Orbán mérsékeltebben kampányol, de a rendszer ettől függetlenül egyre autokratikusabb
„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!” – mondta Orbán Viktor 2008-ban zárt körben, majd 2011-ben...
Az Orbán-rezsim számára jelentős politikai kockázat, hogy nem erősnek, hanem inkább erőszakosnak látszik.
Orbán Viktor március 15-én elmondott „poloskázós” beszéde óta a kormányoldalról egyre gyakrabban fenyegetik a vélt és valós politikai ellenfeleiket, azaz az ellenzék mellett a civileket és a független médiát. A 2024 februárja óta több szempontból meggyengült kormányzat így próbál erőt mutatni, csakhogy ami a társadalmi többség birtokában erőnek, az kisebbségből inkább erőlködésnek, erőszakosságnak hat. A miniszterelnök Hont Andrásnak adott interjúja óta pedig a kormányzati kommunikáció sem próbálja tagadni, hogy a TISZA jelenleg nagyobb támogatottsággal rendelkezik, mint a kormánypárt. A Fideszben nagyon elszoktak ettől a helyzettől, hiszen csaknem két évtizede, 2006 óta folyamatosan (egy rövid, 2021. őszi időszakot leszámítva) a maguk mögött tudhatták a választók legalább relatív többségét. Egyelőre nem sikerült váltaniuk, nem éreztek rá, hogyan kellene kisebbségből politizálni.
A „Harcosok Klubja” háborús szellemében zajló, egyre radikálisabb kormányzati politikát látványosan ellenpontozza Magyar Péter, aki az Egymillió lépésnek nevezett menetével a békesség, a nyugalom és a nemzeti összetartozás üzenetét képviseli. A Fidesz számára komoly kockázat, hogy az ukrajnai orosz invázió kapcsán évek óta hangoztatott üres békepárti retorikát a TISZA tölti meg belpolitikai tartalommal, míg a Fideszre az erőszakos, megosztó, háborús bélyeg ragad rá.
Szinte tankönyvi eset, ahogy a hatalma elvesztésétől félő kormány egyre inkább az önkény eszközéhez nyúl, ami számára is kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el. A minden eddiginél élesebb Ukrajna-ellenes kampány és az önkényvédelmi törvény is ezt példázza. A Fidesz e két egymással összefüggő kezdeményezése több célt is szolgál:
(1) Visszaeső támogatottsága miatt azzal a régóta épített, de minden alapot nélkülöző váddal próbálja lejáratni a TISZÁ-t, hogy az idegen érdeket képviselne.
(2) Próbálja visszavenni a politikai kezdeményezést, és a kormánypárt saját témáira irányítani a nyilvánosság figyelmét.
(3) Magyar Péter és/vagy a pártja választásból való kizárására előtt igyekszik kikövezni az utat.
Ezt a három célt szolgálja, hogy a Fidesz a TISZÁ-ra próbálja áttolni azt a kémügyet, ami egyébként magyar kémek ukrajnai lekapcsolásával kezdődött. Bár egy ideig úgy tűnt, ezt sikeresen fordítja meg a kormány, időközben az is kiderült, hogy a kormánypártban sem ismeretlen a kémkedéssel vádolt és Ruszin-Szendi Romulusszal összefüggésbe hozott, az Orbán-rezsim gazdasági elitjével korábban üzletelő Holló István neve. Könnyen lehet, hogy a mindenvivőnek hitt ukránellenes kártya végül vesztőnek bizonyul.
A „külföldi befolyás elleni védekezés” legfőbb kormányzati politikává emelése és az ehhez kapcsolódó jogalkotás hozzájárul ahhoz, hogy a hatalomgyakorlást még mélyebben áthassák az összeesküvés-elméletek, az autokratikus eszközök és a titkosszolgálati módszerek. Ez nem csupán kommunikáció, hanem a politikai rendszer átalakítása, ami az eddigi puha információs autokrácia helyett egy sokkal nyíltabban elnyomó berendezkedést eredményezhet. A többségében kormányellenes közhangulatban azonban az erre adandó esetleges társadalmi reakciók kiszámíthatatlanok.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!” – mondta Orbán Viktor 2008-ban zárt körben, majd 2011-ben...
A Sziget fesztivál ügye állatorvosi lova annak a fővárosi közgyűlési káosznak, amelyet a Fidesz elő akart állítani azzal, ahogy átírta...
Óriási előkészületek után mind a Fidesz, mind a TISZA jelentős tömegeket mozgatott meg az október 23-ai demonstrációjuk során. A főszereplők...
Egyelőre keveset tudni arról, hogyan fogja beilleszteni kampánygépezetébe a Fidesz az új mozgósító fórumát. Valószínűleg a Harcosok Klubjához fűzött remények...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!