogy Marine Le Pen lemaradt az első helyről.
3. Bár a francia Szocialista Párt katasztrófája kapja a legnagyobb figyelmet, ne feledjük, hogy a középjobb számára is ugyanakkora a kataklizma. Öt évvel ezelőtt a főáramú jobboldal (Nicolas Sarkozy) kapott 27 százalékot és a szélsőjobb jelöltje (Le Pen) 18-at, mára az erősorrend megfordult (Le Pen: 21,3%, Fillon: 20%). Ilyesmire utoljára a második világháború előtt volt példa Franciaországban. A jobboldalnak éppen annyira önvizsgálatot kell tartania, mint a szocialistáknak.
4. Hogyan fog Macron kormányozni a júniusi nemzetgyűlési választások után? Tekintve, hogy nincs pártapparátusa, és elidegenedett a baloldaltól, egyedül a Lés Républicains párt segítségével tudna parlamenti többséget szerezni. Az elnökválasztás megmutatta, hogy létezik egy középjobb tábor a francia választók körében. Macron Le Pen ellen vívott csatájának közeledtével egyre több közép-jobboldali politikus fog Macron táborába állni. Az utóbbi 15 évben az „elnök-hatás” mindig segített erős pártalapon nyugvó többséget kialakítani a törvényhozásban. Ebben az esetben azonban az elnök és a párt közötti kapcsolat meglehetősen erőtlen. A szocialistáknak van bázisa, és feltételezhető, hogy nem akarnak majd semmilyen szívességet tenni Macronnak. Vajon mit tesznek? Nyitnak balra, hogy segítsék Jean-Luc Mélenchon 20 százalékát parlamenti helyekre váltani? A Nemzeti Front pedig parlamenti főáramú párttá válik? (Akarja ezt egyáltalán Le Pen?) Valószínűleg mindkét feltételnek teljesülnie kellene ahhoz, hogy Macron ne szerezzen többséget. Nem biztos, hogy így lesz. De ha mégis, akkor Macron gyorsan Obama helyzetében találhatja magát: egy elbűvölő, fiatal elnök, aki szépeket beszél, de semmi ereje nem lesz ahhoz, hogy elképzeléseit keresztülvigye.