A berlini félelmek, miszerint a V4 blokkoló kisebbségként működik majd egyre több uniós döntés során, csökkenni látszanak. Ehelyett a német döntéshozók és elemzők Németország és a V4 közös pontjait igyekeznek megtalálni, ugyanakkor elismerik a nemzetek közötti különbségeket is – írja a Hertie School of Governance kutatója, Anna-Lena Kirch.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Berlini szemmel nézve a visegrádi országok (V4) némileg eltűntek az európai politikai színtérről. Ennek az egyik legfontosabb oka, hogy a menekültkérdés már nincs az éles vitákat kiváltó „elvégzendő” témakörök listájának elején Brüsszelben. Ráadásul a német és más tagállami szakpolitikák, illetve narratívák is a V4 álláspontja felé mozdultak el: elhagyták a „befogadó kultúrára” utaló üzeneteket. Mára ők is az EU külső határainak védelmére, az irreguláris migrációt megfékező harmadik országokkal kötendő megállapodások létrehozására koncentrálnak, eközben pedig ellenzik a kötelező kvótarendszert. Így a téma körüli viták csendesedtek, és konszenzus alakult ki abban, hogy a migráció külső okaira kell összpontosítani. Ugyanakkor jelenleg is tartja magát a felismerés, hogy nincsenek gyors és könnyű megoldások a dublini rendszer reformja és az áthelyezési mechanizmusok tekintetében. E kérdések helyett a napirendet más politikai kihívások dominálják: a brexit, a védelmi együttműködés, a Kínához való viszony, valamint a klímapolitika; ezekkel kapcsolatban pedig a V4 nem tűnik egységesnek.

A koalícióépítés központját jelentő kötelező uniós kvótamechanizmus elleni tiltakozás nélkül a visegrádi államoknak nincsenek közös, koherens és proaktív uniós kezdeményezései. Jelenleg az EU nem elég hiteles ahhoz, hogy elinduljon a nemzetek feletti integráció kiterjesztésének, vagy a „kétsebességes Európa” eurózna körüli mélyítésének Emmanuel Macron francia elnök reformjavaslatai által kijelölt útján. Ha ezek a szakpolitikai javaslatok teret nyernének az EP-választások után és elnyernék Berlin, illetve Párizs párhuzamos támogatását is, akkor az ismét összehozhatja a V4-et, akik a javaslatok ellen foglalnának állást.

Mivel csak Szlovákia része az eurózónának a több kormány kritikusan szemléli a Bizottságnak adott további kompetencia-átruházásokat, és aggódnak, hogy a kétsebességes Európában a perifériára szorulnának. Ugyanakkor figyelembe véve a tényt, hogy Európa jelenleg nem egységes, a tagállami preferenciák is egyre szerteágazóbbak, illetve sok EU tagállam élén gyenge kormányok állnak, valószínűtlen, hogy elindulna egy erős „több Európát” követelő kezdeményezés.

A V4 egyelőre nem teljesítette ígéretét, miszerint aktív részese kíván lenni a 2016-ban elindított uniós reformnak. A csoport az elmúlt időszakban még azokon a területeken – mint az energiabiztonság vagy az egységes piac – sem tudott egységesen fellépni, ahol hagyományosan egyeznek az érdekeik. A kiküldött munkavállalókról szóló irányelv a V4 országokban erősen átpolitizált üggyé vált; a négy ország kezdetben közösen közelítette meg a problémát, hogy elhárítsák a francia vezetés kérését, miszerint a más uniós országba kiküldött munkavállalókra a fogadó ország esetlegesen magasabb társadalombiztosítási előírásai és minimálbérei vonatkozzanak. A varsói, budapesti, prágai és pozsonyi kormányok azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az egy protekcionista intézkedés, amivel csak a nyugat-európai munkaerőpiacot védenék a kelet-közép-európai versenytől. Ennek ellenére végül a V4-es konszenzus megszűnt és csak Magyarország, illetve Lengyelország szavazott a javaslat ellen a Tanácsban. Egy másik közös pont a visegrádiak között, hogy mindannyian nettó nyertesei az uniós kohéziós politikának. A négy ország a „kohézió barátai” csoport magjának számít. A csoport mindig is a nagyszabású költségvetés-csökkentések ellen és a rugalmas kohéziós politika mellett lobbizott a hétéves uniós keretköltségvetésről szóló vitákon. Csehország azonban hamarosan nettó befizetővé válhat, ami egy újabb szinten bontaná meg a V4 egységét.

Az uniós politikákkal kapcsolatos közös érdekek hiányát jelenleg a V4+ konzultációk növekvő számaellensúlyozza, ami illeszkedik a V4-es együttműködés rugalmas és instrumentális természetébe. A V4+ találkozók listája bővelkedik európai országokban (Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Ausztria, Szlovénia és a Benelux államok), de vannak rajta EU-n kívüli országok is, mint Kanada, Izrael, Egyiptom, Japán, Korea és a Nyugat-Balkán – hogy csak párat említsünk. A partnerdiverzifikáció egy másik lépcsőfoka Lengyelország növekvő részvétele szélesebb szub-regionális együttműködésekben, mint a Három Tenger Kezdeményezés (TSI). Ez nem azt jelenti, hogy a szűk értelemben vett V4-es együttműködés megszűnne vagy jelentéktelenné várna. Az éves elnökségek, valamint a sűrű, többé-kevésbé formalizált konzultációs és koordinációs találkozók stabilizáló és egységesítő hatással bírnak. Így teljesen biztos, hogy a csoport a közeljövőben nem szűnik majd meg. Valójában a European Council on Foreign Relations 2018-as EU Coalition Explorer-e szerint a visegrádi országok egymás természetes partnerei. Mindegyikük egymás öt „legfontosabb kapcsolata” között található. A magyar és szlovák döntéshozók többször léptek kapcsolatba a V4-es kollegáikkal, mint Berlinnel. Sok V4-es projekt határokon átívelő vagy a regionális fejlődést helyezi a középpontba. A Nemzetközi Visegrádi Alap például számos kezdeményezést támogat, amelyek célja a helyi civilek összekapcsolása és a „Think Visegrádhoz” hasonló kutatás-fejlesztési struktúrák építése. Szintén a jó együttműködés példái lehetnek a közös észak-déli gázösszeköttetésekre vonatkozó infrastrukturális projektek, a kelet-európai innovációs központ létrehozását zászlajára tűző törekvések, valamint a védelmi együttműködés a kiképzés, oktatás és az információmegosztás terén.

Minden esetre a berlini félelmek, hogy a V4-ek ambicionálhatják egy blokkoló kisebbség kialakítását az uniós döntéshozásban és potenciálisan használhatják is ezt a hatalmukat, mára csökkentek. Ehelyett a német döntéshozók és elemzők a közös német-V4 érdekek azonosításán dolgoznak, miközben figyelembe veszik a létező különbségeket a lengyel, magyar, cseh és szlovák álláspontok között. Angela Merker részvételét a 2019. februári pozsonyi V4+ csúcson ezért néhány német médium békülőtúrának („Versöhnungstour”) írta le, mások pedig „lehetetlen egyensúlyozási kísérletnek”. Másrészt a német kormány és politikai pártok (az Alternatíva Németországnak kivételével) továbbra is kritikusak a régióban kibontakozó fejleményekkel, amiket a jogállamiság és az európai értékek aláásásának tekintenek. Egy közelmúltbeli példa Orbán Viktor Juncker- és Soros-ellenes plakátkampánya, ami komoly tiltakozáshoz és a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztéséhez vezetett. Ezen felül a német döntéshozók és politikai elemzők aktívan keresik a közös európai projektek lehetőségét – a kereskedelmi kapcsolatokon kívül is. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy Németország megfigyelőként csatlakozott a TSI-hez 2018 szeptemberében. Ezen felül a februári V4+Németország csúcson az öt ország megegyezett, hogy közös fejlesztési kezdeményezést indítanak Marokkóban a szegénység elleni küzdelem jegyében, hozzájárulva az észak-afrikai stabilizációs törekvésekhez. Meglátjuk, hogy a projekt megvalósul-e és ha igen, milyen formában, illetve azt is, hogy ez az együttműködés mennyire terjed majd át más szakpolitikai területekre.

Anna-Lena Kirch

A cikk a V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült, angol nyelven a Visegrad.info-n olvasható.