Keletről nyugatra enyhülnek az indulatok. Magyarország inkább kelet.

Bár egyes szélsőjobboldali aktivisták fenyegetőzései ellenére jelentősebb atrocitások nélkül zajlott Budapesten a melegolimpia és a melegfelvonulás, a magyar társadalom nem vált elfogadóbbá a szexuális kisebbségekkel szemben. A többség továbbra is arra az álszent álláspontra helyezkedik, amely szerint el kell fogadni, hogy léteznek melegek, de nekik mégis úgy kellene tenniük, mintha nem léteznének. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen mértékű a homofóbia a szélsőjobboldal szimpatizánsainak körében.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A homoszexuálisok és a leszbikusok társadalmi elfogadottsága Európában nyugatról keletre haladva köztudomásúlag egyre alacsonyabb. Az alábbi – a European Social Survey (ESS) adatain alapuló – térkép jól mutatja, hogy a keleti és a déli országokban magasabb az elutasítottság, ami elsősorban a társadalmi és a vagyoni egyenlőtlenségekkel, a posztkommunista múlttal, illetve a vallásosság mértékével van összefüggésben.

Homoszexuálisok és leszbikusok társadalmi elfogadottsága Európában

(Az „Egyetért-e azzal az állítással, hogy hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék az életüket melegként és leszbikusként úgy, ahogy akarják?” kérdésre adott válaszok átlagai az 1: „teljesen egyetértek” – 5: „egyáltalán nem értek egyet” skálán)

A kelet-európai szélsőjobboldalon hangsúlyosan jelenik meg a melegekkel szemben tanúsított elutasítás, míg a nyugati szélsőjobb politizálásában egyáltalán nem, vagy sokkal árnyaltabban szerepel ez a téma. Az ESS adataira építve, a már említett kérdésre adott válaszok alapján megvizsgáltuk, hogy azokban az országokban, ahol a politikai palettán létezik jelentősebb radikális szélsőjobboldali párt, a velük szimpatizálók körében az országos átlaggal milyen viszonyban van a homofóbia.

A kapott eredmények alapján elmondható, hogy a szélsőjobboldali pártokkal szimpatizálók között magasabb az elutasítás. A különbség ugyanakkor nem mindenhol jelentős. A skandináv demokráciák többségében, valamint Hollandiában és Belgiumban jelentéktelen mértékű az eltérés. A társadalom egészéhez viszonyítva ugyanakkor erőteljesebben jelenik meg a homofóbia a francia Nemzeti Front, az Igazi Finnek, az osztrák Szabadságpárt, az olasz Északi Liga és a Dán Néppárt szimpatizánsai körében. A nyugat-európai társadalmakban a szélsőjobboldal táborának átlagnál magasabb homofóbia szintje még így is elmarad a keleti országok teljes népességében tapasztalt értékektől.

Kelet- és Délkelet-Európában sem mindenhol tapasztalható markáns különbség. Míg a török Nemzeti Mozgalom Párt, a szlovák SNS, a szlovén SNS, a magyar Jobbik és a bolgár Ataka esetében nagyobb eltérést tapasztaltunk, addig a görög LAOS és Arany Hajnal, a Nagy-Románia Párt és a Horvát Jogok Pártja támogatói szinte ugyanúgy ítélik meg a homoszexualitást, mint a társadalom egésze.

Magyarországon a szélsőjobboldal támogatóinak erősebb homofóbiája sem kiemelkedő mértékű, inkább közepesnek mondható. „Elfogadjuk, hogy van homoszexualitás, de azt az utcáról száműzni fogjuk” – írta a melegfelvonulás kapcsán Vona Gábor, majd óvatosan elhatárolódott a többek között Zagyva György Gyulát felvonultató ellentüntetőktől. A pártelnök tehát igyekezett ebben a kérdésben besimulni a többségi véleménybe, ahelyett, hogy közösséget vállalt volna saját pártjának jobbszélével.