Bezárás
Uncategorized

Breivik helye a magyar szélsőjobboldalon

Egy éve történt az Anders Behring Breivik által véghez vitt norvégiai mészárlás. Ebből az alkalomból azt vizsgáljuk, hogyan pozicionálta a hazai szélsőjobb a norvég tömeggyilkost a saját világképén belül.

01

Forrás: AFP

Közel egy éve, amikor az MTV Ma Reggel című műsorában Morvai Krisztinát arról kérdezték, volt-e pártjának bármilyen kapcsolata a norvégiai terrorcselekmények elkövetőjével, a Jobbik EP-képviselője magabiztossággal válaszolhatta: természetesen nem, hiszen Breivik és a Jobbik „ellentétes platformon” állnak, mivel előbbi Izrael-párti, utóbbi pedig kétségkívül nem az. Hasonlóan érvelt a párt elnöke, Vona Gábor is, aki a merénylet kapcsán a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: ”… az ő (ti. Breivik) politikai ideológája és elképzelései ráadásul szöges ellentétben vannak sok szempontból a mi gyakorlati politikai elképzeléseinkkel is, (…)a Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének tagjai, éppen egy szabad Palesztína (…) megalakulásáért emeltek szót, míg az elkövető pedig Izrael-párti szlogeneket tett, hát ebben a kérdésben mi egyértelműen a munkáspárti véleményt képviseljük…“

Morvai és Vona csak kettő a számos szélsőjobboldali politikus közül Európában, akiket arról faggattak, hogy mi a kapcsolat a 77 halálos áldozatot követő merényletek elkövetője, és a szélsőjobboldali pártok, illetve ezek ideológiai háttere között. Természetesen mindenki élesen elhatárolódott az eseményektől, illetve magától Breiviktől, ám a szélsőjobboldal közvetett felelősségének taglalása az európai országok közéleti diskurzusainak részévé vált. Különösen megnövelte a párhuzamok létjogosultságát az a tény, hogy Breivik terjedelmes 2083: Európai Függetlenségi Nyilatkozat című politikai szöveggyűjteményének megállapításai, víziói közül sokat nem önállóan fogalmazott meg, fejtegetéseinek egy jelentős része összefüggésbe hozható a szélsőjobboldalon uralkodó eszmékkel. A tolerancia és politikai korrektség minimumának elvetése, az etnikai vagy vallási alapú kollektív megbélyegzés gyakorlata megkérdőjelezi azon kijelentésének megalapozottságát, miszerint Breivik és a szélsőjobboldal világképe egymással gyökeresen ellentétes lenne.

Valójában a Jobbik politikusai sem határolták el magukat ettől a világnézettől, amikor az Izrael „ellentétes” megítélését hangsúlyozták Breivik kapcsán, hanem csupán a nyugati típusú és a kelet-európai szélsőjobboldaliság megjelenési formáinak egyik fontos különbségére mutattak rá. A nyugati és az északi országokban jelentős a muszlim bevándorlók aránya, az ottani szélsőjobboldalnak kézenfekvő, és programjukkal koherens lépés a zsidó állam melletti kiállás, amely könnyedén beilleszthető az ellenséges muszlim kultúrterrorral szembeni harcba. A keleti típusú szélsőjobboldaliságot képviselő Jobbik ezzel szemben számottevő magyarországi muszlim bevándorló híján sokkal inkább a hazai cigányságot, valamint a zsidóságot helyezte célkeresztbe, miközben az iszlámbarát politikát hirdet. Arról most nem is szólva, hogy a második világháború Magyarországon az antiszemitizmus szempontjából nem jelentett akkora törést, mint Nyugat-Európában, így a zsidóellenesség nem szorult ki a hazai szélsőjobb ideológiai repertoárjából sem a szocializmus évtizedei során, sem a rendszerváltást követően.

Ezzel is összefügg, hogy a hazai szélsőjobboldal nyilvánossága (pl. Barikád, Kuruc.info) még Breiviket is ezen a világképen belül igyekezett elhelyezni, „szabadkőműves cionista tömeggyilkosként” emlegetve őt, és hangsúlyozva, hogy a médiahíresztelésekkel ellentétben a tettes korántsem szélsőjobboldali. Az ezeken a fórumokon megszólaló hangadók arra figyelmeztettek, hogy a Breivik-féle mészárlást liberális véleményformálók, és az általuk dominált nyugati média ismét arra használja majd fel, hogy náciveszéllyel riogassanak, márpedig hogyan lehetne náci valaki, vagy akár tisztességes szélsőjobboldali, ha dokumentáltan, bizonyítottan Izrael-barát?

Emellett a Jobbik hivatalosan persze elhatárolta magát az erőszaktól is (bár ezt a kijelentést a párt politikusainak egyes kijelentései árnyalják, például: „ha 2014-ben “egy cseppnyi földre ráteszik a kezüket külföldiek, abból nagyon nagy ribillió lesz. Mi nem békemenetet, hanem harci menetet szervezünk majd”), csakhogy a hozzá kapcsolódó gárdaszerű szervezetekről és például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról (HVIM) ez már egyáltalán nem mondható el. Toroczkai László, a Breivik által levélben is megkeresett HVIM vezetője például, miután mozgalma tiltakozást tartott az izraeli nagykövetség előtt, Breivik tettétől való elhatárolódást kifejezze, pár hét múlva a Magyar Szigeten például kifejezetten empatikusan nyilatkozott Breivik tettéről, feltéve a költői kérdést: „Kinek a száját nem hagyta el ilyesmi, hogy agyonlőném ezt a rohadt Gyurcsányt, vagy mostanában Orbán Viktort?”

Noha ezt a fajta a nyílt erőszakot a Jobbik tagjainak, szimpatizánsainak és követőinek meghatározó többsége nagy valószínűséggel ugyanúgy elítéli, mint bármely más jóérzésű ember, ez nem változtat azon, hogy a párt úgy hárította el magáról a Breivik-párhuzamot, hogy a norvég mészáros és szélsőjobb eszmei viszonyának épp a lényegével nem foglalkozott: az ember- és társadalomképpel, a különbözőségről való gondolkodással, az összeesküvés-elméletekre épülő ideológiákkal, a békés egymás mellett élésről vallottakkal, vagy éppen a társadalmi feszültségek kezelésének kívánatosnak tartott eszközeivel. Breivik „cionista terroristaként” való felfogása segített a hazai szélsőjobboldalnak abban, hogy fenntartsa és megerősítse korábbi világnézetét, és így a nyugat- és észak-európai országok radikális jobboldali pártjaival szemben egyáltalán nem is kényszerült ideológiai és politikai önvizsgálatra.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom