Nem bosszulták meg magukat a TISZA-kormány hibái. Még
Két héttel az adott határidő után egyetlen célkeresztbe került intézményvezető sem távozott a hivatalából, a miniszterelnöki ciklusok korlátozása sok kritikát...
A TISZA rendszerváltást ígért a választási kampányban. Ennek az ígéretnek az egyik sarkalatos eleme a Fidesz által kinevezett tisztségviselők leváltása a jogállam szempontjából kiemelten fontos intézmények éléről. A váltás azonban a Fidesz drasztikus meggyengülése ellenére mintha a vártnál kevésbé gördülékenyen haladna. Magyar Péter politikai nyomásgyakorlása nem bizonyult elegendőnek, így marad a közjogi megoldás. Ez azonban egy hosszabb, vitatott és a TISZA számára meglehetősen kockázatos folyamatot indít be.
Választási győzelme óta Magyar Péter egyik legfőbb törekvése az volt, hogy az általa Fidesz-báboknak nevezett intézményvezetők leváltását hamar elérje. Meg is nevezte az érintetteket:
A Fidesz által hosszú időre bebetonozott tisztségviselők és közjogi méltóságok közül a legnagyobb nyomás Sulyok Tamásra nehezedett, Magyar Péter ugyanis őt tette meg az ügy jelképének. Félreértés ugyanakkor azt gondolni, hogy a köztársasági elnök csak szimbolikus akadálya volna a beígért rendszerváltásnak. A Fidesz által kinevezett államfő (az alkotmánymódosításokat leszámítva) bármely törvényjavaslatot elküldheti az Alkotmánybíróságra (AB) előzetes normakontrollra. Amíg Sulyok Tamás és az AB szintén Fidesz által elhelyezett tagjai a helyükön vannak, addig minden, akár az uniós pénzek szempontjából fontos jogszabály hatálybalépése csúszhat. Igaz, ha épp a források lehívásának tennének keresztbe, az csak plusz érvet adna az eltávolításukra.
Akárhogy is, ahogy a többi intézményvezető, Sulyok Tamás sem mondott le május 31-éig. Ezt valószínűleg azért is elkerülhette, mert az új kormányfő retorikai nyomásán kívül nem kellett közvetlenül szembesülnie a váltást egyébként többségében támogató választókkal. Nem szervezett a TISZA komolyabb politikai akciót – például egy tüntetést a Sándor-palota elé – a köztársasági elnök elmozdításáért.
Hiába zajlott tehát hetekig a – sokak ízlésének talán túlságosan durva stílusú – üzengetés az államfőnek, Magyar Péter politikai nyomásgyakorlása nem ért célt. Maradt a közjogi megoldás – ami viszont minden jel szerint nem készült el időre. A TISZA-tábor egy részében csalódást kelthetett, hogy a határidő lejárta után Magyar Péter nem állt elő rögtön konkrét megoldással. A várakozásokat fokozta, hogy május 31-én délután a kormányfő bejelentette, hogy az igazságügyi miniszer társaságában másnap reggel 8 órakor meglátogatják a köztársasági elnököt. Ez meg is történt, de június 1-jén a miniszterelnök a Sándor-palota előtt csak azt mondta el, hogy a frakcióval megkezdi az egyeztetést az alkotmánymódosításról – ennél okkal várhattak sokan jóval konkrétabb bejelentést, leginkább a benyújtásra kész, kodifikált javaslatot. Erre egy újabb hét elteltével sem került sor, pedig a kormányfő jó ideje megszabta a május 31-ei határidőt, lett volna tehát idő kidolgozni a leváltás módját.
A folyamatnak még csak az elején vagyunk, ami a TISZA számára legalább két további kockázatot rejt:
Az elmúlt hetekben tehát nem a TISZA A-terve szerint alakult ez a folyamat, és a neheze még hátravan. Ami szokatlan, hogy a teljes képben a Fidesz a legjelentéktelenebb szereplő. Mára gyakorlatilag megcserélődtek a korábbi kormánypárti-(ó)ellenzéki szerepek: a megmaradt Fidesz diktatúrázik, jogállamot véd, nemzetközi szervezetekhez fordul és vérszegény tüntetést szervez, amelyen üresen cseng a „nem hagyjuk” skandálás. Mindez az elmúlt 16 év tapasztalata után teljesen hiteltelen, és épp olyan hatástalan, mint a TISZA által leváltott régi ellenzéki akciók voltak.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Két héttel az adott határidő után egyetlen célkeresztbe került intézményvezető sem távozott a hivatalából, a miniszterelnöki ciklusok korlátozása sok kritikát...
A TISZA-kormány számára legalább hét különböző aspektusból nézve is jelentős siker az Európai Bizottsággal kötött megállapodás a befagyasztott uniós források...
Erősen konfrontatív szerepet vitt Magyar Péter az Országgyűlés első rendes ülésnapjain az ellenzékbe szorult Fidesszel szemben. A miniszterelnök a kampányban...
Még a Magyar-kormány megalakulása előtt visszakapta Ukrajna azt a – Fidesz kampányában „aranykonvojnak” nevezett – pénzszállítmányt, amelyet máig tisztázatlan okok...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!