A politikai instabilitás Belaruszban akkora méreteket öltött, hogy Moszkva a katonai beavatkozást is napirenden tartja. Lukasenko a tüntetőknek szánt látszatengedményekkel és orosz katonai segítséggel próbálná megtartani hatalmát, de erre egyre kevesebb az esélye. Az óriásira nőtt társadalmi elégedetlenség függvényében valószínűnek tekintjük, hogy Belarusz Örményország példáját követi egy óvatos, Moszkvától nem elrugaszkodó demokratizálási kísérlettel. Oroszország számára ez sem jó forgatókönyv, de a tüntetések katonai agresszióval való leverésével még többet veszítene.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Miután a belorusz rendvédelmi és belbiztonsági erők brutális módon leverték az augusztus 9-ei választási csalás ellen és a demokrácia mellett kiálló békés tüntetőket az Alekszandr Lukasenkoval szembeni társadalmi ellenállás –a legtöbb nemzetközi es elemzői várakozásra rácáfolva – hihetetlenül felerősödött. Lukasenko várakozása, hogy „gesztusokkal” (pl. politikai foglyok kiengedése) és fenyegetésekkel (az orosz fegyveres erők behívása) meg tudja fékezni az ellenállást, nem teljesült. Ezrek csatlakoztak az ellenzék által meghirdetett sztrájkhoz, köztük olyan intézményekben, ahol a hatalom erre a legkevésbé számított, a munkabeszüntetés egyre szélesebb körű; valamint ezres, illetve tízezres tömegekben folytatják a tiltakozást és a sztrájkokat országszerte. Minszkben augusztus 16-án a független helyi sajtó becslése szerint 200 ezren tüntettek, ami a független Belarusz történetének legnagyobb társadalmi megmozdulása. A rezsim a korábban hagyományos támogatói rétegei körében is érezhetően vesztett népszerűségéből és egyre inkább úgy tűnik, hogy az irányítás kicsúszott a karhatalom kezéből.

Ahogy korábban is jeleztük, Oroszország és a Nyugat Lukasenkohoz fűződő viszonyától, a társadalmi elégedetlenség valódi mértékétől és a belorusz államfőt támogató elit és azon belül a karhatalom képviselőinek jövőbeli lépéseitől függ az ország sorsa. Mindezek függvényében két lehetséges forgatókönyvet vázolunk fel Belarusz számára. 

1. Oroszország katonai vagy hibrid intervenciót hajt végre.

A választási csalás elleni tüntetések intenzívebbé válását követően Lukasenko elvesztette a társadalom feletti irányítást, melyet követően – és ahogy arra széles körben számítani lehetett – az elnök Vlagyimir Putyinhoz fordult segítségért, aki két alkalommal is megerősítette, hogy minden szükséges eszközzel támogatni fogja a belorusz elnököt, beleértve az Orosz-Belorusz Államszövetség szerződése szerinti és a Kollektív Biztonság Szerződésének Szervezete szerinti együttműködés keretében. Tehát a Kreml demonstrálni akarja, hogy kész arra is, hogy katonai beavatkozást hajtson végre Belaruszban. Az elmúlt két napban több jel is erre mutatott: augusztus 15-én több mint 50 erdős területet zártak le a belorusz-orosz határon található Gomel Területen, egyes források szerint pedig csökken Lukasenko támogatottsága  a hadsereg körében. Egy esetleges orosz katonai intervenció vélhetően nem nyílt megszállást, hanem azonosítatlan orosz fegyveres csoportok bevetését jelentené, amelyek a tüntetések leverésében segítenék a belorusz karhatalmat

A békés tüntetésekre adott válaszként történő nyílt beavatkozás számos okból kifolyólag is inkább valószínűtlen:

• Egy ilyen lépés gyakorlatilag lenullázná a belorusz társadalomban élő pozitív Oroszország-képet. A társadalom döntő többsége szimpatizál Oroszországgal, viszont elutasítja a két ország esetleges egyesülését és a Moszkva által erőltetett mélyintegrációs terveket is.
• Belarusz nem Ukrajna: a tüntetések semmilyen érdemi geopolitikai kontextussal nem bírnak, nem azért került és kerül sor ezekre, hogy az ország stratégiai orientációját megváltoztassák. A belorusz ellenzék kvázi vezetői – Szvetlana Tyihanovszkaja elnökjelölt, Viktor Cepkalo és a Viktor Babarikót képviselő Marija Kolesznyikova – közül senki sem képvisel Oroszország-ellenes álláspontokat, tehát nincs olyan politikai környezet, ami indokolná a beavatkozást. A beavatkozással maga a Kreml tenné a belorusz nép számára is külpolitikai kérdéssé a helyzetet.
• Moszkva beavatkozása belpolitikailag is eladhatatlan volna a belorusz néppel szintén szimpatizáló orosz társadalom számára, ráadásul mindez egy olyan időszakban történne, amikor a putyini rezsim súlyos gazdasági problémákkal és egyéb, de nem elhanyagolható belpolitikai feszültségekkel küzd.
• A transzatlanti közösség országai a belorusz választási csalás kapcsán meghozott szankciókkal kapcsolatban erőteljesebb korlátozásokkal sújtaná Oroszországot, ha az „bekebelezné” nyugati szomszédját.

Mindezek fényében a Kreml jelenleg inkább kivár, azonban nyitva hagyja egy esetleges katonai beavatkozás lehetőségét. Maga Lukasenko többször is belengette az intervenciót, Putyin pedig megerősítette, hogy beavatkozik, ha a belorusz diktátor erre kéri. Több jel is mutat arra azonban, hogy már Moszkva is inkább Lukasenko utódjában gondolkodik.

Amennyiben mégis katonai intervencióra kerülne sor, Moszkva minden bizonnyal „benyújtja a számlát” Minszknek, melynek következtében és a két ország közötti államszövetségi integrációs struktúra részeként a Moszkvától egyébként is erősen függő Belarusz még inkább orosz befolyás alá kerül, továbbá elképzelhető, hogy minimum egyfajta gazdasági konföderáció jön létre a két ország között.

2. Moszkva elengedi Lukasenko kezét és Belarusz Örményország példáját követi

Ahogy arról júliusban beszámoltunk, elképzelhető, hogy a tüntetések hatására egy olyan eseménysor következik be, amely leginkább a 2018-as örményországi bársonyos forradalommal mutat hasonlóságokat.  A dél-kaukázusi országban 2018 áprilisában, egy több hétig tartó tüntetéshullám következtében bukott meg az országot akkor 10 éve irányító Szerzs Szargszján államfő vezette autokratikus rendszer, amelynek vesztét – az Örményországban akkor óriási méreteket öltő állami korrupció mellett – egy korábbi (és szintén elcsalt) alkotmányos népszavazás elleni tiltakozás idézett elő. A tömegdemonstrációk hatására egy olyan kormányt került békés úton hatalomra, amely egyáltalán nem kérdőjelezte meg az Oroszországgal való politikai, gazdasági és védelmi kapcsolatokelsődlegességét. Habár mutatkoznak feszültségek a kétoldalú kapcsolatokban, Moszkva napjainkban is Jereván első számú katonai szövetségese, és valamennyi, Oroszország által vezetett posztszovjet integrációs struktúrának tagja maradt, köztük az Eurázsiai Gazdasági Uniónak és a KBSZSZ-nek is.

Az immáron egy hete tartó és példátlan mértékű tüntetéshullám fényében az örmény forgatókönyv bekövetkezése kifejezetten valószínű. Ennek érvényesüléséhez három feltételnek kell teljesülnie: Moszkvának el kell engednie Lukasenko kezét, a belorusz katonai és rendvédelmi erőknek nyíltan át kell állnia a demokráciapárti tüntetőkhöz, a Nyugatnak pedig garanciákat kell adni a Kremlnek, hogy Belarusz nem kerül át a nyugati érdekszférába.

Moszkvát a két évvel ezelőtti örmény események meglepetésként érték, a minszki zavargásokra viszont már legalább hónapok óta készülnek a Kremlben, és amennyiben végül az orosz vezetés úgy dönt, hogy teret ad a vezetőváltásnak, annak egy, a konfliktusos felek közti közvetítésére tett ajánlat lenne az első jele. Oroszország így remélheti, hogy megmarad a kontrollja a belorusz politika felett.

A Kremlnek persze legkevésbé sem érdeke Belarusz demokratizációja, hiszen ez üzenetet küldene sok posztszovjet ország,köztük Oroszország irányába, és teret nyitna az Európa-barát politikai csoportok előtérbe, sőt, kormányra kerülésének. Ezt a Kreml azért tartja kifejezetten veszélyesnek, mert Belarusz politikailag és kulturálisan is közelebb áll Európához, az európai integráció nem távlati elképzelés, hanem valódi lehetőség, a Lukasenko-ellenes ellenzék pedig gazdaságilag is nyitna a Nyugat felé a Moszkvától való egyoldalú függőség csökkentése érdekében. Emellett az orosz demokratikus ellenzéknek is megerősödésének is löketet adna az, ha két év alatt egy újabb, kulcsfontosságú szövetséges állam lépne a demokrácia útjára.

Istrate Dominik

A kiemelt kép forrása: TASS

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára. 

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel: