PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Nem hozott a külhon mandátumot a Fidesznek, a „győzteskompenzációval” együtt viszont 7-et is

Akkor ezt most megpróbáljuk tisztába tenni. Először is, hogyan lehetséges az, hogy négy éve a külhonból a Fideszre érkező 122.638 szavazat hozott a pártnak egy plusz mandátumot, idén pedig 216.120 sem számított semmit?

Az első tipp az lehetne, hogy azért, mert a többi párt most jobban szerepelt a külhonban. De nincs szó ilyesmiről: négy éve is, most is az összes levélszavazat mintegy 96%-át vitte a kormánypárt.

A válasz inkább a magas részvételben és az egyszerű véletlenben keresendő. Négy éve 8.172.871 listás- és töredékszavazat került be a végelszámolásba, idén 8.827.183, ráadásul az sem mellékes, hogy míg négy éve 93, most csak 92 listás mandátumot osztottak ki, a német nemzetiségi képviselő mandátuma miatt. Még ezzel együtt is könnyen előfordulhatott volna, hogy a külhoni voksok plusz mandátumot hoznak a Fidesznek, de ezúttal teljesen véletlenül úgy alakult, hogy a külhoni szavazatok levonása nem módosítana a 92 listás mandátum sorsán. (A külhoni voksok súlyáról, és annak kiszámíthatatlanságáról részletesebben itt).

Nem így a „győzteskompenzáció”. 972.237 győztest erősítő töredékvoksot számoltak el idén, és ebből 913.662 a Fideszé, a maradék 58.575-ön osztozik az MSZP-P, a DK, a Jobbik és az LMP (Mellár Tamás és Szabó Szabolcs egyéni győzelme után – listán parlamentbe jutó jelölő szervezet híján – nem jár ilyesmi). Ha a megfelelő értékeket levonjuk a pártoktól, a végén a Fidesznek 5-tel kevesebb mandátum jutna, a Jobbik 2-vel, a további három bejutó lista pedig 1-1-gyel gazdagodna. Négy éve, amikor a Fidesz nem 91, hanem 96 egyénit nyert, nem 5, hanem 6 extra mandátumot köszönhetett az általa megalkotott hungarikumnak.

A külhoni és a „győzteskompenzációs” töredékszavazatok hatása a listás mandátumokra

gyozteskomp_kulhoni_hatas_03

A külhoni és a „győzteskompenzációs” töredékszavazatok hatása a mandátumokra

gyozteskomp_kulhoni_hatas_04

 

2014-ben a külhoni voksok és a „győzteskompenzáció” együttesen (6+1=) 7 mandátumot hoztak a Fidesznek. Azt gondolhatnánk, hogy idén ez az érték (0+5=) 5, de a helyzet az, hogy a két tényező felerősíti egymást: a külhoni és a „győzteskompenzációs” töredékszavazatok összesen 1.196.801-et tesznek ki, ebből 1.129.782 a Fideszé. Ha ezeket mind kivennénk a rendszerből, az már jóval érzékenyebben érintené a Fideszt, és a végelszámolásban nem csak 5, hanem 7 mandátumot is veszítene.

A listás végeredmény kialakulásához vezető szavazatszámok

gyozteskomp_kulhoni_hatas_01

A kalkulációhoz szükséges szavazatszámok

gyozteskomp_kulhoni_hatas_02

 

A D’Hondt-mátrixok Excelben itt elérhetők.

 

Disclaimer

Mindez nem tartozik a választási csalások körül kialakult éles viták tárgykörébe. A választási rendszernek kevés olyan eleme van, amelyek hatása pontosan mérhető. Mivel az itt elemzett két tényező ide tartozik, ahogy négy éve is, most is szerettük volna világossá tenni ezek hatását a végeredményre.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás