Május 15-én Robert Fico szlovák miniszterelnök, július 14-én pedig Donald Trump volt amerikai elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt ellen követtek el merényletet. Bár ezekben az országokban és itthon is sokan a független sajtót próbálják felelőssé tenni az elharapózó politikai indulatok és erőszak miatt, a választások előtt készült friss, még nem publikált közvélemény-kutatásunk szerint a magyar választók nagyrészt a politikusokat látják gyűlöletkeltőnek.
A megkérdezettek 80 százaléka szerint a politikusok gyűlöletet szítanak a velük szemben álló politikusok iránt. Közülük 36 százalék véli úgy, hogy ez egyaránt jellemző a kormánypárti és az ellenzéki politikusokra, 22-22 százalék szerint pedig ez csak az egyik oldalt jellemzi.
Amiben nemzeti konszenzus látszik kibontakozni: a pártválasztók háromnegyede gyűlöletkeltőnek látja a „másik tábor” politikusait. Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki szavazók körében közel azonos arányban jellemző ez az attitűd. Az ellenzékiekre ugyanakkor sokkal jellemzőbb a politikusokkal szembeni általános kritika: 38 százalékuk úgy látja, a kormánypárti és az ellenzéki politikusok egyaránt gyűlöletkeltők. Ez az arány a Fidesz táborban 24 százalék. Ebből következik, hogy a kormánypárti szavazók körében gyakoribb a polarizált vélemény: 48 százalékuk szerint a saját politikusaik nem gyűlöletkeltők, az ellenoldaliak viszont igen. Ez a vélekedés az ellenzéki szavazók 36 százalékát jellemzi. Mindkét szavazótáborban 9 százalék volt azoknak az aránya, akik a saját politikusaikkal szemben kritikusak voltak, de a másik oldal politikusait nem látták gyűlöletkeltőnek.
A bizonytalanokra és a nem szavazókra jellemző a leginkább, hogy politikai oldaltól függetlenül gyűlöletkeltőnek tartják a politikusokat. Ebben a körben 46% azoknak az aránya, akik a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat is gyűlöletkeltőnek látják. A polarizált vélemények között alig van eltérés: 15 százalékuk szerint csak a kormánypárti politikusok gyűlöletkeltők, 13 százalék szerint csak az ellenzékiek.
Az általunk a kampányban monitorozott online politikai hirdetések fényében nem meglepő ez az eredmény. A politikai szereplők közel 1 milliárd (pontosan 981,38 millió) forintért hirdettek ellenségképző narratívákat a Facebookon az idei kampányban. Ezeknek a hirdetéseknek a 98 százalékát kormányzati irányítású szereplők adták fel.
A reprezentatív közvélemény-kutatásunk adatfelvételét a Závecz Research végezte május 24 – június 2. között, 1000 fő személyes megkérdezésével. Az elemzésünkben bemutatott adatokat a következő két kérdésre adott válaszok összesítésével számítottuk: (1) Ön szerint mennyire jellemző a kormánypárti politikusokra, hogy gyűlöletet szítanak az ellenzéki politikusok iránt? Kérem, az ötfokú skála segítségével válaszoljon, ahol az 1-es azt jelenti, egyáltalán nem jellemző rájuk, az 5-ös pedig azt, hogy nagyon jellemző rájuk. (2) És ugyanez az ellenzéki politikusokra? Mennyire jellemző rájuk, hogy gyűlöletet szítanak a kormánypárti politikusok iránt?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Megosztás
A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel
A gyűlöletbeszéd témája nem is lehetne időszerűbb: a gyűlöletkeltő megszólalások, online tartalmak a mindennapok részévé váltak. Az átalakuló nyilvánosság, azon...
Számos magyar és külföldi szélsőjobboldali szervezet találkozik ezen a hétvégén Budapesten, hogy megünnepeljék a német és magyar alakulatok 1945-ös kitörési...
Máig heves reakciókat vált ki a hazai és a nemzetközi közbeszédben Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott fajelméleti fejtegetése, pedig a miniszterelnök...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!