PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Uncategorized

Mennyire homofób a szélsőjobb?

Keletről nyugatra enyhülnek az indulatok. Magyarország inkább kelet.

Bár egyes szélsőjobboldali aktivisták fenyegetőzései ellenére jelentősebb atrocitások nélkül zajlott Budapesten a melegolimpia és a melegfelvonulás, a magyar társadalom nem vált elfogadóbbá a szexuális kisebbségekkel szemben. A többség továbbra is arra az álszent álláspontra helyezkedik, amely szerint el kell fogadni, hogy léteznek melegek, de nekik mégis úgy kellene tenniük, mintha nem léteznének. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen mértékű a homofóbia a szélsőjobboldal szimpatizánsainak körében.

A homoszexuálisok és a leszbikusok társadalmi elfogadottsága Európában nyugatról keletre haladva köztudomásúlag egyre alacsonyabb. Az alábbi – a European Social Survey (ESS) adatain alapuló – térkép jól mutatja, hogy a keleti és a déli országokban magasabb az elutasítottság, ami elsősorban a társadalmi és a vagyoni egyenlőtlenségekkel, a posztkommunista múlttal, illetve a vallásosság mértékével van összefüggésben.

Homoszexuálisok és leszbikusok társadalmi elfogadottsága Európában

(Az „Egyetért-e azzal az állítással, hogy hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék az életüket melegként és leszbikusként úgy, ahogy akarják?” kérdésre adott válaszok átlagai az 1: „teljesen egyetértek” – 5: „egyáltalán nem értek egyet” skálán)

01

A kelet-európai szélsőjobboldalon hangsúlyosan jelenik meg a melegekkel szemben tanúsított elutasítás, míg a nyugati szélsőjobb politizálásában egyáltalán nem, vagy sokkal árnyaltabban szerepel ez a téma. Az ESS adataira építve, a már említett kérdésre adott válaszok alapján megvizsgáltuk, hogy azokban az országokban, ahol a politikai palettán létezik jelentősebb radikális szélsőjobboldali párt, a velük szimpatizálók körében az országos átlaggal milyen viszonyban van a homofóbia.

02

A kapott eredmények alapján elmondható, hogy a szélsőjobboldali pártokkal szimpatizálók között magasabb az elutasítás. A különbség ugyanakkor nem mindenhol jelentős. A skandináv demokráciák többségében, valamint Hollandiában és Belgiumban jelentéktelen mértékű az eltérés. A társadalom egészéhez viszonyítva ugyanakkor erőteljesebben jelenik meg a homofóbia a francia Nemzeti Front, az Igazi Finnek, az osztrák Szabadságpárt, az olasz Északi Liga és a Dán Néppárt szimpatizánsai körében. A nyugat-európai társadalmakban a szélsőjobboldal táborának átlagnál magasabb homofóbia szintje még így is elmarad a keleti országok teljes népességében tapasztalt értékektől.

Kelet- és Délkelet-Európában sem mindenhol tapasztalható markáns különbség. Míg a török Nemzeti Mozgalom Párt, a szlovák SNS, a szlovén SNS, a magyar Jobbik és a bolgár Ataka esetében nagyobb eltérést tapasztaltunk, addig a görög LAOS és Arany Hajnal, a Nagy-Románia Párt és a Horvát Jogok Pártja támogatói szinte ugyanúgy ítélik meg a homoszexualitást, mint a társadalom egésze.

Magyarországon a szélsőjobboldal támogatóinak erősebb homofóbiája sem kiemelkedő mértékű, inkább közepesnek mondható. „Elfogadjuk, hogy van homoszexualitás, de azt az utcáról száműzni fogjuk” – írta a melegfelvonulás kapcsán Vona Gábor, majd óvatosan elhatárolódott a többek között Zagyva György Gyulát felvonultató ellentüntetőktől. A pártelnök tehát igyekezett ebben a kérdésben besimulni a többségi véleménybe, ahelyett, hogy közösséget vállalt volna saját pártjának jobbszélével.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás