Ez nem a bármely állammal szembeni elfogultságról szól, hanem az európai bírói rendszerek függetlenségéről; arról, hogy igazságosan ítélkeznek-e az előttünk álló ügyekről – mondta a német EP-képviselő, Jens Geier arról a V4-es államokban erősen ellenzett tervről, miszerint az uniós forrásokat jogállamisági követelményekhez kötnék a következő uniós pénzügyi ciklusban.

Karolina Zbytniewska: Növelni szeretné az Európai Parlament az EU kiadásait a következő hétéves költségvetésben (többéves pénzügyi keret, MFF): a jelenlegi 1%-os plafont megemelné a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1,3%-ára. Ennek eredményeként pedig Európa nem csak az olyan területek támogatását tudná folytatni, mint a mezőgazdaság és a kohézió, de olyan új kihívásokkal is szembeszállhatna, mint az igazságos átmenet, a migráció, vagy a védelmi együttműködés.

Jens Geier: Így van, ezt az emelést szeretnénk elérni, de nem vagyok túl optimista, hogy az MFF-ben akár csak megközelíthetnénk ezt az 1,3%-ot. Pedig ezzel az emeléssel kiemelt politikai területeken érhetnénk el valódi és látható eredményeket. Az 1,3% azonban hiába tűnik megvalósíthatónak, a tagállamok nehezen állapodnak meg a számokban, mi pedig – az Európai Parlament – nem vívhatjuk meg helyettük a csatáikat. Muszáj tehát realistának maradnunk.

A csökkentés mit érinthet? Mindent egyformán, vagy vannak olyan politikai területek, amelyeket vissza kell vágni?

Azokon a területeken kell visszavenni, amelyek már szerepeltek a bizottsági javaslatokban. Ha nem akarjuk a tagállamokat új követelésekkel túlterhelni – mint például a biztonság- és védelmi politika, a határellenőrzés vagy az innovatív szakpolitika fejlesztése –, muszáj az olyan nagyobb kiadási területekre koncentrálnunk, mint a mezőgazdaság és a kohézió.

Tisztában vagyok vele, hogy a brexitet továbbra is bizonytalanság övezi. Ha azonban mégis sor kerülne rá a közeljövőben, az miként érintené az MFF-et?

Ha születik megállapodás, minden rendben lesz. Ha nincs megállapodás, akkor az a kérdés, hogy a brit kormány hajlandó-e eleget tenni kötelezettségüknek, hogy a többéves pénzügyi keretet a legvégéig – vagyis 2020-ig – finanszírozzák. A brexit után teljesen új politikai vidékre érkezünk: csökkenni fog az EU-ban az átlagos GDP, egyes nettó kedvezményezettek pedig nettó befizetőkké válnak, mint például Litvánia. Ha tehát megvalósul a brexit, akkor megváltozik a pénzmozgás iránya. Ugyanakkor a britek ettől még részesei maradnak az EU bizonyos politikai programjainak, mint például a közös kutatási politikának vagy az Europolnak. Lord Martin Callanan, a brexit-folyamatért felelős brit államtitkár azt mondta nekem, hogy „igen, ezek finanszírozására továbbra is készen állunk”. Ettől még nem tudjuk pontosan, milyen kapcsolat fűz majd bennünket az Egyesült Királysághoz. Elképzelhető, hogy hasonló státusba kerülnek, mint Norvégia. Norvégia szabadon hozzáfér a közös piachoz, amiért cserébe bizonyos összeggel támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alapot. Ismeretlen vizekre evezünk tehát.

Végezetül, a V4-ek számára az EU következő költségvetése tekintetében a legfontosabb a jogállamisághoz kapcsolódó feltételesség. Támogatja ezt az intézkedést? Miként lehet objektív módon felmérni, hogy egy tagállamban milyen módon és milyen mértékben sérül a jogállamiság?

Hadd mondjak néhány példát arra, miért jó megoldás ez az európai adófizető állampolgárok szemszögéből. Első képviselői ciklusom alatt én voltam a Szocialisták és Demokraták (S&D) koordinátora a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságban. Vitában álltunk a spanyol kormánnyal 1,2 milliárd euróról, amit rosszul költöttek el. Nem tűnt el, nem történt csalás, de komoly hibák voltak a pénz felhasználásában. A kedvezményezetteknek nem járt volna pénz, a tendereket rosszul bonyolították le, és így tovább. Ennek eredményeként az Európai Bizottság a bíróságokon szállt szembe a régiókkal és a spanyol állammal. De mi van akkor, ha a Bizottság nem lehet biztos benne, hogy ezek a bíróságok függetlenek, és hogy nem befolyásolta őket ugyanaz a kormány, ami a költekezésben már hibázott? Ha így lenne, azt a pénzt soha nem látnánk viszont. Nem egy adott országgal szembeni előítéletekről van tehát szó, hanem az európai igazságszolgáltatás függetlenségéről. Arról, hogy tisztességesen intézik-e az eléjük kerülő ügyeket. Ha igen, az jó. Ha nem, az rossz. Ha tehát az igazságszolgáltatás politikai befolyás alá kerül, hogy magyarázhatnánk meg az európai adófizetőknek, hogy miért osztunk szét pénzeket, ha azokkal rosszul bánhatnak, és még esélyünk sincs visszaszerezni?

Karolina Zbytniewska

A cikk a V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült, angol nyelven a Visegrad.info-n olvasható.