Bezárás
V4

A barátok nem engedhetik meg egymásnak, hogy megöljék a demokráciát

Ugyan vannak pozitív jelek és az autoriter árral szembe menő események – mint a liberális, demokratikus értékek mellett elkötelezett Zuzana Caputová közelmúltbeli elnökválasztási sikere – a visegrádi régióban általánosan egyfajta „enyészet” jellemző, mivel a jövő autokratái látják, mit ért el Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországon és merre halad a lengyel PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski által fémjelzett folyamat, ami őket is arra bátoríthatja, hogy hibrid rezsimeket építsenek ki saját országaikban.

Ez nem egyszerűen azon országok problémája, akik 30 évvel a demokrácia visszaállítása után újra elveszthetik azt, hanem az egész Európai Unió morális és gyakorlati válsága is. Morális válság azért, mert legalább egy antidemokratikus rezsim épült ki az unión belül (Magyarországon) és hamarosan talán mások is kétségbe vonják egy a demokráciák uniójaként leírt politikai rendszer létjogosultságát. Gyakorlati válság pedig azért, mert az EU alapja a jogállamiság, az uniós kormányzás pedig az állami igazságszolgáltatási rendszerek függetlenségén alapul, amik az uniós jog betartatásáért felelősek. A demokrácia lebontásának részeként a magyar és lengyel rezsimek – illetve bizonyos értelemben a régió más országai is, beleértve Romániát és Bulgáriát – épp a jogállamiság és a bírói függetlenség ellen léptek fel. Mikor az Unió már nem támaszkodhat a nemzeti bíróságok függetlenségére az uniós jog betartatásakor, akkor az uniós jogrend működőképtelenné válik az adott államban. Ennek hatásai később átgyűrűznek más területekre is, aminek az állampolgárok és a más uniós államokban székelő, de az adott államban működő cégek isszák meg a levét.

Hadd higgyünk bennetek

A rezsim védelmezői azt akarják bemagyarázni nekünk, hogy elkötelezettek a demokrácia mellett, csak annak egy másik, illiberális változatát követik. Ugyanezzel a logikával érvelnek amellett, hogy elkötelezettek a jogállamiság iránt, egyszerűen arról van szó, hogy támogatják a „pluralizmust” és saját országuk szuverén „alkotmányos identitását” helyezik előtérbe, ha az konfliktusba kerül az uniós normákkal. Ez természetesen teljes nonszensz.

Ezek a rezsimek valójában otthon az igazságszolgáltatás függetlenségét támadják, külföldön pedig az uniós jog elsőbbségét, mivel ezek a lépések segítik hozzá őket ahhoz, hogy lecseréljék a valódi – szabad és tisztességes választásokon és alapvető jogi garanciákon alapuló – demokráciát egyfajta választásos autoriter rendszerre, ahol egy igazán beágyazott párt van, ahogy azt Orbán tette Magyarországon. A jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások ezen felül segítik a korrupciót és a saját klientúra felhízlalását, ami szintén fontos célja a régió egyes vezetőinek.

Sajnos Magyarország elmúlt közel egy évtizede bizonyítja, hogy az ilyen rezsimek kényelmesen megélhetnek az Európai Unióban. Amíg a rezsim egy puha, hibrid autoriter rendszeren alapul és elkerüli a keményebb autokraták, például Putyin által alkalmazott kényszerítő módszereket, addig gondtalanul élvezheti gyáva szövetségeseinek védelmét más uniós tagállamokból, miközben jelentős mértékű uniós forráson gazdagodhat. Mindeközben a rendszerkritikus állampolgárok könnyen elköltözhetnek más tagállamokba, tovább zsugorítva az ellenzéki padsorokat. Ezt nevezem én az EU „autoriter egyenlőségének”.

Mit lehetne tenni, hogy ellenállhassunk vagy visszafordíthassuk ezt a folyamatot és megvédjük, vagy ahol szükséges, visszaállítsuk a demokráciát a régióban? Az első és legfontosabb, hogy megfelelő politikai mobilizációra – és az ellenzéki erők közötti hatékony együttműködésre – van szükség a kérdéses tagállamokon belül. Ugyanakkor sokat tehet az EU és más tagállamok is. Fontos megjegyezni, hogy ezekhez nincs szükség szerződésmódosításokra sem. Az EU a jelenlegi szabályozás alapján is megteheti, hogy felfüggeszti az uniós források kiutalását az olyan tagállamoknak, ahol sérül a független igazságszolgáltatás elve.

Mindent egybevetve azonban ki kell jelentenünk, hogy az ilyen eszközöket csak akkor használják, ha van valós politikai akarat, ezt pedig kizárólag jó vezetői képességekkel és lobbizással lehet megteremteni. A közép- és kelet-európai demokráciák és jogállamiság védelméért folytatott politikai küzdelemben minden hangnak jelentősége van, de nem mindegyik rezonál egyenlő mértékben.

Tegyük félre a politikai és regionális lojalitást

Az unió alapértékeinek megsértésével vádolt rezsimek gyakran terjesztik kritikusaikról, hogy politikai célok mentén végzik tevékenységüket vagy kettős mércét alkalmaznak. Baloldaliaknak, „Soros-zsoldosoknak” vagy a keleti tagállamokat – szerintük – nyugaton is létező gyakorlatok miatt kioktató nyugatosítóknak írják le őket. Természetesen ezek az érvelések hamisak, ugyanakkor, tekintve, hogy a legtöbb kritikus hang nyugatról érkezik a régió országai felé – különösen a rivális politikai pártcsaládok nyugati képviselői felől – sokaknak hitelesek lehetnek.

Ezzel ellenétben lényegesen nehezebb dolguk van az autokratáknak, ha saját politikai pártcsaládjuk vagy regionális szövetségeseik kritikáit kell eloszlatni. Azoknak, akik védelmezni szeretnék a kelet- és közép-európai demokráciákat és jogállamiságot, félre kell tenniük a politikai és regionális lojalitásaikat és meg kell mutatniuk, hogy elkötelezettek az alapvető demokratikus értékek mellett. A politikai lojalitás elhagyása keretében az uniós pártcsaládoknak el kell ítélniük és ki kell zárniu az alapvető demokratikus értékeket támadó tagpártokat és vezetőiket. Orbánt az Európai Néppárt, Kaczinsky PiS-ét az Európai Konzervatívok és Reformerek, Babist és az ANO-t pedig a Megújuló Európa tudná a leghatékonyabban kritizálni. Emellett a regionális szolidaritást is meg kell haladni, ha az ellentmond a demokratikus alapértékeknek: például az elkötelezett szlovák demokraták kérhetnék az ország V4-es találkozókon való részvételének felfüggesztését amíg a Magyarország és Lengyelország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárások le nem zárulnak.

A vak szolidaritás valójában az árulás egy formája is lehet. Az igaz barátok kimondják a nehéz igazságokat is. A kelet- és közép-európai antidemokratikus rezsimek politikai és regionális szövetségeinek kell magukhoz ragadniuk a vezető szerepet az autoriter változások ellenzésében.

Daniel Kelemen politikatudományt és jogot tanít a Rutgers Egyetemen, ahol az Európai Tanulmányok Központjának vezetője.       

A cikk a V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült, angol nyelven a Visegrad.info-n olvasható.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom