
Gyorsul az Orbán-rezsim nemzetközi befolyásépítése
Határon túli magyar közösségek, Fico, Babis, Patrióták, és a sor hosszan folytatható. Az Orbán-rezsim – bár hazai pályán nagyon érzékeny...
Az Európai Parlament csütörtökön két állásfoglalást is elfogadott Oroszországgal kapcsolatban. Az egyik az Oroszország által Ukrajna ellen egy éve indított invázióról, a másik pedig Alekszej Navalnij embertelen fogvatartási körülményeiről szól. Mindkét állásfoglalást nagy többséggel fogadta el a Parlament: előbbi esetében a 705 fős testületben 444 támogató szavazat mellett 26-an ellenezték, 37 képviselő pedig tartózkodott, míg utóbbinál 17 ellenző és 33 tartózkodó képviselő volt, a 497 támogató mellett. A Fidesz EP-képviselői egységesen nem szavaztak egyik kérdésben sem.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja kimondottan aktív volt az évfordulós állásfoglalás kapcsán. A szerdai vitán felszólalt Bocskor Andrea, aki elmondta, hogy elítélik Oroszország jogtalan háborúját és kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a múlt decemberben elfogadott kisebbségi törvény továbbra sem felel meg a jogegyenlőség elvének ezért módosításra szorul. A szavazás napján pedig a frakció sajtóközleményében zsákutcának nevezte a határozat elfogadását az energiaszankciók kibővítése miatt, ezzel indokolva a távolmaradást. Ezzel szemben a Navalnijról szóló határozatról, amelynek szavazásán szintén nem vettek részt a Fidesz képviselői, csendben maradt a frakció.
Azzal, hogy a Fidesz nem vesz részt a szavazáson, elkerüli, hogy egy lapon említsék az ellenvéleményt nyíltan felvállaló (nem-mel szavazó) szélsőséges, a periférián elhelyezkedő pártokkal, mint például a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért, vagy a szélsőbaloldali Portugál Kommunista Párttal. A különutassággal viszont tovább mélyíti a szakadékot közte és az áhított új jobboldali frakciót potenciálisan megalapító pártok között. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), egy tartózkodó görög képviselőt leszámítva, kivétel nélkül támogatták mindkét állásfoglalást. A szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) frakció gerincét adó, Orbánnal jó kapcsolatot ápoló Matteo Salvini vezette Lega szintén megszavazta az állásfoglalásokat.
A Fidesz által többször alkalmazott gyakorlat, miszerint egy nemzeti párt képviselői egységesen távol maradnak a szavazástól, nem egyedi, de viszonylag ritka az EP-ben. A csütörtöki szavazásokon a Fideszen kívül – nem számítva a csupán 1-2 képviselővel rendelkező pártokat –, csak a görög Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza), valamint a Bolgár Szocialista Párt (BSP) maradt távol a háborút elítélő állásfoglalás összes módosítójáról és a végső szövegről szóló szavazástól. Az Alekszej Navalnij fogvatartásának körülményeit elítélő állásfoglalás esetében ugyanakkor csak a Fidesz járt el így (a BSP csak a végszavazáson nem voksolt, a három módosítón igen).
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Határon túli magyar közösségek, Fico, Babis, Patrióták, és a sor hosszan folytatható. Az Orbán-rezsim – bár hazai pályán nagyon érzékeny...
Az EU-elnökség eddigi mérlege: lojális együttműködés helyett súlyemelő trollkodás. Az EU-elnökség első hete igazolta azt, amit már az elnökség MEGA-szlogenje...
Február végén az Európai Parlament abszolút többsége két fontos határozatban ítélte el az Alekszej Navalnij ellen elkövetett „politikai gyilkosságot”, biztosította...
Az Orbán-kormány az államalapítás ünnepét egy keleti diplomáciai offenzíva megvalósítására használta fel. A nemzeti ünnep, a népszórakoztatásra szolgáló „Európa legnagyobb...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!