Az EU egységes piaca nem zárt és nem merev: jelentős mozgásteret hagy a tagállamoknak, hogy vállalati adózási rendszerüket és munkaerőpiaci szabályozásukat a befektetők igényeihez szabják. Az adó- és szabályozási verseny Kelet-Közép-Európában különösen erős – az EU számára pedig jelentős stratégiai kockázattal jár. Az eltérő stratégiai prioritások kikezdhetik az EU kohézióját, és alááshatják az egységes fellépést a világpolitika színpadán, teret adva az autoriter befolyásnak. RADNÓTI ANDRÁS, a Millennium Emerging Europe ügyvezető igazgatójának jegyzete.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Magyarország – Görögországgal és másokkal közösen – többször emelt vétót az Európai Tanács Kínával kapcsolatos állásfoglalásai ellen, amelyek egyfelől Peking emberi jogsértéseiről, másfelől a dél-kínai tengeri szigetépítésekről szóltak. Nem véletlenül: Magyarország – Görögországgal együtt – a kínai Öv és Út Kezdeményezés kiemelt haszonélvezői között van, hiszen a program legfontosabb európai akvizíciós célpontja a pireuszi kikötő volt, zászlóshajó-befektetése pedig a magyar kormány által támogatott és a Mészáros-birodalomhoz tartozó cégek által is épített Belgrád-Budapest vasútvonal.

Mások is versenyben vannak. Montenegró például egy sor adó- és vámkivételt és -kedvezményt biztosított Kínának azért, hogy részt vegyen a Bar-Belgrád autópálya megaprojektben. A kínai Export-Import Banktól a projekt első szakaszára felvett hitel Montenegró GDP-jének csaknem 17%-ára rúg – és ez csak az autópálya első, Bartól Mateševo faluig tartó, 41 kilométeres szakaszát fedezi. Ha Montenegró esetleg fizetésképtelenné válna, a kínai kormány jelentős montenegrói földtulajdonhoz jut a kintlévőség fejében. Kínát pedig azért is érdekelheti a montenegrói üzlet – amellett, hogy leköti fölös építőipari kapacitásait –, mert az az évtized első felére várt montenegrói EU-csatlakozással egy újabb erős hídfőállást jelenthet Európában.

A kínai tőke nagymértékben segíthet Kelet-Közép-Európa alulfejlett közlekedési infrastruktúrájának szintre hozásában, ezáltal a kereskedelem fejlesztésében. Ez a tőke ugyanakkor – amellett, hogy gyakran a korrupció melegágya és a jelenleg hatalmon lévőket segít hatalomban tartani – stratégiai kockázatokat rejt magában. A befektetésekért szabott – implicit vagy explicit – politikai ár az EU amúgy is billenékeny konszenzusának felborulásával fenyeget a külpolitikai irány és a közös értékek tekintetében. A befektetésekért folytatott adó- és szabályozási verseny gyakran olyan területeken befolyásolja a tagállamok állásfoglalásait, amelyeknek nincs közük magukhoz a befektetésekhez. Az EU külpolitikája és közös értékei például ilyen területek; stratégiai fontosságúak, hiszen rajtuk áll az EU kohéziója és egységes fellépése.

Nehéz volna ezért a befektetőt hibáztatni. A Kelet-Közép-Európában zajló adó- és szabályozási versenyből származó stratégiai kockázat jelentős részben kódolva van az EU felépítésében. Az egységes piac nem zárt és nem merev: jelentős mozgásteret hagy a tagállamoknak, hogy vállalati adózási rendszerüket és munkaerőpiaci szabályozásukat a befektetők igényeihez szabják. A négy- és ötéves kormányzati mandátumok miatt a kormányok a (harmadik országból származó) befektetésekkel elérhető gyors gazdasági eredményeket előnyben részesítik az EU kohéziójának növekedéséből származó hosszú távú eredményekkel szemben. Különösen igaz ez Kelet-Közép-Európában, ahol egyrészt labilisak a demokratikus értékekről és a külpolitikai irányvonalról alkotott nemzeti konszenzusok, másrészt egyes külföldi befektetők érdekérvényesítő ereje lényegesen nagyobb, mint a nyugat-európai EU-tagállamok esetében.

Csto gyelaty?

Közhely, mégis érdemes elismételni: nincs integráció a tagállamok nélkül.  Ha az EU kohézióját szeretnénk növelni és az egységes fellépést lehetővé tenni – a befektetésekért folytatott versenyből származó stratégiai károkat pedig mérsékelni –, akkor a tagállami vezetőket kell érdekeltté tennünk a vállalati adózás és a munkaerőpiaci szabályozás harmonizációjában.

Hogyan érhető ez el? A harmonizált munkaerőpiaci szabályozás által biztosított egyenlő munkakörülmények például európai választók tömegei – s így persze tagállami politikai vezetők – számára lehetnek vonzók. Az  „egyenlő munkáért egyenlő bért” populista szlogen – amely nemrég egy Európai Polgári Kezdeményezés témájául is szolgált – bármilyen furcsa, de a helyes irányba mutat, és bár az egyenlő bérek nem, az egyenlő feltételek elérhetők intézményi változással.

Az adó- és szabályozási harmonizáció előnyei azonban leginkább a harmadik felekkel zajló tárgyalásokon szembetűnők. Az idei EU-Nagy-Britannia tárgyalások például minden bizonnyal megmutatják majd a harmonizáció előnyét és a széttagoltság kárát. Magyarul: az EU ott követelhet igazodást harmadik felektől, ahol belül is egység van. Azokon a területeken, ahol belső verseny van, a külső verseny is sokkal erősebb. Ez önmagában is súlyos politikai érv lehet a harmonizáció mellett.

Végső soron, mint minden nemzetközi együttműködésnél, itt is a közös fenyegetettség- és haszonpercepciók lesznek a döntők. Azaz: felismerik-e a tagállamok, hogy az adó- és szabályozási versenyből következő stratégiai széteséssel mindenki rosszul jár? Felismerik-e, hogy egységes fellépéssel hosszabb távon mindenkinek jobb pozíció harcolható ki, akkor is, ha rövid távon ez komoly költségekkel jár? Nem tudni, hol van a pont, ahol átbillen a mérleg nyelve.

Radnóti András a londoni Millennium Emerging Europe kockázati tanácsadócég ügyvezető igazgatója. Korábban a the Economist Intelligence Unit és az Oxford Analytica berkeiben végzett politikai kockázatelemzést Kelet-Európában, különösen Ukrajnában. MSc fokozatát a London School of Economics-on (LSE) szerezte nemzetközi kapcsolatok szakirányon. Jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) doktori hallgatója.