A Political Capital új tanulmánya az MTA TK által kezelt European Social Survey (ESS) adatbázisa alapján azzal foglalkozik, hogy a szociálpolitikával, illetve a szegénység érzékelésével és kezelésével kapcsolatos társadalmi attitűdök hogyan formálódtak az elmúlt években a kormányzati politika hatására. Főbb megállapításaink a következők.

• Magyarországon az európai trendekkel összhangban 2012/2013-ban mérték a legmagasabb szegénységi szintet – több indikátor tekintetében is. Azóta, a globális gazdasági válságból való kilábalás eredményeképp a szegénységben élők arányának lassú csökkenése tapasztalható, a mérőszámok fokozatos javulást mutatnak. A legtöbb érték alapján a V4-országok közül hazánk inkább lemaradó. A szlovák és a cseh adatok jellemzően kedvezőbbek, míg egyes indikátorok tekintetében a lengyel adatok elmaradnak a magyartól. A szegénység kategóriáján belül Magyarországon az Európai Unió átlagához képest kiemelkedően magas a súlyos anyagi deprivációban élők aránya, vagyis azoké, akik a mindennapjaik során is súlyosan nélkülöznek, és a megélhetés, a létfenntartás is komoly gondot okoz. A szegénység, a társadalmi kirekesztődés veszélyében élők aránya 25,6%, tehát a társadalom negyede ebből a szempontból veszélyeztett. A legrosszabb helyzetben az elzárt, kistelepülésen élők, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező vagy képzetlen munkanélküliek, a fogyatékkal élők, és – kiemelkedő mértékben – a romák vannak.
• A szociális helyzettel és a szociálpolitikával kapcsolatos társadalmi attitűdöket tekintve az elmúlt években erősödött a kormánypárti nézetekkel és politikai megoldásokkal való egyetértés. A magyaroknak csak szűk harmada gondolja azt, hogy a szociális ellátások megelőzik a szegénység széleskörű elterjedését, illetve vezetnek nagyobb társadalmi egyenlőséghez. Ugyanakkor a bő harmaduk ezt éppen ellenkezőleg látja. A fennmaradó csoport pedig nem tud állást foglalni, az „egyet is értek meg nem is” véleményt képviseli, azaz meglehetősen magas a bizonytalanság. Ez a hármas megosztottság jelenik meg a szociális ellátások kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatásai tekintetében is. Ezek közül leginkább érvényesnek tartott következmény az, hogy a szociális juttatások lustává teszik az embereket. 2009-2017 között ugyanakkor érdemben javult az alkalmazott szociális juttatások megítélése. A tapasztalható problémák ellenére most hatékonyabbnak látja a lakosság a jelenlegi szociális ellátásokat, és kevésbé gondolja erősnek ezek hátrányos következményeit.
• A többség alapvetően az államtól várja el, hogy (1) megfelelő életszínvonalat biztosítson az időseknek; (2) megfelelő életszínvonalat biztosítson a munkanélkülieknek, illetve (3) megfelelő gyermekfelügyeletet biztosítson a dolgozó szülők számára. A három feladat megítélése ugyanakkor nem egyforma. Az idősek és a dolgozó szülők megsegítését sokkal inkább az államtól várják el – közel azonos mértékben. A munkanélküliek tekintetében viszont ez nem ennyire erőteljesen jelentkezik. Visszatekintve a 2009-es első adatfelvételre, az akkori eredményekhez képest mindhárom feladat tekintetében jelentősen csökkent az állami szerepvállalást elvárók aránya, amiben szintén a kormányzati szociálpolitikai felfogás uralkodóvá válása köszön vissza. A kedvezményezett csoportok rangsora ugyanakkor nem változott. A munkanélküliek hátrébb sorolása mögött az is megjelenhet, hogy a lakosság kevésbé érzi át a helyzetüket – ellentétben az idősekkel és a családos szülőkével. A csoporttal szembeni kritika jelenik meg egy másik kérdésnél is. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanis egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy a legtöbb munkanélküli nem igazán próbál munkát találni. Lényegesen kevesebben gondolták ennek az ellenkezőjét. Ez a vélekedés ráadásul meglehetősen beágyazott, a 2009-es felmérés is hasonló véleményeket mutat.
• A jövedelmek közötti különbségeket nagyon nehezen fogadják el a magyarok. A megkérdezettek fele számára még azzal a céllal sem fogadhatók el a jövedelmek közötti különbségek, hogy ezzel jutalmazzák a kiemelkedő tehetséget és erőfeszítést. A nyolc évvel korábbi felmérésben is lényegében ugyanezek az arányok születtek. Ez azonban nem tekinthető egy a legszegényebbekre is kiterjedő egyenlőségeszménynek; a társadalom többsége a munkaerőpiacon megkapaszkodni tudók közötti egyenlőséget preferálja, aki ebből alul, vagy akár felül kilóg, azzal nem szimpatizálnak.
• A kormányzati szociálpolitika továbbra is represszívnek mondható. A közmunkát és a szociálpolitikai juttatásokat, segélyeket illetően az elosztásnak politikai és rendszerfenntartó funkciója is van. Egy jelentős, kiszolgáltatott társadalmi réteg függőségben tartásával lehetősége van a hatalmon lévőknek a politikai nyomásgyakorlásra. A közmunkát – és a segélyek jó részét – ugyan a központi költségvetés finanszírozza, a lebonyolításukban, kiosztásukban az önkormányzatoknak jelentős mozgástere van. Ennek révén a kormányzatnak kiszolgáltatott polgármesterek és önkormányzati testületek minden korábbinál fontosabb politikai szereplőnek számítanak. Ezt mutatta meg élesen a 2018-as országgyűlési választás eredménye is. A kormánypárt épp a legszegényebb területeken és településeken érte el a legjobb eredményt.
• Ennek magyarázatát ugyanakkor nem lehet leszűkíteni csak a kiszolgáltatottságra és a függésre. A legnehezebb helyzetben lévők rövidtávú elvárásainak megfelelően az egyébként csökkenő jelentőségű közfoglalkoztatás bizonyos körben valóban népszerű tudott lenni, épp úgy, mint a jelentős minimálbér-emelés, valamint az, hogy a kampány időszakában megszaporodtak a kisebb-nagyobb, egyszeri, illetve rendszeres szociális juttatások. Az is fontos tényező volt, hogy a kormányzati szociálpolitikával szemben sok helyen nem volt érzékelhető politikai alternatíva. A baloldal hiteltelensége és szervezeti szétesése következtében a politikai versengés a legelmaradottabb vidékeken jó esetben kétszereplőssé vált: a Fidesszel szemben legfeljebb a Jobbik jelentett alternatívát. Ez pedig a legszegényebbek, és különösen a romák számára aligha jelentett tényleges választási lehetőséget. Végül, míg a legszegényebbek már említett rövidtávú elvárásait figyelembe véve a kormánypárt érdekalapú politikát is alkalmazott, addig a hosszabb távú biztonság iránti vágyat már identitáspolitikai eszközökkel (pl. bevándorlókkal szembeni védelem) szolgálta ki. Ezzel szemben az identitáspolitika teljes mértékben hiányzott az ellenzéki oldalon.

A teljes tanulmány itt érhető el.