Franciaország V4-ekkel kapcsolatos látásmódja számos változáson ment keresztül 2015 nyara óta, ami fordulópontot jelentett a közép-európai csoport megítélésében, mivel relatíve ismeretlen tömörülésből egyre inkább az érdeklődés középpontjába került, bár nem feltétlen a megfelelő indokok miatt.

Párizs hagyományos, EU bővítéssel szembeni álláspontja és Németország esetleges vezető helyétől való félelme a kibővült Unióban, illetve a tény, hogy a franciák általában földrajzilag inkább délre tekintenek kelet helyett mind meghatározó tényezők voltak a franciák a V4-ekkel szemben mutatott relatív érdektelenségében.

Évekig a régió elsősorban a gazdasági verseny (negatív) hatásaival és a gyárak új tagállamokba költözésével került be a francia hírekbe, anélkül, hogy a V4-et kifejezetten megemlítették volna. Politikai szempontból közös célok hiányában a kapcsolatok meglehetősen korlátozottak voltak, ezt az időszakot jól összegzi Nicolas Sarkozy volt francia elnök (2007-2012) figyelmeztetése a V4 tagállamaival szemben: „Ha nekik [a V4 államainak] minden tanácsi ülés előtt külön kell találkozniuk, az kérdéseket vethet fel”.

Tekintve, hogy a V4 tanácsi üléseket megelőző találkozói zavartalanul folytatódtak tovább, ez az idézet tökéletes illusztrációja a kapcsolatok alacsony intenzitásának és Párizs következetlenségének a szokásos, többnyire gazdasági együttműködésen túlmenő ügyekben.

A főáram negatív reakciója

A francia V4-politika nagy kérdése, hogy vannak-e olyan együttműködési lehetőségek, amelyek segíthetnek meghaladni a visegrádi országok menekültkvótákra adott válaszainak negatív fogadtatását, ami sajnálatos módon továbbra is meghatározza a francia főáram gondolkodását a régióról és rontja annak imázsát, ahogy a Lengyelország és Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás is gondot okoz ebből a szempontból.

A közelmúltban a sorbonne-i és athéni beszédében uniós reformjavaslatok tömkelegét megfogalmazó Emmanuel Macron megválasztása után kialakult Franciaországban egy keretrendszer, amely segít meghatározni a kormány szakpolitikai álláspontját (és vörös vonalait) egy-egy országgal szemben, beleértve a V4-eket is.

Ugyanakkor Franciaországban – ahogy Európa többi szegletében is –, érzékelik, hogy a 2015 nyarán adott egységes V4-es válaszokkal szemben jelenleg a csoport képtelen közös szakpolitikákat felépíteni, vagy egyáltalán válaszolni Macron javaslataira, hogy elkezdődhessen a konszenzuskeresés.

A régió francia nagykövetségei jelentős időt töltöttek azzal, hogy kitapasztalják a helyi politikusok véleményét az elnök felvetéseiről, de mindannyiuk akadályokba ütközött, mivel a helyi politikai osztály bátortalanul mert csak állást foglalni ezekben a kérdésekben. Ezt a frusztrációt csak tetézi, hogy a német válasz a francia proaktivitásra nagyrészt csalódást keltő volt, ami francia körökben nyíltan kifejezett bosszúságokhoz vezetett.

Ebben a tekintetben a V4-Németország kapcsolat hátráltatja a kompromisszumkeresést tekintve, hogy a visegrádi országok aligha vállalnának fel egyértelmű álláspontot anélkül, hogy ezt Berlin is megtenné. Így a V4-ekre továbbra is úgy tekintenek, mint akik előnyben részesítik a német diplomáciai kapcsolatokat, amit az ECFR Koalíciós Térképe is megerősít.

Mindezt figyelembe véve Franciaország egyre kevésbé foglalkozik a V4-gyel mint csoporttal, mivel a tagjai egyáltalán nem egységesek sok uniós szakpolitikával kapcsolatban, így a szervezet nem is alkalmas koordinációs szerepre. A franciák egyre inkább az egyes tagállamokhoz igazítják megközelítésüket. Pontosabban fogalmazva, a V4 Párizs számára többé nem alkalmas eszköz a tagállamok prioritásainak és érdekeinek megismerésére, valamint a forgó V4 elnökségekkel így a kapcsolatok mélysége meglehetősen korlátozott. Ennek köszönhetően a francia adminisztráció már arra koncentrál, hogy miképp lehetne közös álláspontokat kialakítani azokkal az országokkal, akikkel Franciaország érdekei egybe esnek.

Országra szabott megközelítések

Csehország a régió vezető hatalma az uniós védelmi integráció elmélyítése terén, és ebben Szlovákia sem marad el jelentősen, ami ezen a területen a kapcsolatok élénkülését hozta magával. Szlovákia pedig eurózóna-tagsága révén is közelebb került Franciaországhoz.

E két országgal a kapcsolattartás folyamatos, ami élesen különbözik a problémásabb lengyel és magyar együttműködéstől, ahol a szembenállás egyik fő elemét a jogállamisági viták jelentik.

Korábban Párizs Prágát és Pozsonyt akarta hídnak használni Budapest és Varsó fele, hogy utóbbiakat újra jó útra tereljék, de az ezirányú próbálkozások elhaltak miután Franciaország felismerte, hogy a V4 nem a megfelelő platform az érdekegyeztetésre, és inkább bilaterális úton igyekszik ezt kezelni.

A jogállamiság része a kormánypárt (La République En Marche [LREM]) uniós választási programjának, ugyanis a téma hosszú ideje foglalkoztatja Emmanuel Macront, ahogy azt a 2017-es elnökválasztási kampánya során többször is említette.

Franciaország, Németország, Hollandia és a skandináv országok vezető szerepet töltenek be az Általános Ügyek Tanácsában folyó Lengyelország (és Magyaroroszág) elleni hetes cikkely szerinti eljárásban, amit az uniós strukturális források reformjának egy lépéseként tartanak számon. Párizs több módosítót is beadott az Európai Bizottság 2018. májusi jogállami kitételekkel kapcsolatos jogszabálytervezetéhez és a témakör Franciaország erőfeszítéseinek a középpontjában marad majd a következő hétéves keretköltségvetés tárgyalásai során is.

Lassú haladás

Ezt a reformakaratot szimbolizálta – ügyetlenül és kapkodóan – az LREM EP-listavezetője Nathalie Loiseau, mikor azt mondta, „nem akarom többé, hogy európai pénzből építsenek autópályát Szlovákiában”. Ez mutatja, hogy sajnálatos módon Franciaországban a V4-ről szóló diskurzus politikai okokból továbbra is a strukturális források indokolatlan előnyeiről szól, nem pedig arról, hogy Franciaország – főként az ipari szektor – hogyan profitált a V4-ek uniós tagságából.

A francia megközelítés a régióval szemben nagyon lassan fejlődik a felek relatíve korlátozott együttműködése és kapcsolatai miatt. Ennek ellenére a digitális óriások vállalati adójának kérdése, illetve a védelmi együttműködés az utóbbi időben intenzívebbé vált, Lengyelországgal és Magyarországgal is pozitív párbeszédet teremtett (leginkább a védelmi beszerzések, illetve Varsóval a NATO-ügyek kapcsán).

A francia politikai vezetés tisztább jeleket akarna látni arról, hogy a V4 országai hova pozícionálják magukat a fontos, az Unió jövőjét érintő kérdésekben, amiket Emmanuel Macron vetett fel.

Ezzel párhuzamosan nyitott az a kérdés is, hogy mely közép-európai erők tartoznak majd abba az uniós pártcsaládba, ahova az LREM képviselői csatlakoznak, legyen az az ALDE vagy más formáció. Az előbbi esetben Andrej Babis ANO-ja és talán idővel, a cseh Kalózpárt, valamint a szlovák progresszív koalíció tudna hozzájárulni egy-egy nagyobb számú EP-delegációval – de utóbbiak azért kérdésesek.

Tehát az Európai Parlament szintjén a kapcsolatok meglehetősen korlátozottak lehetnek, ami csökkentheti a közös célok kialakításának esélyét. Ebben az esetben nehéz lenne elképzelni, hogy a francia V4-politika számottevően változna az elkövetkezendő években. Így továbbra is hátráltathatják majd a kapcsolatok fejlődését az ellentétek, főképp az EU jövőbeli pénzügyi tevékenységének tekintetében és még azokban az esetekben is sekélyek maradhatnak, ahol egyeznek a felek álláspontjai.

Martin Michelot a prágai EUROPEUM Institute for European Policy igazgatóhelyettese, illetve a párizsi Institut Jaques Delors – Notre Europe kutatója. Főbb kutatási területei az EU és a NATO biztonságpolitikái, a regionális együttműködési mechanizmusok és a jogállamiság.

A cikk a V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült, angol nyelven a Visegrad.info-n olvasható.