Miközben Európa figyelmét olyan globális horderejű ügyek kötötték le, mint például Donald Trump kereskedelmi háborúja, a brexit-tárgyalások vagy akár a menekültválság miatt feszültté váló német és olasz belpolitika, a magyar és lengyel kormány tovább szűkítette az igazságszolgáltatás mozgásterét. Budapest és Varsó azonban továbbra is eltérő elbánásban részesül az EU részéről.

Míg az Orbán-kormány különálló, politikailag érzékeny ügyeket vizsgáló közigazgatási bíróságok felállításával reformálta meg a rendszert, a Jaroslaw Kaczynski által irányított varsói kormány a legfelsőbb bíróságot vette célba. A július 3-án életbe lépett módosítás értelmében a lengyel testület 40 százaléka lecserélhető a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításával.  Az antikommunista törekvések leple alatt a Jog és Igazságosság (PiS) így az alkotmánnyal ellentétes formában a végrehajtó hatalom alá rendelte az igazságszolgáltatást, meggyöngítve ezzel a rendszerváltás óta kiépült fékek és ellensúlyok rendszerét. A gyakorlat erősen megkérdőjelezhető annak tükrében, hogy a kommunista bírák 81 százalékát menesztették 1990-ben, a bírák átlagéletkora pedig 44 év. Gyenge lábakon áll továbbá a hatékonyság növelésére vonatkozó kormányzati érvelés is, a lengyel igazságszolgáltatás ugyanis a 12. legjobban működő rendszer a 28 tagú unióban.

Az Európai Bizottság a törvénnyel összefüggésben nemrég kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Lengyelországgal szemben. Míg azonban a magyar kormány korábban megúszta ennyivel, a Bizottság korábban már mozgásba hozta Varsóval szemben a 7-es cikkely szerinti eljárást is. Elsősorban amiatt, hogy Kaczynski pártja az alkotmánnyal ellentétes formában, megfelelő többség híján döntött az igazságügyi reformról, de közrejátszott az is, hogy a Fidesszel ellentétben a PiS-t nem védte az Európai Néppárt. Orbán szerencséje, hogy a Bizottság Magyarország esetében eddig nem mondta ki a jogállamiság rendszerszintű fenyegetettségét, így a Fidesz kormány – legutóbb a Stop Soros törvény kapcsán megindított – kiszámítható, és politikailag kockázatmentes kötelezettségszegési eljárások formájában hadakozhat Brüsszellel.

Lengyelországról ősszel azonban újabb meghallgatására kerül sor az Európai Tanácsban. Varsó szerencséje, hogy a tagállamok megosztottak ez ügyben, és mivel az eljárás egy adott pontján a szavazás egyhangúságot követelne, a véd és dacszövetséges biztosító magyar kormány mellett mások is leszavazhatják az indítványt. A bolgár elnökséget követő osztrák vezetés még azzal kapcsolatban is kitérő választ adott, hogy elnökségük alatt sor kerül-e a tanácsban a Varsó elleni szavazásra.

Noha a PiS-nek kétségkívül egy gyors negatív tanácsi döntés kedvezne, a Bizottság könnyen elhúzhatja a folyamatot akár a jövő májusban esedékes EP-választásokig is. Egyelőre nem tudni, hogy a majdani uniós intézményi környezet (az újraválasztott EP és egy új Bizottság) eljárás szempontjából mennyiben kedvezhet Varsónak, de minden bizonnyal az is számít majd, hogy a PiS miként szerepel az őszi helyhatósági választásokon. Az Orbán-kormány példáján láthatjuk ugyanis, hogy erős belpolitikai legitimáció esetén az Európai Unió még kevésbé hajlandó fogást keresni a fékek és ellensúlyok meggyengítésén munkálkodó rezsimeken.  A PiS támogatottsága jelenleg 37,9 százalék körül mozog, a legnagyobb ellenzéi Polgári Platform (PO) pedig 24,6 százalékos támogatottsággak bír.

Miben más a lengyel rendszer?

Az Orbán-rezsimhez képest fontos rendszerszintű különbség, hogy Kaczynski demokráciát beszűkítő intézkedéseit erős intézményi korlátok is lassítják. Lengyelországban a közvetlenül választott és szélesebb jogkörrel rendelkező államfő, a kétharmados többség kialakítását nehezítő arányos választási rendszer és a többszintű helyi önkormányzatok mind ellensúlyt képeznek a varsói kormánnyal szemben. A helyi kormányzatként is működő 16 vajdaságból 15-öt ellenzéki koalíciók vezetik, és egyelőre kérdéses, hogy a PiS az őszi helyhatósági választásokon milyen arányban tudja ezt visszabilleni. Mindenesetre az arányos választási rendszer értelmében Kaczynski pártja egyébként is együttműködésre kényszerülne. Jelzésértékű az is, hogy még mindig nem írták ki a helyhatósági választások időpontját, Kaczynski ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy fontosabb állami cégek vezetőségi tagjai ne indulhassanak vajdasági posztokért. Noha a klientelizmus, vagyis a meritokratikus elvekkel és a hivatali szakszerűséggel szemben a patrónushoz kapcsolódó személyes hűségen alapuló társadalomszervező elv Lengyelországban is jelen van, a Magyarországot jellemző rendszerszintű korrupciónak nyoma sincsen. Nem véletlen, hogy Varsó harminc ponttal jobb helyen áll Budapesthez képest a Transparency International korrupciós percepciót mérő listáján.

Fontos rendszerszintű különbség továbbá, hogy bár a finanszírozás központosításával a PiS is szigorított a civil szervezetek működésén, ami alapot adhat azok ideológiai alapon történő besorolására, a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek egyelőre háborítatlanul tevékenykedhetnek Lengyelországban, és többségük a helyi önkormányzatok szintjén a legaktívabb. Az Orbán-kormány ehhez képest a maradék társadalmi autonómiát is felszámolja a civil szervezetek kriminalizálásán és megadóztatásán keresztül egészen a tudományig. A kevesebb mozgástér ellenére persze Kaczynski is a vele szemben kritikus szereplők kirekesztésére törekszik, ilyen alapon  minősítette „gengsztereknek”, „gyilkosoknak” és „kommunistáknak” a lengyel ellenzéket, vagy a „legrosszabb fajtából való lengyeleknek” a PiS-ellenes tüntetőket.

Az Orbán-rezsim rézben amiatt megfoghatatlan Brüsszel számára, mert a rendelkezésére álló, formális intézményekre kidolgozott uniós eljárások alapján nem tud mit kezdeni az informális hatalomgyakorlással. Ez pedig nem kis fertőzési kockázatot rejt a térségre nézve. Szlovákiában például ősszel kerülhet napirendre a külföldről finanszírozott nem kormányzati szerezetek ügye, ami Peter Pellegrini kormányfő júniusi nyilatkozata alapján a magyarhoz hasonló irányvonalat vetít előre a civilek mozgásterének korlátozására.