A koronavírus körüli hírzajban a sajtó szinte elsiklott felette, de Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 18-án, közvetlenül ljubljanai útját követően Moszkvában járt, ahol Szergej Lavrov külügyminiszterrel találkozott.

A találkozó célja a magyar gázellátás biztosítása volt: már 2021-re is megállapodást kötött a két ország 1,5 milliárd köbméter gáz szállításáról. A meglehetősen zavarba ejtő sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter a magyar diplomácia számára kellemetlen kijelentéseket tett.

Az természetesen elfogadható, sőt üdvözlendő, hogy a külügyminiszter egy válsághelyzet idején gondoskodik az ország energiaellátásának biztosításáról. Szimbolikus politikai fronton ugyanakkor figyelemreméltó nyilatkozatok hangzottak el. Lavrov elmondta, hogy nemcsak az eddigi gazdasági, kereskedelmi, kulturális és humanitárius együttműködés fog folytatódni, hanem megbeszélték a katonai emlékhelyek kérdéskörét is, amit különösen fontosnak tekintenek a „második világháborús győzelem” 75. évfordulójának közeledtével.

„Oroszország – mint ezt Vlagyimir Putyin elnök számtalanszor elmondta – következetesen fellép a történelmi emlékezet megőrzéséért és a második világháborúval kapcsolatos »történelemhamisítási kísérletek« ellen” – így Lavrov.

Hogy mik lehetnek ezek a „történelemhamisítási kísérletek”? Az utóbbi időben Oroszországban fellendült a történelem, különösen a második világháború úgymond újraértelmezése: az orosz törvényhozás alsóházát vezető Vjacseszlav Vologyin és Putyin is hajlamos a háború kirobbantásáért a felelősséget a lengyelekre hárítani.  De nemcsak a világháborús emlékezet torzul, hanem a terroré is: decemberben például egy kormányzó kijelentette, hogy Oroszországban még a cári időkben sem öltek meg senkit, csak mert másként gondolkodott, Sztálin népszerűsége pedig a szelektív emlékezet hatására az egekben jár.

Míg a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben támogatták azt a határozatot, amely elítéli Oroszország történelemhamisító kísérleteit, a sajtótájékoztatón (és így a jelek szerint a megbeszélésen) semmi nem utalt arra, hogy ebben a kérdésben a két fél között egyet nem értés lenne.

Lavrov mindenesetre nagyra értékelte a NATO-n belüli magyar álláspontot, amely szerint Magyarország a párbeszédre törekszik, ahogy ő fogalmazott, a „mesterséges konfrontáció” (!) helyett.

Érdekes (és ismét válasz nélkül maradt) kijelentés ez egy NATO-tagország külügyminisztere mellett állva – tekintettel arra, hogy a Krím bekebelezése óta a NATO egyre nagyobb figyelmet fordít az Oroszország felől érkező hibrid fenyegetésekre.

Az orosz külügyminiszter ennél is tovább ment, és megerősítette, hogy a felek egyetértenek az ukrajnai kisebbségek nyelvhasználati és anyanyelvi oktatáshoz való jogának tiszteletben tartásával, amelyet az ukrán alkotmány és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásai is megkövetelnek. Mindez abból a szempontból érdekes, hogy Orbán Viktor következetesen visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint Magyarország és Oroszország Ukrajna-politikájának köze volna egymáshoz.

„Kollégám és barátom látogatását összességében nagyon kielégítőnek tartom” – mondta búcsúzóul Lavrov. Mindezzel valószínűleg Szijjártó is elégedett volt, tekintve, hogy ezután is kedves barátomnak nevezte, és végig tegezte kollégáját.

Remélhetőleg ez a baráti hangú találkozó nem mond semmit a jövő héten esedékes Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor miniszterelnök közötti találkozó eredményéről – ahol vélhetően főként éppen a Lavrov által említett kárpátaljai magyar kisebbség helyzete lesz a téma.

(A bejegyzésben az idézetek az eredeti orosz szövegből, nem pedig a magyar tolmácsolásból származnak.)

Takácsy Dorka

Címlapfotó: Hungary Today (MTI)

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára. 

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel: