PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

választások

Külhoni magyar állampolgárok nélkül is meglenne a kétharmad, a győztes túljutalmazása nélkül nem

2 mandátumot hoztak a Fidesznek a levélszavazatok, a győztes jelöltek után járó töredékszavazatok 5-öt.

A választási rendszernek kevés olyan eleme van, amelynek hatását pontosan ki lehet számolni. Azt például legfeljebb becsülni lehet, hogy a kamupártok jelöltjeire, listáira szavazni hajlandók hogyan voksoltak volna, ha csak a tényleges politikai ambícióval rendelkező pártok szerepeltek volna a szavazólapokon. Ezzel szemben azt pontosan ki lehet számolni, hogy a külhoni magyar állampolgárok levélben leadott szavazatai, illetve a magyar választási rendszer legfőbb hungarikuma, a győztes jelöltek után járó töredékszavazatok hatása pontosan leírható.

A külhoni magyar állampolgárok szavazatainak hatása

Ahogy a korábbi két választáson, úgy az érvényes levélszavazatoknak most is mintegy 95%-át szerezte meg a Fidesz-KDNP-lista. 2014-ben ez 1 mandátum átfordítását vonta maga után, 2018-ban önmagában nem volt hatása a végelszámolásra, idén viszont 2 mandátumot is átfordított – egyet a hatpárti ellenzéki lista, egyet a Mi Hazánk kárára. A kétharmadhoz pont nem volt szükség a külhoni voksokra, ezek nélkül a Fidesz-KDNP-nek 133 mandátuma lenne. (A külhoni voksok súlyáról, és annak kiszámíthatatlanságáról részletesebben itt).

A listásmandátum-kiosztásban hasznosuló szavazatok

A győztes jelöltek után számított töredékszavazatok hatása

Mint mindig, ezúttal is jóval többet nyomtak a latban a győztes jelöltek után számított töredékszavazatok: nyolc éve 6, négy éve és idén pedig 5-5 mandátumot hoztak a Fidesznek. Az olló még némileg nyílt is: 2018-ban 91 egyéni kerületi győzelem után 913662, idén pedig 87 egyéni győzelem után 925716 extra szavazatot adtak hozzá a Fidesz listájához. Az ellenzéki győzelmek is nagyobb arányúak, négy éve 15 egyéni győzelem után 58575, idén 19 győzelem után 86073 töredékszavazatot gyűjtöttek. 2014 és 2018 után harmadszor is elmondhatjuk, hogy ez az egy választástechnikai elem nélkül Orbán Viktornak nem lenne alkotmányozó többsége. (A szavazatok hasznosulásáról a kisokosunkban olvashat részletesen.)

A külhoni voksok és a győztes jelöltek után számított töredékszavazatok hatásának kalkulációja

A két hatás – 2018-cal ellentétben – nem erősítette egymást; ha mindkét szavazattömeget elvesszük a pártoktól, a Fidesznek 7 mandátummal jutna kevesebb, a hatpárti ellenzéknek 5-tel, a Mi Hazánknak 2-vel több.

A külhoni voksok és a győztes jelöltek után számított töredékszavazatok hatása a listás mandátumokra

D’Hondt-mátrixok

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás