PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Európai Unió

A Fidesz szerint az Európai Unió: csak migráció és más semmi

713 kormányzati irányítású és Kreml-barát orgánum Facebook-oldalán megosztott januári cikk alapján az látszik, hogy a hazai EP-kampányban a kormányoldal üzenetei főként a nemzetközi migrációval kapcsolatos manipulatív információk alapján támadják az Európai Unió elitjét és intézményrendszerét. Ennek egyik legékesebb példája volt a Jean-Claude Juncker ellen folytatott kampány, amely elvezetett a Fidesz Európai Néppártban történt felfüggesztéséhez. Jelentős változás azonban ennek eredményeként sem várható, hiszen a kormánypárti EP-kampány alapvető jellemzője a EU-kritika és a bármely téma bevándorlásra hivatkozó keretezése.

  1. január 1. és 31. között egy közösségimédia-menedzser program, a Zoomsphere segítségével 713 kormányzati irányítású és Kreml-barát orgánum Facebook-oldalán megosztott cikket vizsgáltunk. Minden cikket elláttunk egy a cikk hangnemét leíró (EU-kritikus / -semleges) és legalább egy az írás tág témakörét megjelölő címkével. EU-kritikus jelzőt azok a cikkek kaptak, amelyek:
  • a lakosság Európai Unióval kapcsolatos képét igyekeztek negatívan befolyásolni, és
  • egyáltalán nem vagy aránytalanul kis mértékben mutatták be az ellenoldal véleményét, és/vagy
  • cáfolható dezinformációt, alátámaszthatatlan érveket tartalmaztak.

A vizsgált médiumokban összesen 540 az Uniót negatív színben feltüntető cikket találtunk (az összes cikk 76 százaléka), míg 173 írás semlegesen számolt be az EU-t érintő eseményekről (24%).

A vizsgált médiumok: a kormánypártinak besorolt 888, Origo, az azóta átnevezett Magyar Idők, Hír TV, Figyelő, Pesti Srácok, Magyar Hírlap, Mandíner és Hirado.hu; illetve a Kreml-barátnak vett Leleplező Friss Hírek (a Világ Figyelő cikkeit publikálja), News Front Magyarország (az orosz titkosszolgálatokhoz köthető), a Balrad.ru és a Moszkvater.com.

Médiumokra lebontva azt látjuk, hogy legkevésbé kiegyensúlyozottan az alternatív Kreml-barát Leleplező Friss Hírek Facebook-oldal tájékoztatott az EU-ról, de a Hír TV, a Magyar Idők, az Origo és a 888 is több mint 80 százalékban negatív híreket tett ki közösségi médiafelületére az EU-val kapcsolatban. A közmédia oldala 50 százalék feletti arányban osztott meg negatív hangvételű híreket az Unióról.

Az Európai Uniót negatív színben feltüntető cikkek leggyakoribb témája a migráció volt, ezt követte a jelenlegi uniós elitet egyoldalúan kritizáló, majd a Soros Györggyel kapcsolatos írások száma. A semleges cikkek döntő többsége a Brexithez kapcsolódik, ehhez képest a többi témakör (a román elnökség hivatalba lépése, migrációs statisztikák, uniós külpolitika és jogállamiság) szinte eltörpül.

Faéket megszégyenítő egyszerűség

A Fidesz EP-választási kampánya egyetlen egyszerű üzenetre épül, ami a vizsgált médiumok EU-kritikus cikkeinek fő témaköreiből is összeáll.  A kormánypárt üzenetei szerint a választáson „a nemzeti oldal áll szemben a migrációt szervező, Soros György által irányított uniós balliberális elittel, ami jogállamisági követelmények köntösébe bújtatva igyekszik megbüntetni a bevándorlásellenes tagállamokat”. Ezt a narratívát szinte tökéletesen szemlélteti a kormány februárban indított Brüsszel-ellenes kampánya, aminek során Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is a kormányplakátokra került.

A Fidesz egy meglehetősen egyszerű képletet vázol fel a választóknak: a hagyományos bal-jobb felosztás helyett az Európai Unió politikai színterén az a döntő, hogy valaki támogatja vagy elítéli a bevándorlást. Ezzel azt sugallják, bevándorlás kérdésében csak két választás létezik: a pusztán biztonságpolitikai érvekre alapuló kormánypárti, illetve a kizárólag humanitárius szempontokat figyelemebe vevő „radikális bevándorláspárti” migrációs politika. Így az Orbán-kormány kizárja, hogy lehetne mind a biztonságot, mind az emberséget figyelembe vevő szakpolitikai megoldás, ezzel ellehetetleníti az érdemi vitát is a témakörről. Bárki, aki csak egy ponton is ellentmond a kormányzati migrációs javaslatoknak, szinte automatikusan a bevándorláspárti „masszába” kerül, bekategorizálják a kormánypárt kétbites világképébe. A politikai paletta retorikai átalakítása megköveteli a dezinformációk terjesztését és a propagandisztikus tájékoztatást: amennyiben a kormánypárti média megszólaltatná az ellenfeleket, akik elmondhatnák saját, különböző migrációs javaslataikat, megszűnne az „egy bevándorláspárti tömb” mítosza, illetve kiderülhetne, az EP-választási kampány egynél lényegesen több témakörre fókuszál, amelyek mind érintik az európai állampolgárok életét.

A dezinformációra azért van szüksége a kormánypártnak, mert anélkül nehéz lenne például elhitetni, hogy az EU a kvótákat ellenző országokat bünteti: Szlovákia és Csehország 2015-ben az átmeneti menedékkérő-áthelyezési rendszer ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott, de egyik országgal szemben sem indítottak semmiféle jogállamisági eljárást, valamint a keményvonalas migrációs politikát képviselő új osztrák kormányt sem érintik ilyenek. A Fidesz inkább a migrációs politikája mögé rejtőzve építi autokratikus rendszerét, és utóbbi váltja ki az Európai Bizottság rosszallását, nem az, hogy a kormány – másokkal egyetemben – elutasítja a kvótarendszert.

A Fidesz kampányának hátránya Magyarországra nézve

A Fidesz stratégiája több szempontból is kockázatos lehet Magyarországra nézve. Az EP-választási kampány ilyenfokú leegyszerűsítése következtében a magyar választók egy vaskos rétege alig egy-két témakörről hall egyáltalán. A kormány elzárkózik attól, hogy véleményt nyilvánítson más ügyekről, amelyek egy 2018. novemberi Eurobarométer felmérés szerint érdekelhetik a magyarokat, például az uniós jogharmonizáció mértékéről egyes szakpolitikai területeken. Az uniós intézményrendszer és elit egyoldalú kritikája csökkentheti a magyarok Unióba vetett bizalmát és jövőjével kapcsolatos optimizmusát, ami idővel akár a kilépéspárti érzelmeket is növelheti. Bár a magyar kormánynak egyelőre nincs ilyen irányú deklarált célja (a jelenleg hatályos, 2012-es magyar nemzetbiztonsági stratégia szerint is Magyarország kulcsfontosságú érdeke a blokk tagjának lenni), a Kreml esetében a kilépéspártiság erősítése már kívánt következmény. Nem véletlen, hogy a Kreml EU-ellenes dezinformációs kampánya európai szinten a Magyarországon látottakhoz hasonlóan épül fel: nem feltétlenül biztat közvetlenül az Unió elhagyására, mindössze az uniós szakpolitikai javaslatokat dezinformáció segítségével károsnak, az európai nemzetek érdekeivel ellentétesnek írja le, ami esetenként kiegészülhet az orosz érdekekkel egyező politikák nyílt dicséretével (például azzal, hogy a szankciók eltörlése komoly gazdasági előnyökkel járna).

A magyar kormánypárti stratégia és narratíva mintaként szolgálhat, és egyre több politikai szereplő kezdheti a bevándorláspárti-bevándorlásellenes keretek között meghatározni magát a politikai palettán. Ezen felül a kormánypárti kampányüzenetek megjelenhetnek a külföldi szélsőséges pártok érveiben és a hozzájuk kötődő dezinformációs portálokon is, illetve a hivatalos, félhivatalos vagy éppen „hasznos idióták” által üzemeltetett oroszbarát oldalakon is, ami részben európai szintre emelheti az Orbán-kormány retorikáját – igaz, a legtöbb EU-tagállamban ezzel jelenleg csak a lakosság kisebb rétegei érhetők el, tekintve, hogy máshol nincs akkora dominanciája a dezinformációs sajtónak a médiapiacon.

A Fidesz és a többi szélsőséges párt által erőltetett, egyhangú döntéshozatalon alapuló Nemzetek Európája koncepció, amit gyakran manipulatív cikkekkel is népszerűsítenek ezek az erők, lassítaná az EU döntéshozatalát és megnehezítené a törvényhozást olyan, Magyarországnak kulcsfontosságú területeken is, mint az egységes piac vagy az közös uniós kereskedelempolitika. Amennyiben nőne az egyhangú döntéseket megkövetelő uniós szakterületek száma, az növelné az agresszív harmadik országok lehetőségeit is arra, hogy a tagállamokkal fenntartott bilaterális kapcsolataikon keresztül növeljék befolyásukat az uniós döntéshozatalban – ami egybeesik Oroszország 2016-os külpolitikai stratégiájának célkitűzéseivel.

Az Európai Unió fejlődését, észszerű reformját támogató politikai erőknek nem érdemes a szélsőségesek által meghatározott bevándorláspárti-bevándorlásellenes pályán játszani, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a migráció témakörét teljesen kerülni kellene. A nem ezen keretek között gondolkodó pártoknak elemi érdeke, hogy érdemi vitákat folytassanak egymás között az Unió jövőjét érintő további kérdésekről, szakpolitikai témákról, ezekbe a vitákba pedig meg kell kísérelniük bevonni a populista pártokat is.

Az európai parlamenti választások kampányát Magyarországon mindenképpen nagyban befolyásolni fogja, hogy hagyja-e az ellenzék a saját maga által kialakított játékszabályok alapján kampányolni a Fideszt, vagy képes lesz kitörni ebből, és saját narratívát kínálni az EU jövőjéről. A kormánypárt minden erejével azon lesz, hogy ezt megakadályozza, és továbbra is arra kényszerítse ellenfeleit, hogy az ő értelmezési tartományában mozogjanak, aminek egyik legfontosabb eszköze a dezinformáció.

Szicherle Patrik

A Political Capital a Friedrich-Naumann-Stiftung támogatásával megvalósuló projektje keretében vizsgálja az EU-ellenes és Kreml-barát dezinformáció terjedését a V4 országokban zajló EP-kampányokban. A Political Capital tagállami partnerei a lengyel Center for Propaganda and Disinformation Analysis, a cseh Prágai Biztonsági Tanulmányok Intézete és Grigorij Meseznikov szlovák politikai elemző. E cikk eredeti változata a 24.hu-n jelent meg.

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.

Megosztás