Angela Merkel német kancellár augusztusban látogatott Sopronba, ahol közös sajtótájékoztatót is tartott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A találkozó azt mutatta, hogy a címben megfogalmazott kérdésre egyértelmű igen a válasz.

A német kancellár 2019-es magyarországi látogatásán a felek többnyire úgy viselkedtek, mintha a két ország kapcsolatát nem terhelnék több éve húzódó viták. Angela Merkel Orbán Viktorral egyetértésben a bilaterális gazdasági együttműködést dicsérte és az európai egység fontosságáról beszélt, miközben a magyar miniszterelnök – immár sokadszorra – az európai béke és prosperitás védelmezőjének állította be kormányát, az ellene felhozott jogállamisági kritikákat pedig „politikai támadásoknak” titulálta. Éles kontrasztot mutat ez a felek korábbi, 2015-ös magyarországi találkozásával, mikor a két kormányfő látványosan ellent mondott egymásnak az Oroszországgal folytatott viszonnyal, a civilek vegzálásával és az „illiberális demokrácia” létjogosultságával kapcsolatban. Az idén augusztusi Merkel vizit – melyen a német kormányfő látványosan kerülte a vitás kérdéseket – belpolitikai siker a magyar kormány számára, mivel ezzel azt üzenheti szavazótáborának, hogy nemcsak, hogy Budapest nem elszigetelt a nemzetközi porondon, de a nyugati kormányok mára elfogadják az orbáni politikát.

81%

Év végéig még

19 885 062 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A bilaterális kapcsolatok enyhülésének fő oka elsődlegesen az új Bizottság. A kancellár fontos szövetségeseként ismert Ursula von der Leyen (UvdL) nemrég megválasztott Európai Bizottsági elnök a megválasztása óta tett kijelentései alapján úgy tűnik, változtatni szeretne a Bizottság jogállamisággal kapcsolatos, a renitens tagállamokat hangosan elítélő megközelítésén – ugyanakkor sok múlik majd azon, ki foglalkozhat az új testületben a jogállamisági kérdésekkel és hogyan döntenek a folyamatban levő jogállamisági aktákkal kapcsolatban. Angela Merkel tervét végül Orbán Viktor segítette UvdL támogatásával, és az is érthető, ha az új Bizottság összeállása és EP általi jóváhagyása előtt az Unióra fókuszáló német politika inkább kerüli a tagállamokkal való konfliktust. Németország ráadásul – ahogy azt a kancellár a sajtótájékoztatóján egyértelművé tette – az új tagállamok felé irányuló transzferek csökkentését tervezi az EU következő pénzügyi ciklusára, ami előtt talán nem érdemes újabb frontokat nyitni.

A második potenciális tényező felett a magyar sajtó nagyrészt átsiklott. A német Zöldek külügyi szóvivője, Omid Nouripour júliusban megszerezte a német kormány által 2019. január és június között jóváhagyott fegyvereladások listáját. A lista élén Magyarország végzett, az adott időszakban ugyanis Berlin 1.76 milliárd euró (közel 584 milliárd forint) értékű eladást hagyott jóvá Budapest részére. Ezt tetőzheti az mfor által a közelmúltban megszellőztetett információ, miszerint a Honvédség a BTR-80 és BTR-80A típusú páncélozott szállítóharcjárműveit is német modellekre cserélheti. Ennek allapján szinte bizonyos, hogy a német hadiipari lobbi a Magyarországgal szembeni látványos fellépés ellen kardoskodik, ráadásul az ágazat képviselői valószínűleg jól be vannak kötve von der Leyen volt- és Kramp-Karrenbauer jelenlegi német védelmi miniszterhez is.

Harmadszor, a német ipar magyarországi terjeszkedését a magyar kormányok hagyományosan támogatják, és nincs ezzel másképp az Orbán kormány sem; sőt, a jelenlegi adminisztráció bőkezű támogatásokat oszt az országban működő multiknak. Ez szintén azt erősítheti meg Berlinben, hogy ritkábban fogalmazzon meg éles kritikát magyar partnereivel szemben. Arról nem is beszélve, hogy a magyar kormány nemrég eltörölte azt a reklámadót, mely leginkább a Bertelsmann-csoporthoz tartozó RTL Klubot sújtotta, és melyet sajtóhírek szerint Merkel 2015-ben szóba is hozott Orbán Viktornak.

Negyedik okként fontos megemlíteni, hogy a magyar kormány (átmeneti) visszavonulót fújt a közigazgatósági bíróságok ügyében, ami nemcsak Berlinben és Brüsszelben, de akár a magyarországi német vállalatok körében is komoly aggodalmakat válthatnak ki. Mindemellett az MTA kutatóhálózatának átalakítása szinte semmilyen nemzetközi visszhangot nem generált; a CEU-TUM együttműködés valószínűleg szándékos kormányzati hátráltatása pedig mindössze egy elejtett Merkel megjegyzést eredményezhetett a kétoldalú kutatási együttműködés fejlesztésének szükségességéről. Ez is abba az irányba mutat, hogy Berlin (akárcsak von der Leyen) érezheti egy új Magyarországgal kapcsolatos stratégia szükségét, mivel erősödik az a vélemény, hogy a hangos jogállamisági kritikák egyáltalán nem vezettek eredményre. Orbánnal szemben – a Trump-adminisztráció „principled engagement-jéhez” hasonlóan – új megközelítést tesztel a német külpolitika.

Természetesen Magyarországnak is megvannak saját okai a német-magyar kapcsolatok fejlesztésére azon felül is, hogy Németország továbbra is az egyik legfontosabb befektető Magyarországon és az EU legfontosabb és legdominánsabb tagállama. Budapest alapvetően a Berlin-Moszkva-Ankara háromszögben képzeli el saját helyét a világpolitikában (bár Pekingszerepe is egyre fontosabb). Ebből a hármasból sokáig a német viszony volt nehézségekkel terhelt. A magyar kormány szempontjából a konfliktus enyhülése előnyös és szükséges fejlemény annak tükrében, hogy az Orbán Viktor természetes szövetségeseinek tekintett szélsőjobboldali erők sem az EP-választásokon, sem azóta nem tudtak döntően megerősödni – Matteo Salvini pedig elvesztette kormányzati pozícióját. Orbán számára így nem nagyon maradt más út, mint a viszonyok rendezése az európai mainstremmel.

A kérdés csak az, hogy a jelenlegi rendezett viszony mennyire lehet tartós. Az Orbán-kormány ugyanis mindezzel együtt folytatja majd a magyar politikai rendszer autoriter irányba tolását, ezzel pedig ismét kiválthatja nyugati partnerei rosszallását, felerősítve a Budapesttel szembeni kritikákat. Ha pedig az uniós intézmények elfogadják az uniós forrásokat kifizetését jogállamisági kritériumokkal összekötő javaslatot, akkor első ízben lehet valódi eszköz az EU és az uniópárti kormányok kezében arra, hogy visszavonulásra késztessék Budapestet. Ennek oka, hogy az EU támogatások felfüggesztése vagy csökkentése már a kormányközeli „üzletemberekre” és a gazdasági növekedésre is hatással lenne, amelyek a Fidesz rendszerének fontos tartóoszlopai.

Szicherle Patrik

(A kiemelt kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd)

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.