PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

radikalizáció

Nem a fajkeveredéssel érkezett meg Orbán Viktor a szélsőjobbra

Máig heves reakciókat vált ki a hazai és a nemzetközi közbeszédben Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott fajelméleti fejtegetése, pedig a miniszterelnök nem mondott újat; azt a bizonyos „határt” nem most lépte át. A szélsőjobbtól kölcsönzött eszmék és hívószavak, a szándékosan félreérthető fogalmazás régóta az orbáni retorika elemei, sőt, már jó ideje ezek képezik a Fidesz politikai stratégiájának és ideológiájának egyik sarokkövét.

 

„Élettér”, „etnikai homogenitás”, „kevert fajú világ”

Az idei tusványosi Orbán-beszédet a lengyel Gazeta Wyborcza úgy kommentálta: a magyar miniszterelnök „egyelőre nem használta az élettér kifejezést, de közel járt hozzá”. A lap figyelmét elkerülte, hogy Orbán Viktor már húsz évvel ezelőtt, első miniszterelnöksége idején is használta ezt a fogalmat. A kormányfő akkor a szélsőjobboldali hangvételéről elhíresült Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt „magyar gazdasági élettérről”. Később a parlamentben az ezért kapott kritikákra úgy válaszolt, hogy az „élettér” kifejezés szerinte nem az 1930-as évek terméke, hanem korábbi, és ő is csupán gazdasági értelemben használta ezt a fogalmat.

Az orbáni retorika ezt követően évről évre egyre jobban törekedett arra, hogy a jobboldal és a szélsőjobboldal közötti határt elmossa. Ezt diktálta a politikai stratégia, amelynek célja a jobboldal egészének uralása. Ez a folyamat 2015-től teljesedett ki igazán, amikor a menekültválság politikai kihasználásának szándéka végképp a szélsőjobboldalra lökte a Fideszt, amely a hazai politikai palettán lényegében helyet cserélt az ekkor középre húzódó Jobbikkal. Orbán narratívája innentől kezdve a migráció biztonságiasító keretezésén, a civilizációk, etnikumok, vallások és kultúrák harcának vízióján, valamint az összeesküvés-elméletekre épülő világmagyarázaton alapszik. Célja pedig az ellenségképek és a félelmek fokozása révén a társadalom polarizációja, politikai törzsekbe szervezése és a riogatottak Fidesz melletti elkötelezése.

Bár a kormányfő ennek megfelelően 2015 után sokszor fogalmazott erősen, a mostanihoz hasonló magyarázkodásra csak 2017-ben kényszerült, amikor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján arról beszélt, hogy „meg kell őrizni Magyarország etnikai homogenitását”. Ezt sokan értelemszerűen rasszizmusnak tartották, mire a kormányzati válságkommunikáció a jelenlegihez kísértetiesen hasonló manőverezésbe kezdett. Először Orbán Viktor beszédének leiratából kihagyták az etnikai homogenitásról szóló részt, majd úgy tettek, mintha ez véletlen lett volna, végül pedig azzal érveltek, amivel most is, hogy a miniszterelnök valójában a „kulturális homogenitás” megőrzésére gondolt. A magyarázat szerint tehát öt éve az „etnikai homogenitást” használta kulturális értelemben a miniszterelnök, most pedig a „faj” szót.

Érdemes egymás mellé tenni a két idézetet.

2017-ben Orbán Viktor úgy fogalmazott„Ugye, először is nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni. Most már lehet ilyeneket mondani. Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár. Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés.”

Az idei tusnádfürdői beszéd sokat idézett részlete pedig így szól: „…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. És amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni…”

Jól látható, hogy itt öt év különbséggel ugyanarról a gondolatról van szó, és nem egyszeri bakiról vagy téves szóhasználatról. Orbán Viktor az azonos rasszhoz tartozók keveredését elfogadhatónak nevezi, a különböző rasszok keveredését viszont veszélyesnek láttatja az európai civilizációra. Idén ez a gondolat a „faj” szó használata miatt vert nagyobb hullámokat, mint 2017-ben, tartalmilag azonban nincs különbség.

Arról sincs szó, hogy a miniszterelnök a biológiai alapú megközelítéssel szemben kulturális megközelítést alkalmazott volna, ahogy azt az utólagos kommunikációs kármentéssel összhangban Bécsben állította. Ezt a mentegetőzést ugyanis egy harmadik Orbán-beszéd, a 2017-es tusnádfürdői beszéd cáfolja. Ebben a kormányfő az etnikai összetételt és a kulturális identitást egyértelműen azonosította: „Kulturális identitás nincs stabil etnikai összetétel nélkül. Egy ország etnikai összetételét megváltoztatni azonos a kulturális identitás megváltoztatásával. Egy erős ország ilyet sohasem engedhet meg magának, különösen, hogyha valami világkatasztrófa nem kényszeríti erre” – mondta, és teljesen mindegy, hogy ő maga így is gondolja-e. A lényeg, hogy Orbán Viktor vezető politikusként következetesen használja a szélsőjobboldalról átemelt eszméket, szavakat, teóriákat, és ezzel széleskörben elfogadottá is teszi azokat. Azokban az esetekben pedig, amikor mindez politikailag már kockázatos kritikát vált ki itthon vagy külföldön, jön a menetrendszerű magyarázat, miszerint a miniszterelnök nem olyan értelemben használta ezeket a fogalmakat, mint a szélsőjobb, vagy egyszerűen csak félreérthetően fogalmazott. A legtöbb emberhez azonban az eredeti beszéd, és az azokról készült elsődleges híradások jutnak el, az utólagos pontosítások már jóval szűkebb kör ingerküszöbét érik csak el.

„Grand remplacement”

Ahogy az idézett beszédekből is látszik, az orbáni ideológia már nem egyszerűen idegenellenességre, nacionalizmusra vagy etnicizmusra épít, hanem annál átfogóbb világnézetet jelent. A Political Capital egy 2020-ban megjelent tanulmányában részletesen bemutattuk, hogy a szélsőjobboldal nemzetközi trendjeivel összhangban a Fidesz és a tőle jobbra álló – de a kormánypárttal egyes személyek szintjén is összefonódott – hazai szélsőséges szervezetek narratívájára erősen hatott a francia eredetű „nagy lecserélés (grand remplacement)” néven ismert összeesküvés-elmélet. Eszerint a jól szervezett külső (például muszlim bevándorlók) „betelepítése” és belső ellenségek (például liberálisok, melegek) fenyegetik a hagyományos értékek talaján álló, egyre fogyatkozó fehér, európai „fajt” és civilizációt. A szélsőjobboldali ideológia nemzetköziesedése is oka tehát annak, hogy az etnikai származás („magyar vagyok”) mellett mára egyre inkább a kultúra és identitás („keresztény-európai vagyok”), illetve a rassz („fehér vagyok”) kérdése kerül e téren a politizálás középpontjába.

Orbán Viktor számára olyannyira fontos ez a gondolat, hogy még a 2022-es választás utáni miniszterelnöki beiktatási beszédébe is bekerült. A HVG összefoglalója szerint nem először: a kormányfő 2017 áprilisában , a Kossuth Rádióban a civil szervezeteket vádolta azzal, hogy „olyan Európát képzelnek el, amelyben részleges lakosságcsere történik, idegen népelemeket engednek be a világ más részeiből”. Néhány hónappal később ugyanitt az NGO-k célját is megnevezte, szerintük azért erőltetik a lakosságcserét, hogy „a spekulánsok, mint amilyen Soros is, sok pénzt kereshessenek” – igaz, hogy miként lehetne ezzel sok pénzt keresni, azt sosem fejtette ki. „Egyre kevesebb európai ember születik, és egyre több idegent hoznak ide. Ez meg fogja változtatni a kultúránkat, és egy-két év elteltével nem ismerünk rá a saját falunkra, a saját városunkra, a saját országunkra és a saját kontinensünkre” – vádolta egy évvel később a migrációt szerinte támogató európai politikusokat. A „lakosságcsere” szót pedig a 2019-es Budapesti Demográfiai Fórumon is használta.

A sajtóban megjelent egyes cikkek megfejtésével szemben nem pusztán arról van szó tehát, hogy a miniszterelnök azért emleget „kevert fajú világot”, mert egy-egy beszéde előtt őt vagy az óvatlan szövegíróit ad hoc megihletik bizonyos szerzők (most például George Friedman vagy Jean Raspail), hanem arról, hogy ezek a nézetek az elmúlt évek során szervesen beépültek a Fidesz ideológiájába.

A kormánypárt teoretikusaira a magyar eszmetörténet egyes liberalizmus-ellenes hagyományain túl a nemzetközi modernizmus- és liberalizmuskritikai, illetve fasiszta irányzatok is erősen hatottak. Így például Oswald Spengler, Carl Schmitt, René Guénon, Alekszandr Dugin, Julius Evola vagy a „grand remplacement” atyjaként emlegetett Renaud Camus egyes gondolatai – ha sokszor elferdítve is, de – kétségtelenül felfedezhetők Orbán Viktor és a Fidesz holdudvarának szövegeiben. Nem is beszélve a szélsőjobboldali szervezetekkel részben átfedő Fidesz-közeli propagandisták és influenszerek megnyilvánulásiról és Telegram-fiókjairól.

A hazai ideológusok közül Tellér Gyulát érdemes kiemelni, aki az illiberális állam építését bejelentő 2014-es tusnádfürdői Orbán-beszédre is jelentős hatást gyakorolt. Tellér szerint az Orbán-rendszer alapja a közösségelvűség, egy olyan nemzet, amelyet a „származás szerint és kulturálisan is meghatározott emberekből álló, történetileg kialakult szervezetként” határoz meg, szemben az általa „(neo)liberális doktrínának” tartott társadalomszervezési elvvel, amelyben szerinte a társadalom csak individuumok laza halmaza volt, amelyet a piac és az értéksemleges alkotmány kötött össze.

„Egy a tábor”

Az orbáni eszmerendszer természetesen szoros összefüggésben van a miniszterelnök – hazai és nemzetközi – politikai stratégiájával.

Belpolitikai szinten az „egy a tábor, egy a zászló” jelszavának meghirdetése óta a Fidesz stratégiájának központi eleme, hogy nem hagyhat ellenőrzés nélküli teret a jobboldalon, kontrollálnia kell mind a szereplőket, mind a diskurzust, beleértve a szélsőjobboldalt is. A 2010 után megvalósított centrális erőtér politikája ezt annyival egészítette ki, hogy kimondta, a Fidesznek – saját pozíciójának és imázsának biztosítása érdekében – szüksége van egy a baloldallal együttműködni képtelen, szélsőjobboldali párt jelenlétére, amelyet azonban nem hagyhat túl nagyra nőni. Ez körülbelül 2016-ig a Jobbik volt, majd annak középre húzódása és szétesése után ma már az a Mi Hazánk tölti be ezt a teret, amely a mai nehéz kormányzati helyzetben talán a legnagyobb növekedési potenciállal bír. A Fidesz aktív szereplője, alakítója a szélsőjobboldalnak, mind a szereplőket, mind az üzeneteket tekintve, átveszi a szélsőjobboldal témáit és eszméit, így, ha szükséges, kifoghatja a vitorlájukból a szelet. A legutóbbi tusnádfürdői beszéd pedig kétségtelenül ebben a pártpolitikai keretben is értelmezhető, hiszen Orbánnak most arra is figyelnie kell, hogy a Mi Hazánk ne erősödhessen középpárttá.

A Fidesz szélsőjobbal kapcsolatos stratégiája nemzetközi szinten is meghatározó volt az elmúlt években. Az Európai Néppártból kisodródott Fidesz mára a modernizált, önmagát „szuverenistára” átkeresztelő, tekintélyelvű jobboldali és szélsőjobboldali szereplőkkel (Le Pen, Salvini stb.) épített ki egyre szorosabb kapcsolatokat. Nem mellesleg ezek azok a szereplők, akiket az Európai Unió gyengítésében érdekelt Vlagyimir Putyin is lelkesen támogat. Ezek a pártok a leírt ideológiának megfelelően nem egyszerűen a nemzeti identitás védelmét tűzik zászlajukra, hanem az etnikai, illetve kulturális homogenitásét, vagy a „faji” keveredés elutasítását, ami legtöbbször a bevándorlás ellenzésében merül ki. Ennek örve alatt, le akarják bontani a jogállamot és a második világháború után kialakult demokratikus társadalmakat – igaz, erőszak alkalmazása nélkül. Világuralom hirdetése helyett pedig egy egyenként befelé forduló, „szuverenista” világkoalíciót vizionálnak, Anne Applebaum kifejezésével „nacionalista internacionálét”. De ne legyünk naivak: egy kizárólag a személyi/nemzeti önzésre és önérdekérvényesítésre épülő világrend a gyorsított út a pusztulásba. Gondoljunk akár az Ukrajna elleni orosz agresszióra, akár a klímaválsággal járó globális és lokális fenyegetésekre.

 

Kiemelt kép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien

 

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

 

Megosztás