Bezárás
migráció

Korántsem segélyturizmus: mit keresnek a kelet-európaiak Nyugaton?

Egyes EU-tagállamokban már a jelenlegi menekültválságot megelőzően is élénk vita zajlott arról, hogy az elsősorban a kelet-európai tagállamokból érkező bevándorlók megterhelik-e a fogadó országok jóléti rendszereit, s ha igen, milyen mértékben. Az ún. „segélyturizmus” (“benefit tourism”, “welfare tourism”) körüli eszmecsere ma sem jutott nyugvópontra; a téma különösen Nagy-Britanniában az EU-hoz fűződő viszonyról szóló viták egyik lényegi kérdésévé vált. Ezzel kapcsolatban egy Magyarországon eddig még nem publikált, több fogadó országra kiterjedő kutatás eredményeit mutatja be röviden mai vendégszerzőnk, FÓTI KLÁRA, az Eurofound kutatója. Az angol nyelvű tanulmány hamarosan elérhető lesz a szervezet honlapján.

A fogadó országokban zajló, politikai felhangoktól sem mentes polémiák alapját a migrációs szakirodalomból ismert ún. „jóléti mágnes hipotézise” (welfare magnet hypothesis) jelenti. Eme feltételezés lényege, hogy a gazdagabb országokba a bevándorlókat az elérhető magasabb jövedelmeken túl a küldő országokénál jobb színvonalú szociális szolgáltatások is vonzzák. A jóléti rendszerek „megterhelését” hangoztató aggodalmak már a válságot követően érzékelhetőek voltak, de különösen a bolgár és román állampolgárok számára is bevezetett munkapiaci korlátozások 2014. január elsejei feloldását megelőzően erősödtek fel.

A munkapiaci és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség (Eurofound) a tárgykörben folytatott kutatása során a jóléti rendszerekre gyakorolt hatásokat széles összefüggésben vizsgálta 9 fontos fogadó országban (Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Dániában, Hollandiában, Írországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban). Azaz a kutatás nemcsak azt elemezte, hogy az EU10 országokból érkezők a hazai népességgel összehasonlítva milyen mértékben veszik igénybe a szociális szolgáltatásokat, hanem a feltárt tények alapján a lehetséges okokra is igyekezett rámutatni. Ez utóbbi azért is érdekes, mert utalhat az új tagországokból származó bevándorlók helyzetére, arra, milyen mértékben vált számukra lehetővé az adott társadalomba történő beilleszkedés.

A kutatás mindenekelőtt az EU10 országaiból érkezettek fő társadalmi-demográfiai jellemzőit vizsgálta. Körükben magas a munkavállalási korúak, azon belül különösen a fiatalok aránya (35 év alatt). Ez persze közismert, de az talán kevésbé, hogy e korosztály részaránya nemcsak a hazai népességgel összehasonlítva magas, hanem a többi bevándorló csoportokkal – más EU-tagállamokból származókkal és harmadik országokból érkezettekkel – összevetve is. A korösszetétel már önmagában jól mutatja, hogy a bevándorlók fő célja a munkavállalás. S valóban, foglalkoztatási rátájuk a válság ellenére is még a hazai népességénél is magasabb szinten maradt néhány országban – az Egyesült Királyságban, Írországban és Olaszországban.

Bár összehasonlító adatok nem állnak rendelkezésre, a fenti fogadó országokból szerzett információk alapján megállapítható, hogy a kelet-európai tagállamokból érkezett „új bevándorlók” összességében kevésbé veszik igénybe a jóléti juttatásokat és szolgáltatásokat, mint akár a hazai népesség, akár a harmadik országból érkezettek. Néhány juttatás és szolgáltatás esetében pedig a legtöbb országban lényegesen kisebb az igénybevétel: ilyenek a rokkantsági ellátások, a betegséggel kapcsolatos juttatások, a szociális lakás-ellátás és a nyugdíj. Ugyanakkor több országokban az alacsony igénybevétel alól a munkanélküli segély jelent kivételt (Dániában, Svédországban, Hollandiában és Írországban). Az a tény, hogy az EU10 állampolgárainak nagyobb aránya kap munkanélküli ellátást, mint a hazai népesség, illetve, hogy ez az arány növekszik (Ausztriában és, Németországban), a válsággal és a magas munkapiaci részvétellel egyaránt összefügg. A válság következtében a kelet-európai tagállamokból érkezett munkavállalók inkább ki voltak téve a munkanélküliség veszélyének, mint a hazaiak, továbbá fizetéscsökkenést is gyakrabban szenvedtek el. Körükben továbbá meglehetősen sokaknak romlottak a munkakörülményei. Állásuk elvesztését követően például kénytelenek voltak – akár egyszerre több – részidejű munkát vállalni. Ami az Egyesült Királyságot illeti, a kelet-európai tagállamokból származó állampolgárok a hazai népességnél és más bevándorló csoportoknál magasabb arányban kapnak gyerekek után járó juttatásokat (child benefit) és olyan adókedvezményeket (tax credits), amelyek gyerekes családoknak és/vagy alacsony fizetéssel rendelkező személyeknek járnak.

A magasabb munkanélküliséghez nyilvánvalóan hozzájárult az a tény, hogy érkezésüket követően a kelet-európai munkavállalók jelentős része olyan ágazatokban kapott állást, amelyek erősen függnek a gazdasági konjunktúrától (s amelyekről egyébként közismert, hogy azokban a bevándorló dolgozók aránya magas). Ilyen ágazat például az építőipar, a vendéglátás, a turizmus, a kiskereskedelem, stb. Az EU10-ből származó állampolgárok rosszabb munkapiaci pozícióját az is jelzi, hogy bár jól képzettek (a többség középfokú végzettséggel rendelkezik, s jelentős a felsőfokú végzettségűek aránya is), körükben jóval nagyobb az alacsony végzettséget igénylő állásokban dolgozók súlya, mint a hasonló képzettségű hazaiaké.

A kutatás igyekezett azt is feltárni, hogy az EU10-ből érkezett állampolgárok összetételén túl mely tényezők azok, amelyek a beilleszkedést akadályozzák, (illetve részben a szolgáltatások alacsony igénybevételét is magyarázhatják). Az egyik ok az információhiányban keresendő. Nyilvánvaló, hogy tájékoztatásra épp az újonnan, illetve nemrég érkezetteknek lenne leginkább szükségük. Mivel azonban a munkanélküli segély egy bizonyos ideig tartó munkavállaláshoz kötött, az érintettek több országban a munkaügyi központok egyéb – például információs – szolgálatainak igénybevételére sem válnak jogosulttá.

A kutatás során készített interjúk feltárták, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, milyen juttatásokra lennének jogosultak. Előfordult például, hogy a munkavállalás céljával érkezett dolgozó gyors elhelyezkedését követően nem számított arra, hogy elvesztheti a munkáját. Amikor ez bekövetkezett, nem tudta, hova forduljon, hiszen előzőleg nem tájékozódott erről.  Segítséget végül már csak akkor kért és kapott, amikor körülményei már-már ellehetetlenültek.

Nikos Koutalas, Flickr.com

Nikos Koutalas, Flickr.com

Problémát okozott továbbá, hogy a fogadóállam sokszor meglehetősen bonyolult jóléti rendszerében a bevándorló számára különösen nehéz eligazodni. A migrációs szervezetek képviselői ugyan igyekeznek segíteni, de az érintetteknek e szervezetek létéről sincs mindig tudomásuk. A válságot követően, a szabályok gyakori változása miatt ráadásul még az is előfordult, hogy maga az állami hatóságok ügyintézői sem voltak mindig tésztában a kelet-európai tagállamokból érkezettek jogosultságaival.

Nyilvánvaló, hogy a nem megfelelő nyelvtudás akadályozza mind a beilleszkedést, mind a juttatásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A válságot követő költségvetési megszorítások közepette ugyanakkor több országban megszüntették vagy csökkentették a nyelvtanfolyamokra adott támogatásokat. Ez az EU-s munkavállalókat azért is érintette különösen érzékenyen, mert a nyelvtanfolyamon való részvételre ők – szemben a harmadik országbeliekkel – nem kötelezhetőek. Ennek megfelelően az ingyenes nyelvtanfolyam lehetősége csupán a harmadik országbeliek számára maradt nyitott.

Ami az egyes szolgáltatásokra való konkrét hatásokat illeti, a kutatás a legtöbb esetben nem tárt fel komoly gondokat az EU10 országok állampolgárainak növekvő beáramlása ellenére sem. Egyes országok – például Nagy-Britannia – tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy amennyiben a bevándorlók nagy létszámban egy adott helyen (körzetben) összpontosulnak, az általános iskolai oktatás iránti hirtelen megnövekedett igények kielégítése, a nyelvet csak kezdetleges szinten beszélő szülőkkel folytatott kommunikáció nehézségei abban a térségben feszültségekhez vezethetnek. Szintén az utóbbi időben megnövekedett bevándorlással függ össze, hogy egyes szolgáltatók esetében kapacitáshiány lép fel (például Ausztriában a tájékoztatás iránti igények megsokszorozódása okozott ilyen jellegű problémákat). A bevándorlók beilleszkedését segítő civil szervezetek szintén arról számoltak be, hogy a növekvő igények miatt nem mindig képesek olyan színvonalú szolgáltatások nyújtására, amelyek szándékaik szerint valók. Ez nyilván összefügg azzal, hogy a nyelvtanfolyamokon kívül az EU10-ből érkezett állampolgárok többnyire azokat a beilleszkedést segítő programokat veszik igénybe, amelyek a harmadik országokból származó állampolgárok számára már az adott fogadó országban rendelkezésre álltak. Kétségtelen, hogy az új tagállamokból érkezettek több szempontból hasonló integrációs problémákkal küzdenek, mint a többi bevándorló csoport (nyelvtudás- és információhiány, képzés, átképzés fontossága, képzettség és diplomák elismerésének kérdése, lakhatás, stb.). A meglévő infrastruktúra igénybevétele tehát érthető. A tapasztalatok szerint azonban a kapacitáshiány enyhülhet, ha új, az EU tagállamainak állampolgárai számára létrehozott szervezetekkel bővül a választék (ilyen például a Németországban elindított „Fair mobilitásért”(„Faire Mobilität”) program, amelyet a német szakszervezetek is támogatnak.

A kutatás eredményei összességében azt mutatják, hogy a kelet-európai tagországokból származó állampolgárok célja nem a „segélyturizmus”, hanem mindenekelőtt a munkavállalás. Az így elérhető magasabb jövedelem nyilvánvalóan lényeges motiváció, de a segélyek, jóléti szolgáltatások igénybevétele nem tartozik még csak a közvetlenül azt követő célok közé sem. Ezt támasztja alá az Eurobarometer 2009 végén végzett felmérése is, amely szerint a magasabb életminőség fontosságát a megkérdezett új tagállambeli állampolgárok 37%-a, a jobb munkakörülményekét 31% jelezte. A válaszadók meglehetősen nagy aránya véli továbbá úgy, hogy külföldön nagyobb eséllyel találnak munkát (23%). A Eurofound kutatása rámutatott továbbá a beilleszkedés nehézségeire. Tekintettel arra, hogy az integráció alapfeltételét a megfelelő nyelvtudás jelenti, érdemes lenne megfontolni komolyabb uniós szintű szerepvállalást a beilleszkedési programok, s közöttük különösen a nyelvtanulás támogatása terén.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom