PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Uncategorized

Így csökkent a Jobbik támogatottsága a fiatalok körében

A Jobbik jelenleg futó kampányában „a fiatalok körében legnépszerűbb” pártként hirdeti magát. A kutatások szerint azonban a fiatalok legnagyobb része egyik párttal sem szimpatizál, sokan nem is szavaznának közülük. Akik pedig mégis, azok körében csökkent a Jobbik támogatottsága az elmúlt egy évben.

Ahogy a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján elhangzott: stabil jellemzője a fiataloknak, hogy a legnagyobb részük egyik párttal sem szimpatizál. A pártprefernciával rendelkezők körében pedig az elmúlt egy évben átrendeződés figyelhető meg: ebben a korosztályban 2012 első félévében még vezető Jobbik népszerűsége csökken, míg a Fideszé nő.

A Tárki 2012. tavaszi felmérése szerint a Fidesz és az MSZP relatíve alacsony támogatottsággal rendelkezett a 18-29 évesek körében, fő bázisukat az idősebb korosztályok adták és adják máig: az MSZP a 60 év fölöttiek, a Fidesz a 40-49 évesek körében a leginkább támogatott (bár a Fidesz támogatóinak korfája a legegyenletesebb). A Jobbik és az LMP ezzel szemben relatíve erős volt ekkor a 18-29 éves korosztály körében.

Partpreferencia_1

A 2013. júniusi Tárki adatbázison végzett számításaink azonban már más képet mutatnak. A kormánypárt támogatottsága lényegében megegyezik a 25 év alattiak és az ennél idősebbek körében. A Jobbik – bár a szimpatizánsainak átlagéletkora még mindig a legalacsonyabb – támogatottsága már jóval elmarad a Fideszétől. A fiatalok körében mért második helyét viszont stabilan tartja az MSZP, az Együtt-PM és az LMP előtt.

Partpreferencia_2

A változásokat tekintve nem meglepő, hogy a Jobbik 2013 őszén kifejezetten a fiataloknak szóló országos kampányt indított óriásplakátokon és citylightokon. Ez utóbbiakat elsősorban Budapest belvárosában helyezték el, tehát ott, ahol a Jobbik támogatottsága az átlagosnál lényegesen alacsonyabb. Ezekkel az üzenetekkel a párt célja egyfajta nemzedéki pártként való megjelenés, ezáltal pedig az elpártolt fiatal szavazók visszaszerzése.

Megosztás