Ahogy közelednek az európai parlamenti választások, az euroszkeptikus, populista hangok erősödni látszanak Magyarországon és Lengyelországban. De vajon mennyire hasonlatos a két politikus retorikája?

Részben annak félrevezető Brüsszel-ellenes plakátkampánya miatt, az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, Orbán Viktor mégsem finomította EU-kritikus narratíváját. Bár a miniszterelnök gyakran megemlíti, hogy a magyarok az európai átlagnál is nagyobb arányban támogatják az európai integrációt, az elmúlt szűk tíz évben Orbán retorikája egyre populistábbá és euroszkeptikusabbá vált.

Euroszkeptikus, amennyiben folyamatosan megkérdőjelezi a mélyülő integráció lehetséges intézményes kifutását, illetve az EU bizonyos közpolitikai döntéseit, különösen a migráció és a határvédelem területén. A kritikus szemlélet akár még gyümölcsöző is lehetne, a populista jelleg teszi Orbán politikai kommunikációját potenciálisan veszélyessé az EU számára. Orbán már az EU vezetőire „korrupt elit”-ként utal, szembeállítva őket a magyar nemzettel, amelyet csak ő és kormánya képviselhet. E két csoport – a korrupt eurokrata elit és a tisztalelkű nép – közötti szembenállás karaktere egyre inkább egy nacionalista, antiimperialista jelleget ölt, amelyben a magyar nemzet áll szemben „Brüsszellel”.

Orbán már 2011-ben, az Alaptörvény körül felmerülő európai kritikák kapcsán is éles bírálatot fogalmazott meg. „Idegenek kéretlen segítségéről” beszélt, akik szovjet mintára diktátumokkal igyekeznek korlátozni a demokratikusan megválasztott kormányt. 2014-ben az EU-t már „birodalmi bürokratákhoz” hasonlította, akik az emberek ellenében cselekednek. Ez a narratíva 2018-ban csúcsosodott ki, amikor „Brüsszelt” azzal vádolta, hogy a „szabad nemzetek szövetségét egy európai birodalommal akarja felváltani”. A Fidesz néppárti felfüggesztése után a hangnem nem változott, sőt, a szokásos vasárnapi rádiós interjújában, illetve egy budapesti konferencián a miniszterelnök arról beszélt, hogy a brüsszeli bürokrata elit buborékban, a valóságtól elszigetelve él, gyarmati érzülettel viseltet a közép-európai országok iránt, és rá kívánja erőltetni bevándorláspolitikáját a magyar emberekre. A kormányzattal szembeni jogállamisági kritikát továbbra is bevándorláspárti, föderalista eurokraták ármánykodásának állítja be. Semmi nem utal tehát arra, hogy a néppárti felfüggesztés kikényszerítette volna a kormányzati retorika finomodását.

Lengyelországban, jóllehet Kaczyński nem rendelkezik semmilyen kormányzati pozícióval, ő tekinthető az ország de facto vezetőjének. Orbántól némiképp eltérően, Kaczyńskit már a kezdetektől euroszkeptikus politikusként ismerte meg a világ. Pártja 2015-ös választási győzelme után, a kormánnyal szemben megfogalmazódott jogállamiság-kritika kapcsán erősödött fel a pártelnök euroszkeptikus és populista retorikája. Már a hatalomba való visszatérés évében Kaczyński a bírósági rendszer átalakítása kapcsán arról beszélt, hogy nem hagyja az EU-nak megmondani, hogy az ország „milyen utat válasszon magának”. Később az EU-t egy gyarmatosító hatalomhoz hasonlította, amely harcot vív a lengyel emberek ellen. A migrációs válság kapcsán, az identitásra és értékekre apellálva, élesen szembeállította Lengyelországot a nyugat-európai államok által dominált EU-val, amely fosztogató, gyarmatosító múltja miatt eleve immorális talajon áll. Mostanában pedig új kulturális ellenforradalmat hírdetett a korrupt EU ellen, amely a muszlim és LMBTQ-közösségekkel kollaborálva, a politikai korrektségre alapozva ássa alá a család értékét Európa-szerte.

Jóllehet Orbánt és Kaczyńskit a legtöbb politikai kommentárban egy kalap alá veszik, érdemes felvillantani néhányat karakterjegyeik különbségei közül. Orbán narratívája sokkal nyíltabb, célzottabb és merészebb, amely részben az ország politikai centralizáltságának köszönhető. Kaczyński egy sokjátékos politikai aréna szereplője, amelyben a „jó zsaru” szerepét sok esetben a külügyminiszter vagy a mindenkori miniszterelnök látja el. Másfelől Orbán nyerseségét eleddig az Európai Néppárt mindig a szőnyeg alá söpörte, míg Kaczyński pártja (a nyíltan euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának tagjaként) nem rendelkezik hasonló védelemmel az európai színtéren. Mindkét ország vezetői brüsszeli kollaboránsnak igyekszik beállítani a hazai politikai ellenzékét; ez a narratíva Lengyelországban még erősebb is, köszönhetően a pártrendszernek és az erőit egyesíteni képes ellenzék potenciális súlyának. A legutóbbi felmérések ugyanis fej-fej mellett mérték a PiS-t és az Európai Koalíciót.

Miközben a szuverenista álláspont és az EU-t gyarmatosító hatalomként feltüntető narratíva mindkét országban erőteljes, Orbán euroszkepticizmusát egy migránspárti és migránsellenes politikai törésvonal mentén húzza meg, míg Kaczyński inkább a lengyel jogállamisággal kapcsolatos kritikája miatt támadja az EU-t. A meglévő különbségek ellenére, amely csak egy szelete a teljes képnek, Orbán erőteljesen hangsúlyozza az euroszkeptikus kapcsot Magyarország és Lengyelország között. Mint idén március 15-én fogalmazott: „Amikor Brüsszelből Lengyelországot támadják, akkor egész Közép-Európát és bennünket, magyarokat is támadnak. Azoknak a birodalomépítőknek, akik ki akarják terjeszteni árnyékukat Közép-Európára, azt üzenjük: mindig számolniuk kell az erős lengyel–magyar kötelékkel”.

Hogy ez a kötelék mennyire erős, és milyen mértékig használják ki a felek az EP-választások után, még nyitott kérdés. Mindenesetre, a Néppártból való potenciális kilépés vagy kizárás hatással lehet Orbán populista, euroszkeptikus diskurzusára, amely már eddig is megágyazott egy Kelet-Nyugat megosztottságnak a Néppárton belül.

Csehi Róbert (politológus, a Müncheni Műszaki Egyetem Globális és Európai Kormányzás tanszékének oktatója és kutatója),

Zgut Edit (politológus, a Varsói Egyetem Európai Központjának vendégelőadója)

 

A cikk a V4: 2019 a fontos döntések éve az Európai Unióban című projekt keretében készült, angol nyelven a Visegrad.info-n olvasható.

Címlapfotó: EPA/Pawel Supernak

 

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.