PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

radikalizáció

Ki kelt itt gyűlöletet?

Május 15-én Robert Fico szlovák miniszterelnök, július 14-én pedig Donald Trump volt amerikai elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt ellen követtek el merényletet. Bár ezekben az országokban és itthon is sokan a független sajtót próbálják felelőssé tenni az elharapózó politikai indulatok és erőszak miatt, a választások előtt készült friss, még nem publikált közvélemény-kutatásunk szerint a magyar választók nagyrészt a politikusokat látják gyűlöletkeltőnek.

  • A megkérdezettek 80 százaléka szerint a politikusok gyűlöletet szítanak a velük szemben álló politikusok iránt. Közülük 36 százalék véli úgy, hogy ez egyaránt jellemző a kormánypárti és az ellenzéki politikusokra, 22-22 százalék szerint pedig ez csak az egyik oldalt jellemzi.
  • Amiben nemzeti konszenzus látszik kibontakozni: a pártválasztók háromnegyede gyűlöletkeltőnek látja a „másik tábor” politikusait. Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szavazók körében közel azonos arányban jellemző ez az attitűd. Az ellenzékiekre ugyanakkor sokkal jellemzőbb a politikusokkal szembeni általános kritika: 38 százalékuk úgy látja, a kormánypárti és az ellenzéki politikusok egyaránt gyűlöletkeltők. Ez az arány a Fidesz táborban 24 százalék. Ebből következik, hogy a kormánypárti szavazók körében gyakoribb a polarizált vélemény: 48 százalékuk szerint a saját politikusaik nem gyűlöletkeltők, az ellenoldaliak viszont igen. Ez a vélekedés az ellenzéki szavazók 36 százalékát jellemzi. Mindkét szavazótáborban 9 százalék volt azoknak az aránya, akik a saját politikusaikkal szemben kritikusak voltak, de a másik oldal politikusait nem látták gyűlöletkeltőnek.
  • A bizonytalanokra és a nem szavazókra jellemző a leginkább, hogy politikai oldaltól függetlenül gyűlöletkeltőnek tartják a politikusokat. Ebben a körben 46% azoknak az aránya, akik a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat is gyűlöletkeltőnek látják. A polarizált vélemények között alig van eltérés: 15 százalékuk szerint csak a kormánypárti politikusok gyűlöletkeltők, 13 százalék szerint csak az ellenzékiek.
  • Az általunk a kampányban monitorozott online politikai hirdetések fényében nem meglepő ez az eredmény. A politikai szereplők közel 1 milliárd (pontosan 981,38 millió) forintért hirdettek ellenségképző narratívákat a Facebookon az idei kampányban. Ezeknek a hirdetéseknek a 98 százalékát kormányzati irányítású szereplők adták fel.

A reprezentatív közvélemény-kutatásunk adatfelvételét a Závecz Research végezte május 24 – június 2. között, 1000 fő személyes megkérdezésével. Az elemzésünkben bemutatott adatokat a következő két kérdésre adott válaszok összesítésével számítottuk: (1) Ön szerint mennyire jellemző a kormánypárti politikusokra, hogy gyűlöletet szítanak az ellenzéki politikusok iránt? Kérem, az ötfokú skála segítségével válaszoljon, ahol az 1-es azt jelenti, egyáltalán nem jellemző rájuk, az 5-ös pedig azt, hogy nagyon jellemző rájuk. (2) És ugyanez az ellenzéki politikusokra? Mennyire jellemző rájuk, hogy gyűlöletet szítanak a kormánypárti politikusok iránt?

 

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás