Harminc évvel a rendszerváltás után Kelet-Közép-Európa újra reflektorfénybe került a nagyhatalmi befolyás tekintetében.

Kelet-Közép-Európa független országai százegy éve, az első világháború végével építették ki diplomáciai kapcsolataikat az Egyesült Államokkal, három visegrádi ország, Magyarország, Lengyelország és Csehország pedig húsz éve csatlakozott a NATO-hoz. Csizmazia Gábor Amerika-szakértő szerint a Trump-adminisztráció külpolitikájában kettős helyet foglal el a régió: egyfelől előtérbe kerültek a liberális nemzetközi rendet és az azt alátámasztó amerikai vezető szerepet megkérdőjelező nagyhatalmak geopolitikai kihívásai, melyek jelentős része a „peremterületeken”, vagyis a nyugati intézményrendszerek földrajzi szélein jelentkeznek. Többek között ez képezte a Trump-adminisztráció hivatalos Európa-politikáját meghatározó Wess A. Mitchell volt helyettes államtitkár korábbi szakpolitikai nézeteinek egyik meghatározó gondolatát is, melyet a „Nyugtalan határvidék” (The Unquiet Frontier) c. könyvben fejtett ki. „Eszerint az Egyesült Államok fő geopolitikai kihívói (elsősorban a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció) ebben a térségekben tudják tesztelni az amerikai érdeklődés és elkötelezettség mértékét, illetve végső soron Washington hatalmának határait” – mondta Csizmazia. Másfelől viszont továbbra sem ez a régió áll Washington figyelmének a középpontjában. „Az említett peremterületi versenyben hangsúlyosabb szerepet kap Délkelet-Ázsia és a Közel-Kelet, különösen az e térségek világviszonylatban vett nagyobb gazdasági és politikai súlyának, valamint az itt lévő kisebb erők amerikai biztonságra gyakorolt közvetlenebb hatásainak fényében” – fogalmazott az NKE tanársegédje, aki a feszült amerikai-iráni viszonyt, valamint az aggályos észak-koreai atom- és rakétaprogramot említette példaként.

A szóban forgó kettősség ellenére a szakértő szerint egyértelműen kijelenthető, hogy az USA visszatért Kelet-Közép-Európába, aminek valóban Michael Pompeo látogatása volt az egyik leglátványosabb, bár korántsem az első és legfontosabb jele. „Ha nem számítjuk az Európában tartott 2017-es nagyobb nemzetközi találkozókat (például a NATO és a G7-es csúcsokat), Trump elnök első transzatlanti útja is a térségbe, Varsóba vezetett, 2017-2018 során pedig Washingtonban fogadta többek között Lengyelország, Románia és a balti országok államfőit” – hangsúlyozta Csizmazia, aki szerint Pompeo külügyminiszter látogatása inkább csak megerősített nyilvános gesztus, aminek hátteréről (vagyis az élénkülő amerikai figyelemről) több korábbi magas szintű találkozó és beszélgetés tanúskodott. Ez többek között amiatt is fontos volt, mert Trump elnök a második világháború utáni példátlan precedenst teremtett az euroatlanti szövetség gyengítésére: az Európai Uniót nem egyszer az USA ellenségének titulálta, és többször is nagyrabecsülését fejezte ki a radikális euroszkeptikus Nigel Farage iránt. Miközben az USA kelet-közép-európai politikáját nem lehet elválasztani általános Európa-politikától, illetve globális stratégiától, Mike Pompeo februári régiós körútja arról tanúskodott, hogy az amerikai adminisztráció fókuszában az egyre növekvő orosz–kínai geopolitikai befolyás áll. Éppen ezért például az orosz „kémbank” ügye, a Huawei és az ukrán–magyar konfliktus továbbra is jelen lehetnek a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokban. A kérdés elsősorban az, hogy a jövőben Amerika hatást tud-e gyakorolni az Orbán-kormányra a számára fontos kérdésekben.

Csizmazia szerint az amerikai fél a kínai gazdasági térnyerésben egyben biztonsági problémát is lát, e tekintetben korábban tett már figyelmeztetéseket, de ezek sem kizárólag térségünknek, hanem általában az USA szövetségeseinek szóltak. Noha a Trump által meghirdetett kereskedelmi háború kapcsán tavaly decemberben átmenetileg nyugvópontra jutott az USA és Kína közötti feszültség, a V4-ek kitettségükből fakadóan megéreznék, ha az amerikai-kínai kereskedelmi viszály mégis visszavetné az európai növekedést. Minél nagyobb a kitettség, annál érzékenyebben érintheti Trump kereskedelmi háborúja: az autóiparra kivetett vám GDP-arányosan az „összeszerelő műhelyeket” érinti leginkább, különösen Magyarország és Szlovákia bukhat nagyot. Magyarországon az autógyártás 90 százalékban exportra termel, a magyar kereskedelem szerkezetében az USA-ba irányuló autók és alkatrészek a teljes kereskedelem 30%-át adják. Utóbbi szempontból Pozsony még Budapestnél is törékenyebb, mivel ott ez a 60 százalékot is eléri.  Szlovákia USA-ba irányuló autóexportja a teljes szlovák GDP 1,7 százalékát adja, az autószektor pedig a teljes szlovák export 35 százalékát teszi ki.

A liberális demokrácia támogatása rendszeresen visszatérő elemként van jelen az elmúlt évtizedek amerikai külpolitikájában, noha más-más formában és intenzitással. Csizmazia szerint a Trump-adminisztráció ezt inkább passzívan, a példamutatáson keresztül, semmint aktívan, akár intervenciókhoz folyamodva képviseli, amely mögött a már említett geopolitikai verseny hatékony folytatása áll. A. Wess Mitchell 2018 júniusában közzétett Európa-stratégiában hangsúlyozta, hogy a „kritika önmagában nem stratégia”, vagyis nem lehet ideológiai elvárásokat mereven bevasalni egy-egy országon, mert az összességében kontraproduktív lenne. A Trump-adminisztráció olvasatában ez történt az Obama-adminisztráció alatt: Pompeo részben erre utalt, amikor kelet-közép-európai útján nem egyszer megjegyezte, hogy a Washingtonnal szembeni politikai nézeteltérés nem róható fel kizárólag a térségbeli politikai erőknek, Amerikának is megfontoltan kell eljárnia – mondja Csizmazia.

Magyarországra is jutna abból a 770,3 millió dolláros pályázati pénzből, amelyet a kelet-európai és ázsiai demokráciák erősítésére szánnak Washingtonban. A programot több amerikai demokrata képviselő, az amerikai külügyminisztérium egy magas beosztású hivatalnoka, valamint a képviselőház úgynevezett megajánlási bizottsága is támogatja, ebből indíthatják újra a Szabad Európa Rádiót is. Mindamellett, hogy láthatóan az amerikai kongresszus a magyar kormánnyal szembeni kritikák egyik kiindulópontja, Csizmazia szerint ez egyben a Trump-adminisztrációval szemben kritikus hazai vélemények megfogalmazását is szolgálja.

A Trump-adminisztráció egyértelműen megerősítette a NATO keleti szárnyát, amit a gyakorlatban az Európai Elrettentési Kezdeményezés (EDI) költségvetésének általános növelése és az intenzív amerikai (és szövetséges) katonai jelenlét, tehát „pénz és fegyver” bizonyít. Az USA rövidesen további ezer katonát küld Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről nemrég közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel.  A Varsó által szorgalmazott Fort Trump esete annyiban halvány siker Lengyelország számára, hogy Varsó eredetileg jóval több amerikai katonát szeretett volna fogadni, ráadásul állandó jelleggel. „Reálisan persze lehetett számítani az amerikai válasz visszafogottságára, hiszen a felajánlott lengyel anyagi támogatás mellett is Washingtonnak komoly erőforrásokhoz kellett volna nyúlnia, közben kényes kérdéseket megnyitva: konkrétan honnan vesz el katonákat, és milyen költséggel jár majd áthelyezésük, nem beszélve az esetleges orosz reakciókról, amely ha nem is feltétlenül kardinális politikai kérdés az amerikai fél számára, a NATO egészét érzékenyen érinti” – mondta Csizmazia Gábor, aki szerint az 1000 fős megerősítés ebből a szempontból józan lépés.

Zgut Edit, a Varsói Egyetem Európáért Központjának vendégelőadója

Címlapkép: Foreign Policy

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.